Kamasz

Megérkezett az Agymanók 2. újabb előzetese – Ezek az új érzelmek érkeznek majd a folytatásban

Nyáron érkezik az Agymanók folytatása, amihez most egy hosszabb előzetes is készült.
2024. Március 09.
(Kép forrása: Videórészlet - Pixar - Inside Out 2 - Trailer/Youtube)

Ahogy arról korábban írtunk, idén júniusban kerül a mozikba a nagysikerű Agymanók folytatása – közel tíz év után készül második rész az animációs filmhez. A történetben továbbra is Riley-t és a Fejhadiszálláson élő érzelmeit követhetjük nyomon, azonban a más jól ismert Derű, Bánat, Harag, Undor és Majré mellé most új érzelmek is csatlakoznak a kamaszkorral. Riley ugyanis már tizenhárom éves a történetben.

Azt egy korábbi rövid előzetesből már tudtuk, hogy a csapathoz csatlakozik majd Szorongás – aki az érkezésekor azt is elárulta, hogy többedmagával költözik majd be a Fejhadiszállásra. Most elkészült egy új, hosszabb, angol nyelvű előzetes a folytatáshoz, amiből kiderül, kiket hozott magával: Irigységet, Unalmat és Szégyent.

Az előzetes alapján Riley középiskolába kerül, ahol az új érkező érzelmek nem könnyítik meg a beilleszkedését – főként úgy, hogy a korábbról ismert csapat „elnyomott érzésekké” válnak a tinédzserkorral küzdő lányban.

A hosszú előzetes mellé egy új plakát is érkezett, ahol a régi főhősök mellett már az újakat is láthatjuk.