Gyerek

Szülőként is tudni kell bocsánatot kérni

Ha szülőként ki tudjuk mondani, hogy sajnálom, bocsánatot kérek, az is erősebbé tesz bennünket.
2021. Május 25.
Szülőként is tudni kell bocsánatot kérni (Fotó: Getty Images)

A szülők is hibázhatnak, különösen egy, a gyerekükkel folytatott vita közben. De a képességük arra, hogy bocsánatot kérjenek erősítheti a kapcsolatukat a gyerekeikkel. Meri Wallace, engedéllyel rendelkező klinikai szociális munkás (LCSW) a psychologytoday.com portálon megjelent cikkében elmondja, hogy sok szülő fordul hozzá azzal, hogy hatalmas bűntudatot érez, miután kiabált a gyermekével. Emlékeznek arra, ők milyen rosszul érezték magukat gyerekként, amikor a szüleik kiabáltak velük, és sokan megesküsznek maguknak, hogy szülőként ezt soha nem teszik majd.

Wallace azzal biztatja őket, hogy az egyik legnehezebb munka szülőnek lenni, és nehéz higgadtnak maradni, ha már sokadszor kérünk valamit a gyerektől, amit nem csinál meg. De a kiabálás megijeszti a gyerekeket, a szülők gyakran rosszul érzik magukat tőle, ezért fontos ezt jóvátenni.

A szakember arról is biztosítja a szülőket, hogy ezt a lehangoló interakciót a gyerekkel akár napokkal később is meg lehet oldani. Ezt úgy nevezi, hogy “a helyzet megtisztítása”. A szülők bűntudata szerinte ilyen esetben bizonyos értelemben pozitív is lehet, mert ez egy belső jelzés arra, hogy valamit tenni kell a dolgok kijavításáért, és cselekvésre ösztönzi őket.

Az első lépés a bocsánatkérés a gyermektől. Sok szülő tart attól, hogy ha kimondja, hogy sajnálja az adott dolgot, attól gyengének látszik, vagy elveszti a tekintélyét. De éppen ellenkezőleg, ez azt mutatja, hogy törődnek azzal, hogy a negatív tetteik után felelősséget vállaljanak, és jóvátegyék azokat. Emellett a gyerekeknek azzal a nagyon fontos üzenettel is szolgál, hogy a szüleik nem akarják megbántani az érzéseiket, és szeretik őket. A gyerekek felé ez közvetítheti azt is, hogy a kapcsolatokban fontos felelősséget vállalni a negatív viselkedésünkért, és a jövőben jobb módszert találnunk a hasonló helyzetek kezelésére.

Miután a szülő elnézést kért a gyermekétől, érdemes megbeszélni az adott dolgot, helyzetet, és valamilyen alternatív módot találni, ahogy kezelhették volna. A gyereket is javasolt bevonni, megkérdezni tőle, mit tehettünk volna másképp szerinte, hogy ajánljon néhány javaslatot. Ezután a gyerektől is meg kell kérdezni, hogy ő mit tehetett volna másképp, és hogy javasoljon néhány ötletet.

Minden alkalommal, amikor a gyermekével helyrehozza így a helyzetet a szülő, helyreáll a szoros kötelékek. A gyermek emellett elsajátíthatja a problémamegoldás ezen módját, amely a jövőben egy pozitív modell lehet a számára.