Kamasz

Ezzel a módszerrel 10 perc alatt megtanul biciklizni a gyerek

A biciklizést elfelejteni szinte lehetetlenség, megtanulni azonban nem mindenkinek megy könnyen. Ez a módszer 10 perc alatt megold minden gondot!
2024. Augusztus 17.

Ha ráéreznek a gyerekek, onnantól tényleg megy a bicikizés, mint a karikacsapás, ám nem mindenki érzi magát nyeregben az első próbálkozások alkalmával.

Eddig azt hittük, hogy a kitartás az egyik legfontosabb hozzávaló, az alábbi videót elnézve azonban rá kellett jönnünk, hogy egy nagyobb méretű törölköző még ennél is hasznosabb lehet, ha azt szeretnénk, hogy a csemete 10 perc leforgása alatt megtanuljon magabiztosan biciklizni.

Ezzel a módszerrel 10 perc alatt megtanul biciklizni a gyerek

Lesd el a trükköt!

A videóban jól látszik, hogy a kicsi karjai alá egy összegöngyölt törölközőt tesznek a szülők, amit aztán magabiztosan tartanak, hogy a 4 éves gyerekük biztonságban érezze magát. 

Először a négy fal között, azután szabad téren is bevetették a törölközős-trükköt, ami náluk is meghozta a várt sikert. A lényeg, hogy amikor már szemmel láthatóan stabilan ül a bringán, lazítani lehet a törölközőn, ami addigra tulajdonképpen már szükségtelenné is válik, mert megtanult biciklizni.  

Nézd csak meg, milyen játszi könnyedséggel sajátította el a kerekezést a lencsevégre kapott 4 éves!

Nyitókép: Instagram pillanatkép