Kamasz

5 jel, hogy a gyermeked magányos

Milyen jelekre fontos odafigyelni, mert azt jelezhetik, hogy a gyerek magányos?
2022. November 29.
szomorú kamasz
(Kép forrása: Getty Images)

A témában készült tanulmányok szerint egyre növekszik a serdülőkorban tapasztalt magányosság, és a depressziós tünetek aránya. A Journal of Adolescence tanulmánya szerint a serdülők mentális egészségügyi szükségletei világszerte növekedni kezdtek 2012 után. Világszerte majdnem kétszer annyi serdülő tapasztalta a magányosság emelkedett szintjét 2018-ban, mint 2012-ben.

A Common Sense Media és a Hope Lab pedig tavaly végzett egy tanulmányt, amely azt vizsgálta, hogy a fiatalok hogyan használták a közösségi médiát a mentális egészségük kezelésére a világjárvány alatt. A tanulmány kimutatta, hogy „a depressziós tünetek aránya jelentősen megnőtt a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében az elmúlt két évben”, és a 14-22 évesek 38 százaléka számolt be közepesen súlyos vagy súlyos depressziós tünetekről, szemben a 2018-as aránnyal, ami 25 százalék volt.

Douglas Newton gyermekpszichiáter a Psychology Today-en osztott meg 5 olyan jelet, amelyek arra hívhatják fel a figyelmet, hogy a gyermek magányos, ami fokozott szorongáshoz vagy depresszióhoz is vezethet.

Nagy változásokon megy keresztül

A nagy változások bárki számára nehezek lehetnek, de azoknak a gyerekeknek különösen, akik éppen jelentős fejlődési és neurológiai változásokon mennek keresztül. Például, ha a gyermek új helyre költözött vagy iskolát váltott, akkor jelentős változások állnak előtte.

Az átmenet során fontos figyelni arra, hogy a gyermek mutatja-e a magányosság jeleit, hogy ebben az esetben megfelelő segítséget kaphasson. Ez magába foglalhatja azt, hogy zárkózottabb vagy elkerülőbb lesz, vagy akár ragaszkodóbb, de regressziót is mutathat, és viselkedhet úgy, mint általános iskolás korában.

Kihagyva érzi magát vagy több barátra vágyik

A barátok rendkívül fontosak a középiskolás években, a személyes találkozások és az online kapcsolattartást tekintve is. Ne hagyd figyelmen kívül, ha a gyermeked arról beszél, hogy több barátra vágyik, vagy hogy valamiből kihagyták, kimaradt. A kamaszok fejlődő agya és önérzetük nagy része az erős családi és baráti kapcsolatokban gyökerezik.

De még a látszólag legszociálisabb, a nagyon sok baráttal rendelkező gyerek is megtapasztalhatja a magányt. A magány és az egyedüllét között különbség van – erről írt korábban Eglantine Julle-Daniere a Psychology Today-en. Ebben kifejtette, hogy lehet valaki egyedül úgy, hogy nem érzi magát magányosnak, és lehet valaki magányos úgy is, hogy nincs egyedül. A magány negatív következményei abból fakadnak, hogy valaki elszigeteltnek és kiközösítettnek érzi magát, nem csupán egyedül van. Ezért még az aktív társasági életet élő gyereknél is fontos figyelni, hogy nem érzi-e magát magányosnak.

Úgy tűnik, hogy ”más szinten” áll, mint a társai

A középiskolai években széles skálán mozoghat a gyerekek szociális-érzelmi fejlettsége. A koraérettebb vagy a másokhoz képest késésben lévő gyerekeknél ez azt jelentheti, hogy nem úgy viszonyulnak a társaikhoz, mint korábban, és ez nehézségekhez vezethet a barátokkal való szocializáció során, és akár magányossághoz is.

A szakember szerint ha az iskolában nem találnak olyanokat, akikkel kapcsolódhatnak, akkor érdemes lehet egy iskola utáni különfoglalkozást, vagy egy csapatot keresni a számukra, ami megfelel az érdeklődési körüknek. Ez segíthet új kapcsolatokat kialakítaniuk és bátoríthatja őket.

Lehet, hogy megfélemlítik

A Cyberbullying Kutatóközpont (Cyberbullying Research Center) tanulmánya szerint a tinédzserek 70 százaléka tapasztal bullying-ot valamilyen formában, akár az iskolában, akár online. A tanulmány szerint a megfélemlítés negatív hatással volt az életük számos területére, a rossz közérzettől kezdve a barátságokra nézve, és akár a testi egészségükre vagy az iskolai tevékenységükre is kiható bullying-ig.

Ha változást észlelsz a gyermek életének ezen területein, előfordulhat, hogy bullying-olják, zaklatják az iskolában vagy online. Előfordulhat, hogy először nem akar erről beszélni veled, mert szégyelli magát miatta, vagy hibásnak érezheti magát, esetleg aggódhat, hogy ronthat a helyzeten, ha belekeveredsz. Mondd el neki, hogy meghallgatod, éreztesd vele, hogy biztonságban van, és tudasd arról, hogy közösen megoldjátok a problémát.

A szomorúság vagy a szociális elszakadás jeleit mutatja

Ennek a jelei lehetnek például, ha ahelyett, hogy a barátaival lenne, többé nem akar velük időt tölteni, vagy olyan dolgokat csinálni, amiket korábban élvezett. Ezek a depresszió és a szorongás jelei is lehetnek, és ilyen esetben szükség lehet szakember, például egy pszichológus bevonására is.

Forrás: psychologytoday.com