Peg Streep szerző a Psychology Today portálon megjelent írásában fejtette ki, hogy a „testvéri rivalizálás” kifejezés félrevezető lehet, és emiatt akár figyelmen kívül is hagyhatják a testvéri bántalmazást. Míg az egészséges versengéshez a testvérek közötti erőegyensúly szükséges, addig a bántalmazás a hatalomról szól, és mindig egyoldalú.
Egy testvér verbális bántalmazását nem mindig ismerik fel, mint egyéni agresszió, és a „testvéri rivalizálás” részeként írhatják le – egy állítólagos normál jelenségként a többgyermekes családoknál.
A 2012-ben megjelent, Sibling Agression (Testvéragresszió – a szerk.) című könyvében Jonathan Caspi, család-, pár- és egyéni terapeuta megjegyezte, hogy ez a normalizálás nem csak a laikusokra korlátozódik, hanem a szakembereknél is megjelenik. Caspi szerint az egyre több kutatás ellenére, amelyek ennek az ellenkezőjét mutatják, „az a tévhit, hogy a testvérek közti erőszak nem káros, normalizálja azt. Az olyan kijelentések, mint »A bátyám megvert, mégis jól vagyok«, vagy mint a »Fiúk már csak ilyenek« minimalizálják a lehetséges hatások valós értékelését, és érvényesítik a folyamatos alkalmazását. ”
A terapeuta a testvéragressziót gyűjtőfogalomként használja, amelynek szintjeit a hatásuk szerint állított sorrendbe, a legenyhébbtől a legsúlyosabbig: versengés, konfliktus, erőszak, bántalmazás.
A testvérek közötti versengés
Streep szerint az egészséges versengés motiváló lehet és kihívást jelenthet a testvéreknek, segíthet fejleszteni a képességeiket. De amikor a versengés célja az egyik testvér hibáira vagy hiányosságaira való rávilágítás lesz, akkor az inspiráló helyett már bántóvá és károssá válik.
A konfliktusok felmérése a testvéreknél
Minden család él át valamennyi konfliktust, és ahogy azt Caspi megjegyzi, a konstruktív testvérkonfliktus segíti a szociális és érzelmi kompetenciákat, problémamegoldásra tanít, és a gyermek érzelmi szabályozását is segíti.
Streep hozzáteszi, hogy szerinte ehhez a szülőknek modelleznie kell és megvalósítania kooperatív módszereket arra, hogyan kezeljék a nézeteltéréseket és a konfliktusokat. Ahol a verbális bántás alapvető, ott ez nem tud megvalósulni. De a szerző szerint egy olyan háztartásban, ahol a konstruktív viselkedést modellezték is, a testvérek közötti állandó negatív konfliktus megváltoztathatja a családdinamikát és a testvéri kapcsolatot.
Mit érdemes tudni a ”bunyózásról”, verekedésről?
A testvéri erőszak (angolul sibling violence) és a testvéri bántalmazás (angolul sibling abuse) kifejezéseket gyakran felcserélhető módon használják, mert mindkettő ártalmas fizikai és verbális cselekményeket foglal magába. Caspi szerint azonban „az erőszak kölcsönös vagy kétirányú agressziót tükröz, amelyben mindkét testvér arra törekszik, hogy ártson a másiknak, egy feltételezetten egyenlő kapcsolat keretében”.
A testvérek közötti fizikai erőszak – mint az ütés, a harapás, a csípés, a rúgás – nagyon elterjedt; egyes kutatások nagyon magasra teszik az arányát, és a családok 96 százalékára említik, míg mások 80 százalékra teszik.
Bár meglepőnek tűnhet, a kutatások alátámasztják Caspi azon állítását ezzel kapcsolatban, hogy ez a fajta kölcsönös testvéri erőszak nem rontja az önbecsülést.
A kutatók vizsgálták az apák és a gyerekeik között vizsgálták a durva játékot, annak megállapítására, hogy az apa viselkedése befolyásolta-e a folyamatos fizikai agresszió gyakoribb előfordulását a gyerekeknél. Az apák másképp szoktak játszani a gyerekeikkel, mint az anyák, függetlenül a gyerekek nemétől. A durvább típusú apás játékok olyan „agresszívebb” viselkedés jellemezheti, mint „a birkózás, a harcolás, az ugrálás, a kergetőzés, a játék kontextusában”.
Az apák gyakran szocializálják efféle játékokon keresztül a fiaikat és a lányaikat is, ami pozitívan kapcsolódik az érzelmi szabályozáshoz, az önkontrollhoz, az emocionális jelek felismeréséhez, de a mások iránti érzékenységhez is. Ezek olyan készségek, amelyek fontosak az énfejlődéshez, és a társas szabályok közötti eligazodáshoz a kortárs környezetben.
A kutatók azt találták, hogy amikor az apák kontrollálták és korlátokat szabtak a durvább játék során, a gyerekeik kevesebb fizikai agressziót mutattak a mindennapi életben, míg azoknak az apáknak a gyerekei, akik nem szabtak korlátokat és elhárították a dominanciát, nagyobb valószínűséggel mutattak fizikai agressziót a későbbi életükben.
Streep szerint tehát bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, a kölcsönös vagy kétirányú fizikai agressziónak valójában megvannak az előnyei.
Amikor nem kölcsönös
Caspi szerint a különbség nagyrészt a hatalmon múlik, és a testvéri bántalmazást úgy írja le, mint „egyirányú ellenségeskedés, ahol az egyik testvér a rettegéssel és a megfélemlítéssel uralmával igyekszik legyőzni a másikat, és ez aszimmetrikus hatalmi berendezkedést tükröz”. A bántalmazó testvér nemcsak tehetetlenné akarja tenni és megalázni a másikat, hanem magát „magasabb rangra” helyezni a tettével.
Ő a testvérbántalmazás négy fajtáját említi meg – fizikai, szexuális, pszichológiai/verbális, és kapcsolati –, de messze a verbális bántalmazás a legelterjedtebb. A testvérek körében a verbális bántalmazás magába foglalja a sértéseket, a csúfolást, a tulajdonnal való fenyegetést.
Streep ismét kiemeli, hogy mivel a testvérek törekszenek a figyelem felhívására otthon, a szülőknek nehéz lehet különbséget tenni eközött, illetve a frusztráció kifejezése és a dominanciával kapcsolatos verbális bántalmazás között.
Fontos odafigyelni a testvérek viselkedésére, és ha szükséges, közbe is kell lépni.
Forrás: psychologytoday.com
Kapcsolódó cikkek
