szegénység
„A szülők többször kérdezték már, őket mikor visszük, mert még sosem látták a Balatont”
Ha mindenki kipróbálná egy hónapig, milyen így élni, nem ítélkezne többé – vallja a Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője, aki sutba vágva építészmérnök szakmáját már több mint egy évtizede a mélyszegénységben élőkért küzd. Mohayné Farkas Ibolya.„A rendelőből kell időpontot kérni kórházi vizsgálatokra, mert sok családnak telefonra sem telik” – Esélyek és lehetőségek egy leszakadó településen
Aki mélyszegénységben élő családba születik, annak az esetek többségében elrendelt a sorsa. Kevesen képesek ugyanis kitörni a rossz körülmények közül, amik az életmódot, így az egészségi állapotot, sőt a várható élettartamot is determinálják. Szakemberekkel, segítőkkel és helyiekkel beszélgetünk Tiszadobon, a háromezer fős Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei községben, ahol a lakosság többségének olykor a mindennapi betevő előteremtése is keserves.„Sok gyereket mi viszünk életében először strandra” – a Csörögi Tanoda családi napja
Házi feladat helyett közös kalandok, mielőtt kitört a vakáció a Csörögi Tanodában.A magyar szülők harmada nem eszik eleget azért, hogy a gyerekeit megfelelően táplálhassa
Az Egyensúly Intézet közvélemény-kutatása alapján a magyarok 45 százalékának nettó 250 ezer forint sem jut havonta.Harmincas évek, Amerika, de a szegénység ugyanaz (ahogy a gyerekek és az anyák csodálatossága is): Dorothea Lange képei
A harmincas években, a gazdasági válság áldozatait kutatva készítette el Dorothea Lange azokat a fotókat, amelyek azóta is az empátia, a jó szándék és – nem mellesleg – a kompozíció iskolapéldái.„Hamar keresnek helyette megbízható munkaerőt, többnyire egy gyermektelen férfit” – újratermeli magát az anyai szegénység
Az anyai szegénység olyan téma, amiről ritkán beszélünk, pedig sok tekintetben eltér a pénzhiány többi arcától, ráadásul az érintettek rengeteg előítélettel találkoznak.Börtönbe került gyereke igazolatlan órái miatt egy kilencgyerekes anya
Magyarországon szabálysértésnek minősül az, ha egy gyerek igazolatlanul harminc napnál többet hiányzik az iskolából. Ilyenkor pénzbírságot szabhatnak ki a szülőkre, akik ha nem tudják kifizetni azt, börtönbe kerülnek.Közösségi hűtőt tett az étterme elé egy anya
A közösségi hűtő nemcsak enni ad, de sokakat megtanít arra, hogyan segítsenek a rászorulókon.Szívszorító levelet írt egy brit kislány a Mikulásnak
Nem ajándékot, hanem meleg otthon és ételt kért a Mikulástól.A génekben is nyomot hagy a szegénység
Bizonyítékot találtak arra, hogy a szegénység az örökítőanyag génjeinek mintegy tíz százalékában nyomot hagy.A magyar gyerekek harmada él szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben
Három ország van csak az EU-ban, ahol több gyereket fenyeget a szegénység, mint Magyarországon. Egy most kiadott jelentés szerint a magyar gyerekek 33 százalékát fenyegeti szegénység vagy társadalmi kirekesztettség.Ha szegény vagy fizess a játszótérért
A több mint 115 millió forintból Hajdúhadházon felépült közösségi tér játszótér használatáért fizetni kell. A polgármester szerint jelképes az összeg, a helyiek szerint viszont nem.A gyerekkori szegénység felnőttkori szívbetegséghez vezethet
Egy nemrégiben végzett vizsgálat szerint, aki szegénységben nő fel, annak felnőttként megnő az esélye a szívbetegség kialakulására.