Kamasz

Korábban kell beszélnünk a gyerekeinkkel a pubertásról, mint gondoljuk

Egyszerűen korábban kezdődik a mai kiskamaszoknál.
2023. Április 15.
lány pirosban ugrik
Kép: Getty Images

A pubertás vagy serdülőkor 9-10 éves korban kezdődik és nagyjából 18 éves korig tartó időszak, átmenet a gyerekkor és a felnőttkor között. A nemi hormonok elkezdenek működni, megjelennek a másodlagos nemi jellegek, és lelki-mentális változások sora is bekövetkezik a fizikai átalakulás mellett.

Napjainkra jellemző, hogy a pubertás időben kitolódik: a vége és az eleje is, így akár 10 évig is tarthat.

Egyáltalán nem számít manapság ritkaságnak, ha egy lány 11 évesen menstruál, míg egy generációval korábban ez még sokkal kevésbé volt gyakori.

Éppen azért, mert a serdülőkor korábban kezdődik, valószínűleg nem számítunk rá szülőként, hogy ilyen témában kell megbeszélnünk a gyerekünkkel, hiszen nekünk más tapasztalataink vannak. Persze a legjobb, ha a testi változások, a menstruáció nem tabutéma egy családban és valamiképp organikusan illeszkedik a hétköznapokba. Kevésbé szerencsés, ha soha nem beszélünk az olykor kényes vagy zavarba ejtő témákról, hanem egyszer csak elővesszük és leülünk a “nagy beszélgetést” lefolytatni. De az, hogy mennyire kezeljük természetesen a testünket, azok változásait bonyolult dolog, függ a szocializációnktól, a kulturális hátterünktől és még ezer tényezőtől.

Érdekes adat, hogy egy 2021-es felmérés szerint az amerikai serdülő lányok 74 százaléka nincs teljesen képben a menstruációval kapcsolatban és 40 százalékukat felkészületlenül érte az első menstruációja.

Keeley McNamara bába és Jen Swetzoff szerkesztő saját személyes tapasztalataik alapján összegyűjtötték a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat, amelyek felmerülhetnek egy pubertás korba lépő lánynál. Íme, ez az ő puskájuk.

Honnan fogom tudni, hogy mikor fog először megjönni?
– Ezt senki sem tudja biztosan megmondani, de általában a mellek növekedését követő két év múlva várható. A legjobb, ha felkészülünk rá: magunknál hordunk betétet és egy esetleg egy plusz bugyit, biztos, ami biztos.

Fájni fog?
– Lehet, hogy fájni fog a hasad, talán előtte néhány napig már szúró, kisebb görcs jelentkezhet. Több minden is segíthet: valakinek a pihenés, másoknak épp ellenkezőleg, a testmozgás. Jóleshet ilyenkor egy meleg párna, végszükség esetén gyógyszer.

Mennyire fogok vérezni?
– Az első menstruáció valószínűleg könnyű és rövid lesz, kevés vérrel jár. És valószínűleg egy évig vagy még tovább nem fog havonta jelentkezni.

Meg fogják tudni az emberek, hogy menstruálok?
– Nem, hacsak nem mondod el nekik. Nem fogsz másképp kinézni az első menstruációd előtti és utáni napon. Semmi sem fog változni a külső megjelenésedben, és senki sem tudja megmondani csupán attól, ha rád néz.

Mi történik, ha akkor jön meg, amikor az iskolában vagyok?
– A táskádban lévő betéttel és bugyival elmész a mosdóba. Ha úgy érzed, a véres bugyidat nyugodtan dobd ki a szemetesbe, nem muszáj visszatenni a táskádba. Ha véres lett a nadrágod/szoknyád, köss fel egy pulcsit a derekad köré. Ha nem sikerül vagy nehézségeid vannak, szólj a tanárodnak, hogy hívjon fel, azonnal érted megyek.

Fontos tanács lehet, hogy a menstruáció természetes dolog, nem kell félni tőle, és bár nagy változás, de a ti kapcsolatotokat semmilyen módon nem befolyásolja. Sok gyereknek ijesztő lehet, hogy ez egy olyan fordulópont, ami után már semmi nem lesz olyan, mint annak előtte. Erősítsük meg abban, hogy épp annyira és ugyanúgy a kislányod marad akkor is, ha már menstruálni kezd.

forrás: scarymommy.com