Gyerek

Van, ahol 10 perce van a gyereknek megenni az ebédet

Három éve vezették be az óvodai és iskolai közétkeztetésben az új irányelveket. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hatásvizsgálatot készített az eredményekről.
2018. Szeptember 17.

Az OGYÉI szerint a menzareform hatásos volt, az nagy eredménye például, hogy az étrendenként negyedével 8,6-ról 6,4 grammra csökkent az ételek átlagos sótartalma az elmúlt öt évben.

A Qubit azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy magyar menzákon kínált ételek sótartalma ahogy három éve, úgy is most is problémás: a WHO ajánlása szerint a felnőtteknek naponta 5 grammnál nem szabadna több sót fogyasztaniuk. A sóbevitel arányai a gyerekeknél aszerint változnak ehhez az 5 grammhoz képest, hogy mennyi a szervezetük energiaszükséglete. E szerint pl. egy óvodásnak naponta legfeljebb 3, egy 11 éves iskolásnak pedig naponta maximum 4 gramm sóra van szüksége. Az OGYÉI jelentése szerint a magyar gyerekek a teljes napi mennyiség másfél-kétszeresét fogyasztják el étkezésenként.

A jelentés szerint az iskolák négyötödében kapnak a gyerekek friss zöldséget és gyümölcsöt naponta, ez öt éve csak 50 százalék volt. Az OGYÉI ajánlása szerint naponta legalább 4 adag zöldség vagy gyümölcs elfogyasztása javasolt, azaz, ha a gyerekek, akik egész nap iskolában vannak csak egy adagot kapnak, akkor otthon már csak zöldség vagy gyümölcs lehetne a vacsora vagy a reggeli.

Tej és tejtermékek tekintetében ma már az iskolák 70 százaléka jól teljesít, szemben az öt évvel ezelőtti 50 százalékkal.

A jelentés arra hívja a figyelmet, hogy még van hová fejlődni, elsősorban abban, hogy mennyi időt szánnak az iskolák az étkezésre: átlagosan alig fér óra jut az ebédre, de akadt olyan intézmény is, ahol a gyerekeknek tíz percük van arra, hogy megebédeljenek.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Qubit.hu