Gyerek

Több iskolában is átálltak a digitális oktatásra

Több olyan iskola is van, ahol olyan sok a koronavírus fertőzöttek száma, hogy visszaálltak a digitális oktatásra.
2021. Szeptember 30.
Több iskolában is átálltak a digitális oktatásra (fotó: Getty Images)

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az InfoRádió érdeklődésére elmondta, hogy három-négy olyan iskola van, ahol teljesen átállak a digitális oktatásra, és 10-15 körül van azon intézmények száma, ahol osztályok vagy csoportok álltak át tantermen kívüli oktatásának. Ez az összes iskolát figyelembe véve nem jelentős arány, ugyanakkor Totyik Tamás szerint jelzés arra vonatkozóan, hogy az oltás szükséges, de nem elégséges feltétel.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint az osztrák gyakorlatot kéne itthon is követni: hetente legalább egyszer tesztelni kéne és ahol akárcsak egy fertőzött tanulót is találnak, azonnal zárni kellene az osztályt, vagy ha olyan szintet ér el a fertőzöttek száma, akkor a teljes intézményt.

“Attól félünk, hogy nagyon nagy árat fogunk fizetni azért, hogy nem kellő időben, nem kellő határozottsággal lép fel a kormány, és ez komolyabb folyamatot is indíthat el, nagyobb fertőzési szintet fognak elérni az oktatási intézmények, ha a karanténintézkedéseket nem fogják megtenni” – mondta az InfoRádiónak.

Az alelnök szerint aggasztó, hogy a hátrányos helyzetű régiókban nagyon alacsony az oltási hajlandóság, oltóbuszokkal kéne járni szerinte ezeket a területeket.

A pedagógusok átoltottsága 80-85 százalék körüli értéken stagnál. A 12-18 éves korosztályban a tanulók harmada van beoltva. Az alelnök szerint a szülők nagyon magasnak tartják a rizikófaktort az oltással kapcsolatban, és úgy látják, nem mutattak be a kormány részéről olyan adatokat, amelyekkel a szülőket meg lehetett volna győzni az oltás biztonságosságáról.

“Most azzal büntetik a gyerekeket, hogy a 12 éven felüli osztályoknál irányadó szabályként nem lehet karantént elrendelni, ez pedig azt fogja eredményezni, hogy a fertőzöttségi sincs majd olyan magas lesz, hogy akkor már az iskolának muszáj lesz bezárni kormányintézkedés nélkül. De ez felesleges áldozat mind a szülőktől, mint az oktatási intézményektől” – mondta Totyik Tamás.

Forrás: Infostart.hu