Gyerek

Több mint 30 ezren voksoltak eddig az alternatív oktatási népszavazáson

Nagy az érdeklődés és a részvétel Magyarország első alternatív oktatási népszavazásán. A voksolás harmadik napján a szavazók száma átlépte a harmincezer főt. Az aHang és az Egységes Diákfront által koordinált referendumon több mint ezerháromszáz önkéntes dolgozik az ország számos pontján.
2023. Október 25.
Alternatív oktatási népszavazás
Kép: aHang

A státusztörvény bevezetése és az oktatással kapcsolatos népszavazási kérdés elutasítása miatt döntött úgy az Egységes Diákfront és az aHang, hogy elindítja alternatív népszavazását, amelyen október 30-ig lehet szavazni.

“Az eddigi adatok bizonyítják, hogy az emberek igenis véleményt akarnak mondani az oktatás helyzetéről. Nagyon bizakodóak vagyunk a számok tükrében, ez egy komoly visszacsatolás számunkra, azonban fontos, hogy minél többen vegyenek részt az alternatív népszavazáson, és buzdítsák erre családtagjaikat, barátaikat és ismerőseiket is” – értékelte az elmúlt napok részvételi adatait Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Budapest mellett kiemelkedik a szavazók számában Veszprém, Pécs, Szeged és Miskolc is, ezen településeken több száz szavazat érkezett két nap alatt. A két szervezet mindent megtesz, hogy minél több helyen biztosítsák – akár új helyszínek megnyitásával – az online mellett a személyes részévtel lehetőségét is.

Online, applikáción és böngészőn keresztül már több mint 22 ezren szavaztak, míg személyesen, a szavazósátrakban 8 ezernél is többen voksoltak a hét kérdésben.

 Az alternatív népszavazás költségei körülbelül 15 millió forintra rúgnak, amit magánadományokból fedez a két szervezet.