Válás: kinél mennyit legyen a gyerek? Vekerdy válaszol

Válás: kinél mennyit legyen a gyerek? Vekerdy válaszol

Egy édesanya leveléből való a fenti idézet.

Miként hat ez ki a gyermek későbbi fejlődésére, személyiségének kialakulására? – folytatódik az olvasói levél. Illetve hogyan alakul ki a gyermek biztonság- és állandóságérzete, ha már alapvetően ebbe nő bele, hogy hetente váltakozóan él egyik, majd másik szülőjénél? Gyermekem még nem beszél, és nem is szobatiszta.

Sajnos, a férjemmel semmilyen kommunikációs formát nem tudok felvenni a gyermekneveléssel és -gondozással kapcsolatban, egy esetleges betegség esetén is papírra írok neki mindent, hogy talán azt elolvassa, ha már nem hallgat meg személyesen. Betegen kire van szüksége a kisfiamnak elsősorban? Én személy szerint ellenzem ezt a kapcsolattartási módot, de nem az apával történő kapcsolattartást! Kérem, írja meg véleményét ezzel a szabályozási formával kapcsolatban, és azt is, hogy ha ön a mi esetünkben szakértő lenne, javasolná-e ezt a váltakozó elhelyezést, illetve mit javasolna a gyermek érdekét szem előtt tartva, és nem az anyai, illetve apai jogokat figyelembe véve?”

Nem jó ötlet, az egy hét itt, egy hét ott felállás

Az “egy hét anyánál és egy hét apánál” megoldást a két és fél éves gyermek esetében egyértelműen helytelenítem és ellenzem – mondja Vekerdy Tamás pszichológus. Tudomásom szerint ebben az életkorban még azok is erősen megfontolandónak – sőt: ellenzendőnek – tartják, akik később (esetleg négy-öt-hét-nyolc éves kortól) helyeslik. Persze a konkrét ügy mindig csak közvetlen közelről ítélhető meg (sokszor még úgy se, vagy legalábbis nagyon nehezen).De praktikus kérdések merülnek fel.Maga otthon van a gyerekkel? Vagy a gyerek bölcsődés? Ha az apánál tölti a hetet, ki vigyáz rá, ki gondozza (hiszen az apa nyilván dolgozik).Régebben gyakorta hallhattuk, hogy a bíróságok – és netán a szakértők – “elfogultak az apával szemben”. Az volt a vád, hogy “nem is vizsgálják a helyzetet, csak az anyának ítélik a gyereket”. Ilyesmi is előfordulhatott, de úgy gondolom, hogy a panaszok idején sem ez volt elsősorban jellemző. Igen, persze, van olyan helyzet is, ahol, még kisgyerekek esetén is, az apa bizonyul alkalmasnak – alkalmasabbnak – arra, hogy ott helyezzék el a gyereket.Mégis: az esetek nagy többségében a kisgyerek az anyjához kötődik olyan testi-lelki módon, ami számára “tápláló”, fejlesztő, mert biztonságot adó, testi és lelki értelemben egyaránt.A még nem beszélő és nem szobatiszta kisgyereknek lehetőség szerint egyetlen stabil helyre és személyre van szüksége, amelyik és aki nem váltakozik, és ez az esetek többségében általában – ha a gyerek érzelmi igényeit és szükségleteit nézzük – az anya. (Betegség esetén persze különösen.)Az ilyen véleményformálás alapja – legalábbis reményeim szerint – “a gyerek mindenekfelett álló érdekének” figyelembevétele.Ez azért hangsúlyozandó, mert természetesen – és sokszor sajnálatosan – itt erőteljes anyagi érdekek is mozognak, és mozgatják a “megoldáskeresést”.

Az első három év

Ugyanis, ha a gyerek bármilyen formában – egy hét itt, egy hét ott vagy egy hónap itt, egy hónap ott stb. – fele-fele arányban nyer elhelyezést, akkor nem kell gyerektartást fizetni!A gyerektartás általában az apákat terheli, és az elmúlt években és évtizedekben nagyon lehangoló tapasztalatokat tehettünk a tekintetben, hogy az apák milyen hihetetlen leleményességgel “bújnak ki” nemegyszer a tartásdíj-fizetési kötelezettség alól. (Vannak persze nagyszerű, és minden anyagi és egyéb felelősséget töretlenül vállaló elvált apák is.)De szívszorongató, amikor a gazdag vállalkozó minimálbérre jelenteti be magát, rokonaira íratva át egyébként bőven adózó vállalkozását, csak azért, hogy “annak a nőnek”, “elvált feleségének” ne kelljen “pénzt adnia”. Mintha meg se fordulna a fejében, hogy nem “a nőnek” adja a pénzt, hanem a közös gyereküknek… (Persze már hallom az érveléseket: minek kellene neki annyi pénz, nem a gyerekre költi, őt nem fogom támogatni stb.)Mindez – és még legalább féltucatnyi bonyodalom – ott lapul az ilyen döntések hátterében.Persze, ahogy levelében erre helyesen utalt, a kapcsolattartást is megköveteli “a gyerek mindenekfelett álló érdeke”!Én a későbbi életkorban is az egy stabil helyen lakást tartom jobbnak (vannak más vélemények, más “iskolák” is), azzal, hogy persze az nagyon jó, ha a másik félnél is van a gyereknek ágya, netán szobája, pizsamája, fogkeféje stb. Ahogy azt is jónak tartom, ha a szülők ezt képesek megvalósítani, hogy minél nagyobb a gyerek, annál szabadabban – és nem csak láthatási időpontokhoz kötötten – közlekedhet a szülők között.De ehhez persze a szülők jó és normális kapcsolatára van szükség.A gyerek elemi érdeke mindenképpen megkívánná, hogy szóba tudjanak állni egymással. Vannak olyan családterapeuták, mediátorok, akiket ilyen gondok esetén együttesen fel lehet, és fel kellene keresni. (Persze az is igaz, hogy éppen azokat a legnehezebb erre rávenni, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá.)Remélem, hogy minden nehézség ellenére idővel megtalálják a gyerek érdekét szolgáló jó megoldást.De most még az apának tudomásul kellene vennie, hogy a két és fél éves, még nem beszélő, és nem szobatiszta kisfiú helye – amennyire ez a távolból megítélhető – egyértelműen az anyja mellett van.(Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a gyerek sem a beszéd kialakulását, sem a szobatisztaságot illetően nincs “elmaradva” csak azért, mert két és fél éves. Van, aki már nagyon korán beszél, van, aki csak hároméves kora után szólal meg, ám akkor hamarosan mondatokban kezd beszélni. De, gondolom, érteni már sokat ért. Ami a szobatisztaságot illeti, az is nagy egyéni eltéréssel és a helyzettől is függően alakul ki ebben az életkorban.)(A cikk forrása Vekerdy Tamás: A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. c. könyve.)Kapcsolódó cikkeink: