
közétkeztetés


Drágulhat az iskolai menza, de a svédasztal beválhat
Drágább lehet ősztől az iskolai menza, de az önkormányzatokon is múlik a végösszeg - mondta az InfoRádiónak a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke, Páger Zsolt.
Ismét drágul az iskolai menza több iskolában
Az őszi emelés után van, ahol tovább drágul az iskolai menza ára.
A gyerekek csak fél kiflit kapnak, így spórol a fenntartó
A durván elszálló energiaárak miatt csak fele annyi péksüteményt kapnak a kalocsai óvodások. Emellett az elektromos hálózat túlterheltsége miatt sütőben sült ételeket sem készítenek.
Átlagosan ennyivel drágult az iskolai menza
Lehetett rá számítani, be is igazolódott, drágább lett az iskolai menza, mint az előző tanévben volt.
Akár 30 százalékos drágulás jöhet az iskolai menzán szeptembertől
Harminc százalékkal drágulhat az iskolai közétkeztetés szeptemberben - mondta az InfoRádiónak a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke.
Akár 20 százalékos drágulás is lehet a menzákon
Ősztől egy iskolai ebéd teljes áron 800-900 forint lehet, így a szülőknek az eddigi 400-500 helyett legalább 100 forinttal többet kellene majd fizetniük a jelenlegi becslések szerint.
Ételtől estek le a lábukról tömegesen a gyerekek, szünetet rendeltek el
Ételtől lettek rosszul 130-an, gyerekek és pedagógusok bölcsődékben, óvodákban, iskolában Lábatlanon. Több intézményben is szünetet rendeltek el.
Van, ahol 10 perce van a gyereknek megenni az ebédet
Három éve vezették be az óvodai és iskolai közétkeztetésben az új irányelveket. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hatásvizsgálatot készített az eredményekről.
Több só, több friss tej
Módosítják az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetési rendeletét,a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek.
Tanévzáró értékelés a közétkeztető konyhákról
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai ellenőrei 1701 főzőkonyhát vizsgáltak meg: a meglepetésszerű helyszíni szemléken a konyhák több mint 7%-a ért el jeles eredményt, ugyanakkor 6%-uk elégtelenre vizsgázott.
Tudtad, hogy a gyereked megbetegedhet az óvodai koszttól?
Szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség, daganatos betegségek... ijesztő, de úgyis mindig mással történik a baj, nem velünk. Még fiatalok vagyunk ehhez - gondolhatod. Sajnos nincs igazad.
A közétkeztetés kockáztatja a gyerekek egészségét
Amit az oviban, iskolában a gyerekek elé tesznek - néhány kivételtől eltekintve - sem minőségében, sem mennyiségében nem felel meg az egészséges táplálkozás irányelveinek.
Te tudsz 131 forintból egész napra főzni?
A legfrissebb felmérések szerint jócskán akad olyan közétkeztetési szolgáltató, amelyiknek sikerül ez a mutatvány. Az ÁNTSZ ajánlásából az is kiderül, mi mindennek kellene beleférnie.
Ön is aggódik óvodás gyermeke táplálkozása miatt?
Sok szülő jár hasonló cipőben, mikor óvodába, iskolába engedi gyermekét. Sokakat aggaszthat a tudat, hogy nem felügyelheti, mit eszik gyermeke az iskolában, vagy mit kap uzsonnára az oviban. A legjobb megoldás hozzászoktatni az egészséghez!
Tudja, mit eszik a gyereke, mikor nem látja?
Iskolás korú gyermekünk étkezési szokásai változásnak indulnak, mi pedig egyre kevésbé tudjuk ellenőrizni, ebédel-e a napköziben, vagy inkább a padtárs lekváros kenyerét dézsmálja meg, netán csokira cseréli a kisautóját...