
Kép: Getty Images
ProjektC mert nem volt rendes ruhájuk
A Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Technikumának öt diákja – Ábrahám Barbara, Deli Dávid, Fábián Bence, Farkas Gergő és Szegvári Bence –saját ötletükből indítottak el egy társadalmi és környezettudatos kezdeményezést – írja a Népszava cikke. Bántotta őket, hogy néhány iskolatársukat kigúnyolják azért, mert nincs rendes ruhájuk. A kamaszok a lapnak elmondták, hogy az iskolájukban több tanulót is azért ért atrocitás, mert nem volt megfelelő ruházatuk. Van olyan iskolatársuk, aki hetekig ugyanazt a ruhát viselte, mert otthon sem volt lehetősége tisztálkodásra vagy átöltözésre. Ezért ők öten úgy döntöttek, hogy adománygyűjtésbe kezdenek.
Elindították a ProjectC-t és egyben egy új mozgalmat is. A név a „ProjectX” című filmből kölcsönzött ötlet alapján született, ahol az utolsó betű a clothes kezdőbetűjére cserélődött, így lett belőle ruhaprojekt. A projekt részeként felmérést készítettek, melyből kiderült, hogy a tanulók 26 százaléka öltözködés szempontjából rászorulónak tartja önmagát.
Az UNICEF Magyarország „Rajtad áll a jövőd!” programjának versenyén is elindultak a ProjektC-vel: ők lettek az egyik díjazott, így a megítélt 300 ezer forintból varrógépet, alapanyagokat és egyéb eszközöket vásároltak. Az iskola egy külön termet is a rendelkezésükre bocsátott, valamint szekrényekkel és laptopokkal segítette a projekt megvalósítását. A pedagógus-koordinátoruk, Fésüs Tímea a lapnak elmondta: minden ötlet a diákoktól jött, ő csak segített a szervezésben.
Mozgalommá nőtte ki magát
A projekt pedig egyre több embert mozgatott meg az iskolában. Előfordult, hogy egy diáknak – bár nem volt rá szüksége – megtetszett egy ruhadarab, cserébe azonban többet hozott. A tanév végéig körülbelül 40-50 társuknak tudtak segíteni a ProjektC-vel. A kamaszok célja, hogy más iskolákhoz is eljuttassák a projektet, és hogy minél több diák érezhesse, nincs egyedül, a közösség ereje valódi változást hozhat.