Gyerek

Orrmandula műtét, mandulafelezés gyermekkorban

Érthető, hogy szülőként tartunk mindenféle orvosi beavatkozástól, amelyet gyermekünk esetében szükséges elvégeztetnünk. De mikor érdemes mégis az orrmandula kivétel és mandulafelezés mellett dönteni?
2016. Március 06.

Orrmandula műtét és mandulafelezés kisgyermekkorban

Náthás, tortyog, begyullad a mandulája, éjjel horkol, fáj a füle, gyengül a hallása. Ezek mind a felsőlégúti megbetegedések tünetei, és sajnos, ha rendszeresek, akkor akár műtétre is sor kerülhet.

Talán megnyugtató tény, hogy ezek ma már nem komplikált műtétek, nem kell hosszú időre kórházba vonulni emiatt, és a kicsinek pedig megkönnyebbülés lesz, ugyanis utána sokkal kevesebbszer lesz beteg.

“A gyermekkori visszatérő felső légúti fertőzések, gyakori középfülgyulladások, szájlégzés, orrdugulás, alvászavar hátterében az esetek nagyon nagy részében az orrmandula túltengése áll, így az orrmandula műtét talán az egyik leggyakoribb műtéti beavatkozás gyermekkorban” – mondja Dr. Buda Bernadett fül-orr-gégész szakorvos.

Orrmandula műtét, mandulafelezés gyermekkorban

Dr. Buda Bernadett

Az ötéves Amandának, leginkább azóta amióta közösségbe került, állandóan visszatérő mandulagyulladása és rendszeres fülfájása volt. A magas láz és egyéb kellemetlen tünetek összes velejárójával. Több antibiotikumos kezelésen, arcüreg átmosáson voltak már túl, kiegészítő terápiaként a sóbarlangot is rendszeresen látogatták. Étvágya leromlott, állandóan hiányzott az oviból és veszélyben volt a kistestvére is. A háromévest folyamatosan óvni kellett, nehogy elkapja a nővérétől.

Szerettek volna véget vetni az örökös felsőlégúti megbetegedéseknek, így fül-orr-gégész kezelőorvosuk javaslatára az évet egy orrmandula műtéttel kezdték. “Nagyon izgultam, mivel nem tudtam ez mivel is jár ez a műtét és valóban jól döntünk e?! Amanda jövőre iskolás lesz, így talán jobb volt még előtte túl lenni rajta. Az operáció után most azt mondom, szerencsére könnyen vette az akadályokat és a körülményekhez képest jól van, az étvágya is kezd visszatérni” – meséli Verebélyi Anita, édesanya.

Az orvos mikor ajánlja az orrmandula műtétet?

“A gyermekkorban gyakran ismétlődő felső légúti fertőzések, visszatérő középfülgyulladások hátterében tehát nagyon gyakran az orrmandula túltengése áll. Az eltávolítás akkor javasolt, ha egy évben több alkalommal ismétlődik a hurut, halláscsökkenés tapasztalható, a gátolt orrlégzés alvászavart okoz. Az életkor nem mérvadó, a kivétel idejét a gyermek panaszai határozzák meg, bár szerencsésebb 2 éves kor felett végezni a műtétet, az immunfunkciók stabilizálódása miatt” – tudjuk meg a szakorvostól.

Az operáció menete és a műtét utáni javulás

“A műtétet minden esetben altatásban végezzük. Maga a beavatkozás rövid, az altatás és ébresztés folyamata miatt 30-60 percet vehet igénybe a teljes procedúra, valamint egy éjszakás kórházi bent tartózkodás és megfigyelés szükséges. Ha minden rendben van, a műtét másnapján a kis páciens hazaengedhető. Az orrmandula műtét önmagában, a műtét utáni időszakban nem kifejezetten fájdalmas. A gyerekek a beavatkozást nagyon jól tolerálják, ha csak az orrmandula eltávolítása történik, nagyobb fájdalomra nem kell számítani. A gyógyulási időszak 7-10 napjában célszerű azért kíméletesebb életmódot folytatni, valamint közösségbe ne menjen a gyermek a felülfertőzések elkerülése céljából.”

Mit jelent a mandulafelezés és mikor válik szükségessé?

A mandulafelezés nem az orrmandulára, hanem a torokmandulára vonatkozik. Ennél a típusú beavatkozásnál nem az egész mandulát, hanem annak a garatíven túlérő részét távolítjuk el. Az ilyen beavatkozás leggyakoribb indikációja a gyermekkori alvás közbeni légzéskimaradás, horkolás, melyet a garat területét beszűkítő, megnagyobbodott mandula okoz. Ha az ilyen jellegű panaszokat a torokmandula gyakori, évente 5-7 alkalommal történő begyulladása is kíséri, célszerű inkább az egész mandulát eltávolítani”-  mondja Dr. Buda Bernadett.

A beavatkozás, és az azt követő gyógyulás

Úgy, ahogy az orrmandula műtétet, az orvosok a mandulafelezést is altatásban végzik. A gyógyulás időszaka ebben az esetben lényegesen lassabb és fájdalmasabb, mint az orrmandula műtét utáni időszak. Viszont a teljes torokmandula eltávolításnál kevésbé érzékenyebb. Lényeges, hogy utána a kisgyermek fájdalomcsillapításáról gondoskodjunk, próbáljuk meg pihentetni, kíméljük a kis testét, és néhány napig szigorúan pépes ételt adjunk neki. Ezzel is járuljunk hozzá szülőként a gyógyulás gyorsabb folyamatához, és minimalizáljuk az utóvérzés esélyét.

Kapcsolódó cikkeink: