Kisgyerek

Van olyan ételallergiás iskolás, aki két hete nem kap ebédet

Egy biatorbágyi iskolába járó fiú édesanyja az őszi szünet óta maga készíti el ételallergiás gyerekének az ebédet, mert az új közétkeztető cég azóta nem szállít tej- és tojásmentes ételt – derül ki az RTL Híradójából.
2023. November 15.
Menza iskola
Kép: Getty Images

A településen novembertől új közétkeztető cég vette át az ételszállítást, és ők nem fogadnak el olyan igazolást, amin nem szerepel pecsét. Az édesanya az RTL Híradónak azt mondta: a Covid alatt állították ki fia igazolását, ezért nincs rajta pecsét, a szakorvostól kaptak egy elektronikus új igazolást, de ezt sem fogadták el. Az édesanya szerint elfogadhatatlan, hogy türelmi időt sem kaptak a szükséges dokumentumok beszerzésére. A Híradónak nyilatkozó szakember szerint indokolt lenne ilyenkor türelmi időt adni a szülőknek. 

Az iskola igazgatója és a közétkeztetést végző cég nem akart nyilatkozni. A Híradó szerint tíz olyan diák jár a biatorbágyi iskolába, akiknek ételérzékenységük van, közülük hét gyerek igazolását nem fogadták el. A polgármesteri kabinet válasza szerint a közétkeztető cég „kizárólag érvényes orvosi igazolás ellenében szállíthat ki a normáltól eltérő ételt”. Szerintük erről időben értesítették a szülőket.