Gyerek

„Szavazzatok nemmel a zsidó iskolára” – plakátolták ki egy budapesti iskolában

Súlyos indulatokat váltott ki egy újlipótvárosi iskola zsidó hitközséghez kerülése
2023. Április 14.
faliújság iskola
Fotó: Getty

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) átvenné a XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola fenntartói jogát a Közép-Pesti Tankerületi Központtól. Több szülő felháborodott, és az egyik diák egy „Szavazzatok nemmel a zsidó iskolára” felhívású plakátot tett ki az iskola falára – írja a Telex.

A köznevelési törvény szerint akkor adható át nevelési-oktatási intézmény világnézeti szempontból elkötelezett fenntartónak, ha a kiskorú gyerekek esetében a szülők, nagykorúaknál a tanulók több mint a fele támogatja ezt.

A szülők jövő héten szavazhatnak a fenntartóváltásról, ami már most heves indulatokat váltott ki.

A Telex több szülővel is beszélt, van köztük, aki egyértelműen igennel, más biztosan nemmel fog voksolni a szavazáson. Az egyik támogató szülő szerint az iskolában eddig nem kezelték ezeket az indulatokat és nem volt ritka a „cigányozás”, „zsidózás”. Szerinte az egyetlen menekülőút, ha átveszi az egyház az iskolát.

Egy másik szülő szerint az a probléma, hogy a legtöbben nem értették meg, mit jelent a fenntartóváltás, és milyen pozitív következményekkel járhat.

Ezt a bizonytalanságot megerősítette egy másik szülő is a lapnak, ő azt mondta, biztosan nem fogja megszavazni a fenntartóváltást, sőt tudomása szerint többen el is viszik a gyereküket az iskolából, ha ez megtörténik.

Ágni Dóra intézményvezető azt írta a Telexnek, hogy az iskolában egyetlen – a fenntartóváltás ellen agitáló – ártatlan plakát született egy diák részéről, amelyet a kollégák eltávolítottak. „A Herman iskola egy befogadó és elfogadó közösség.”

A lap megkereste a Budapesti Zsidó Hitközséget is, kérdésekre ugyan nem válaszoltak, de szülőknek küldött levelekben azt írták, hogy megtartják az iskola jelenlegi diákjait és pedagógusait, és olyan világi és közösségi oktatást alakítanak ki, ahol világnézettől függetlenül bárki ingyenesen tanulhat. Viszont nagyobb hangsúlyt helyeznének a közösségépítésre, az infrastruktúra fejlesztésére és az érzékenyítésre.