Gyerek

7 érdekes tény a Szűz csillagjegyű gyerekekről

Ha a gyermeked augusztus 23. és szeptember 22. között jött világra, az asztrológia szerint Szűz csillagjegyű. Mit érdemes tudni erről a jegyről?
2022. Október 05.

Józan ész és a részletekre való fokozott odafigyelés – talán leginkább ez a két tulajdonság jellemzi a Szűz csillagjegyet, amelyek már gyerekkortól kezdve megmutatkoznak. Olyan dolgokkal foglalatoskodhat a Szűz jegyű gyermeked, mint a játékai rendszerezése, a dolgok aprólékos megfigyelése.

Ha a gyermek e csillagzat alatt született, valószínűleg nem impulzív típus, helyette felméri a helyzetek előnyeit és hátrányait, majd ezt követően hozza meg a döntéseit. A Szűz jegyű gyermeked félénknek tűnhet, azonban inkább óvatos, és szívesebben gondolkodik egy helyzeten, mint hogy azonnal belevesse magát.

Amire érdemes figyelned, hogy a gyermeked valószínűleg igencsak a tökéletesre törekszik, és saját magával szemben magasak az elvárásai. Éppen ezért már kisebb korától kezdve próbáld azt közvetíteni felé, hogy az éppen elegendő is jó, nem kell mindig, minden helyzetben a maximumot nyújtania. Feltehetőleg önkritikus is magával szemben, ezért amennyire csak lehet, építsd az önbizalmát.

Gyermekednek nagy szüksége lehet a mindennapi rutinokra, de segítsd abban is, hogy el tudjon lazulni, ki tudjon kapcsolni.

Kyle Thomas, a New York Post és a Page Six asztrológusa megosztott néhány érdekességet erről a csillagjegyről a Romper portállal.

Igazi kis segítők

A Szűz jegyű gyerekek mindenben szeretnek segíteni, legyen szó takarításról, főzésről, a levelek összegereblyézéséig. Thomas szerint ennek egy része abban gyökerezhet, hogy szeretnének a szülő kedvére tenni. „A Szűz jegyű gyerekek általában kezdetben nagyon függnek a szüleiktől”, így a segítéssel biztosíthatják, hogy közvetlenül melletted legyenek.

Kisebb az asztma vagy az allergia kockázata

A Szűz csillagjegy időszaka augusztus 23-tól szeptember 22-ig tart, így ezek a babák elérik a 6 hónapos kort, amire erősebben beköszönt a tavasz. Egy 2013-ban készült tanulmány kimutatta, hogy azoknál a kisbabáknál, akik az első 6 hónapjukban virágpornak vannak kitéve (tehát jellemzően télen vagy tavasszal születtek), nagyobb valószínűséggel alakul ki később asztma vagy szénanátha.

Kiforrott véleményük van

Az egyik dolog, amit már korán észrevehetsz a gyermekednél az, hogy nem fél megosztani a véleményét. „A Szűz jegyű gyerekek nagyon biztosak abban, hogy mit szeretnek és mit nem” – mondta Thomas. Ezt például olyan dolgokban veheted észre, mint hogy mit szeret felvenni, enni, hogyan szereti tárolni a játékait.

Általában rendszeretők

Thomas szerint ezek a gyerekek általában nagyon szervezettek, és nem kedvelik a káoszt. Valószínűleg gyermekednek határozott véleménye lesz arról, hogy minek hogyan kell mennie, és értékelni fogja a holmik címkézését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szobájuk mindig makulátlan lesz, sőt, még igazán rendetlen is lehet – a különbség más, kevésbé szervezett jegyekhez képest az, hogy még ha rendetlennek is tűnnek a dolgok, a Szűz jegyűeknek általában van rendszerük, és meg tudják mondani, hogy hol vannak a dolgok.

A hírességek, akikkel a jegyükön osztoznak

A Szűz csillagjegy híres szülöttei között van Beyoncé, Zendaya, Ray Charles, Keanu Reeves, Amy Poehler, Harry herceg, és Idris Elba is.

A kései alvást preferálhatja

Gyermekednél lehetséges, hogy lesznek nehézségek a takarodó ideje kapcsán. Ez a portál szerint önmagában talán nem a csillagjegyükből fakad, de egy 2009-es tanulmány szerint a tavasszal és nyáron született gyerekek (a jegy időszaka ugyan ősszel ér véget) később mentek aludni, és később érték el az alvás középidejét, mint az ősszel és a télen születettek.

Perfekcionisták, de nagyszerű problémamegoldók is lehetnek

Ne lepődj meg, ha gyermeked teljesen elölről kezdi a házi feladatát, ha egy kisebb hibát vét benne. A Szűz jegyűek hajlamosak lehetnek arra, hogy perfekcionisták legyenek. Érzékenyek lehetnek a kritikára, és „pánikba eshetnek, ha leszidjákőket”, mondta Thomas. A perfekcionizmus azonban nagyszerű problémamegoldóvá teszi őket, mert nem nyugszanak, amíg nincs meg a megoldás.

Források: romper.com, babycentre.co.uk

Nyitókép forrása: Getty Images

Forrás: Gyerekszoba.hu