Gyerek

Öt gyerekbicikliből négyet veszélyesnek talált a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a bicikliszezon kezdetével gyermekkerékpárokat és kerékpáros gyermeküléseket ellenőrzött. A hatóság a vizsgált öt gyermekkerékpárból négyet, valamint három gyermekülésből egyet veszélyesnek talált.
2016. Június 01.

Az ellenőrzés kiterjedt a jelölésekre és a biztonságos használatot befolyásoló lényeges információkat tartalmazó tájékoztatókra is.

A közlemény szerint a gyermekkerékpárok esetében jellemző hibaforrás volt, hogy a láncvédő nem megfelelően takarta a lánc külső élét, ami sérülés-, illetve balesetveszélyt jelent. Az egyik kerékpárnál a nem megfelelő fékrendszer okozhat balesetet, míg egy másik kerékpár esetében a támasztókerekek túl közel helyezkedtek el a váz függőleges síkjához, csökkentve ezzel a jármű stabilitását. Ez utóbbinál a támasztókerekek függőleges terhelés hatására el is deformálódtak, ami tovább csökkenti a biztonságos használatot.

Három kerékpárnál az egyes részek éles, sorjás vagy hegyes élei jelentettek veszélyforrást, de ugyancsak sérülés-, illetve balesetveszéllyel jár két kerékpár esetében, hogy a nyereg szilárdsága nem megfelelő, az ülőfelület elrepedhet, illetve letörhet a vázról.

A nem megfelelő gyermekülés nem rögzíthető biztonságosan a kerékpárhoz, így balesetveszélyes.

Egyes kerékpárok, illetve a gyermekülés esetében egyszerre több veszélyforrást is megállapítottak, mivel több szempontból sem feleltek meg a követelményeknek.

A laboratóriumi vizsgálatok eredménye alapján a vizsgált gyermekkerékpárok 40 százaléka a balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználókra. A sérülésveszély tekintetében a gyermekkerékpárok 20 százaléka a nagy, 20 százaléka a közepes, míg a kerékpáros gyermekülés a balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelent a felhasználóra nézve.

A veszélyesnek ítélt kerékpárok közül kettő márkajel nélküli, egy Polymobil, egy pedig Haro márkájú. A nem biztonságos Kross márkájú gyermekülés forgalmazását 2014-ben megtiltotta a hatóság, most azonban más márkanév alatt újra megtalálták a szakemberek. A hatóság a nem biztonságos termékek forgalomból való kivonására – illetve súlyos kockázat esetén visszahívására is – megteszi a szükséges lépéseket.

Bővebb információ az NFH oldalán olvasható.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mikortól mehetek biciklizni a kicsivel?
  • Babaszállítás biciklivel
  • Biciklis kirándulások
  • Forrás: MTI