Különbözőképpen éljük meg a szülői lét egyes szakaszait, de a dackorszak és a kamaszkor általában nagyobb tűrőképességet igényel, és sokaknál a nemszeretem, túlélős kategóriába kerül. Egyszerre féltjük a nagyobb önállóságra törekvő gyereket, szeretnénk megóvni a veszélyektől, ugyanakkor sokszor felháborodunk, sőt megbántódunk a viselkedése miatt.
„Jó tudni, hogy a kamaszkor normatív krízis – magyarázza Mészáros Dóra tanácsadó szakpszichológus. – Ez azt jelenti, hogy a személyiségfejlődés természetes és szükséges szakasza. Az eriksoni fejlődésmodellben ennek a szakasznak az identitáskeresés a feladata. Egész életünk legfontosabb kérdései – kik vagyunk, hol a helyünk a világban, mit teszünk életünk során – kerülnek itt előtérbe. Ezekre mindenkinek a maga személyes válaszát kell megtalálnia. Ugyanakkor a testi fejlődés is jelentős változással jár, sok energiát igényel, és a hormonok beindulása is erősen hat a serdülő hangulatára. Nem tudja irányítani és a dackorszakhoz hasonlóan nem tudja kezelni az érzéseit. Ezért sokszor nem kellemes a társasága, szülőként mégis akkor nyújtunk neki megfelelő támaszt ahhoz, hogy elviselje a maga baját, ha faggatózás, szemrehányások, zsörtölődés nélkül megvárjuk, hogy előjöjjön a csigaházából. Ebben az időszakban is szüksége van a család adta biztonságos közegre, ahonnan, mint egy fészekből bátran repülhet ki, egyre távolabb, hiszen tudja, van hova visszatérnie.”
Éppen az ilyen „kirepülések” miatt aggódnak a szülők: mi van, ha rossz társaságba keveredik, ha mégis kipróbál alkoholt, drogot, cigarettát, elhanyagolja a tanulást, baj éri, szerelmes lesz, nem jön haza időben… Hogyan lehet megóvni a serdülőt a veszélyektől?
„Mindentől nem lehet megóvni, de nem is lenne jó, mert még rossz tapasztalatok is szükségesek a fejlődéshez. Hagynunk kell, hogy bizonyos sérüléseket megéljen, ezek a tapasztalatok segítik őt későbbi élete során az eligazodásban, a jó döntések meghozatalában. Tehát nem tesznek jót a szülők azzal, ha ebben az életszakaszban is nagyon szorosan fogják a gyerek kezét. Inkább tisztes távolból kövessük figyelemmel, és álljunk készen, amikor szüksége van ránk. Fontos, hogy olyan bizalmi kapcsolatban legyünk, hogy merjen segítséget kérni. A kölcsönös bizalom alapján beszéljük meg, és ne tőle függetlenül jelöljük ki a határokat. Itt a szülői minta a legerősebb norma, az a természetes, amit otthon megélt a gyerek kiskorától kezdve. Ezen kívül tényszerűen világosítsuk fel az alkohol, dohányzás, drogfogyasztás következményeiről. Van, amitől egyértelműen elhatárolódunk, de fontos, hogy megértse, nem azért, mert valami jóból akarjuk kihagyni. Akinek szülőként vállalható, belemehet az „első cigi, egy pohár sör” beavatós alkalomba, hogy így otthon, biztonságosan próbálja ki ezeket a serdülő, ha nagyon kíváncsi rá. A határok megállapításánál az ítélőképességében is bízhatunk, hogy kellő megbeszélés és példaadás után önállóan is jól fogja megítélni a helyzeteket.”
Hogyan lehet ezt a bizalmat kialakítani, mikor a kamasz inkább elzárkózik a szüleitől, nem kíváncsi a tanácsukra, sőt, elmaradottnak gondolja őket, és elsősorban a saját korcsoportjához igazodik, a barátainak a véleményére ad?
„A gyerekkor és a kiskamaszkor között van egy fordulópont. Érdemes már az ezt megelőző időben, tehát a kisiskoláskorban megalapozni és folyamatosan építeni ezt a bizalmi kapcsolatot. Jó, ha a szülők már ekkor tudatosítják magukban, hogy a gyerek vendég a családnál, aki a születésekor érkezett, egy darabig gondoskodásukra szorul, de aztán elengedjük a kezét és csak távolról kísérjük majd. Használjuk ki azokat a lehetőségeket, amikor a gyerek nyitott a beszélgetésre, ő kezdeményez egy témát. Ilyenkor ne nyilatkozzunk elítélően, ne a saját véleményünket lobogtassuk, inkább érdeklődjünk, mit gondol ő a dologról. A „mi újság az iskolában” kérdést fogalmazzuk át úgy, hogy az élményeiről, barátairól mesélhessen. Az osztályzatok helyett fontosabb lehet számára, hogy érezte magát aznap egy-egy szituációban. Nézzünk meg együtt egy olyan filmet, amit ő javasol, és utána a beszélgetés során hallgassuk meg, mit mond ő róla. Jó, ha már serdülőkor előtt megismertetjük valamilyen rendszeres sport- vagy művészeti tevékenységgel, de elsősorban nem azért, hogy iskolán kívül is tanuljon valamit, hanem hogy olyasmivel töltse az idejét, amiben kedvét leli. Ne teljesítménykényszert és szorongást jelentsen a különóra, hanem örömforrást és sikerélményt. Egy szóval legyen otthon jó hangulat, ahová haza lehet hozni barátokat is, és a szülőkkel is lehet érdekes programokat csinálni, ahol a gyereknek is van mozgástere, nem kell elmenekülnie, tekintsük tehát csapattagnak.”
Honnan ismerjük fel, hogy nemcsak a szokásos sündisznózásról van szó, hanem komolyabb baj lehet a begubózás, rosszkedv mögött, és mit tegyünk ilyen esetben?
„Figyelmeztető jel, ha napok telnek el egyforma rosszkedvbe süllyedve, egyáltalán nem beszél otthon, teljesen kizárja a szüleit az életéből. A napokból hetek lesznek, iskola után nem jön haza, nem tudjuk hol van, egyre később jön haza este, vagy egyáltalán nem jön haza. Abbahagyja korábbi tevékenységeit, nem jár el edzésre, zeneórára, hirtelen egészen más külsőt vesz fel, például a szőke csinibabából fekete rockerre vált. Első lépésként nem biztos, hogy feltétlenül szakemberhez kell fordulni. Ha nem tudunk a bizalmába férkőzni, „kínáljunk fel” más felnőttet, akinek meg tud nyílni, például szervezzünk meg egy „véletlen” találkozást egy távolabbi kedvelt családtaggal, unokatestvérrel, nagynénivel, családi baráttal, tegyük elérhetővé számára valamelyik anonim lelki segélyszolgálat telefonszámát. Ha nem autoriter szülőként viselkedünk, van esélye annak, hogy a fiatal viharos serdülőkor után visszatér a szülői normákhoz. A kamaszkori krízisekre leginkább egy bizalmas, elfogadó otthoni légkör megteremtésével készülhetünk fel, de ha már tűzoltásról van szó, akkor nyújtsunk segítő kezet a serdülőnek.”
Szakértő: Mészáros Dóra tanácsadó szakpszichológus, lelekkucko.com
Kapcsolódó cikkek
