Gyerek
Levetette a gendersmeleges táblát a fenntartó egy veszprémi iskolában
Gendersemleges mosdót alakítottak ki a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, de a fenntartó gyorsan közbeszólt és levetette a táblát.
Lehet előnye is annak, ha visszabeszél a gyerek
A visszabeszélés nem minden esetben jelent feleselést, és a gyerek nem feltétlenül szeretne ezzel szemtelenkedni. A visszabeszélés lehet egy kommunikációs módszer is, amit azért használ, mert a szülő éppen nem figyel rá.
Így nem teszi majd tönkre az ételmérgezés az ünnepeket
Az ételmérgezés soha nem jön jókor, de az ünnepnapokkor különösen rossz, amikor még ügyeletes orvost is nehezebben találunk. Ezért érdemes megtenni a lehető legtöbbet azért, hogy megússzuk.
Mi lesz a túlsúlyos gyerekekkel?
Hogy lehet kiszámolni, hogy vajon már túlsúlyról beszélünk-e a gyermeknél? A nagy súlyú babáknál mire számíthatunk? Mikor híznak el jellemzően a gyerekek?
Iskolakezdés: ennyi idős korban mérik majd fel a gyerekek képességeit
Kétszer, 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy ki alkalmas az iskolakezdésre - mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója.
Hogy előzzük meg, hogy lebetegedjen a gyerek?
A csirkehúsleves valóban működik, az antibiotikum nem segít mindig, és számos egyéb hasznos információ arról, hogy előzzük meg a betegséget, vagy hogy segítsük a mielőbbi gyógyulást.
Milyen karácsonyfát válasszunk?
Kis karácsonyfa körképünkben megmutatjuk, mit érdemes tudni az egyes fatípusokról, és mi alapján célszerű kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb karácsonyfát.
Karácsonyi allergiák: ezekkel vigyázz
A karácsonyfa, az illatos gyertyák, az ünnepi menü és a készülődéssel járó stressz is felerősítheti a panaszokat.
Decemberben minden anya kivan egy kicsit
Ahogy egyre közeleg az év vége, úgy érezzük, hogy erőnk egyre jobban fogy, pedig lássuk be, a legkeményebb időszak igazán csak ekkor kezdődik.
Magyar szabadalom az ovisok új készségfejlesztő játéka
Mivel tudnánk a legkisebbeket kimozdítani a tablet és a tévé képernyője elől, hogy valóságos játékkal töltsék az idejük minél nagyobb részét?
Iskolaérettség: megszavazták a hosszabbítást
Az országgyűlés január 31-ig meghosszabbította a tankötelezettség alóli felmentési kérelem beadási határidejét.
Ezért rossz ötlet hazudni a gyereknek
Gyakran alkalmazott nevelési módszer a füllentés, kegyes hazugság, ami sokszor hatékony ugyan, de nem jó ötlet.
PISA-eredmény: azt kaptuk, amit főztünk
A friss PISA-felmérésben a magyar diákok az OECD átlag alatt teljesítettek, a kínaiak teljesítettek a legjobban. A térségből a lengyel diákok eredménye mutatja, hogy lehet oktatási sikereket elérni.
Neurofeedback-terápia: a különleges fejlesztőmódszer
Létezik egy terápiás- és fejlesztő módszer, ami a figyelemzavaros és tanulási nehézségekkel küszködő gyermekek számára óriási segítség lehet. Bemutatjuk a neurofeedback-terápiát.
Másképp működnek a pro- és prebiotikumok a lányoknál és a fiúknál
A Bristoli Egyetem és a Reading Egyetem kutatócsapata 28 napos malacoknál végzett vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy a nemüktől függően nagyon eltérő immunsejteket, antitesteket és más, az immunitással összefüggő molekulákat termelnek.