Kamasz

Több volt tanulója perli be kártérítésért a bezárt programozóiskolát

A programozóiskola bezárásával nem tudták érvényesíteni a képzéshez tartozó állásgaranciát.
2024. Március 07.
(Kép forrása: Getty Images)

Kártérítési pert indít a Green Fox Academy programozóiskola korábbi tanulóinak egy nagyjából 40 fős csoportja, mivel az iskola bezárásával már nem tudták a képzéshez tartozó állásgaranciát érvényesíteni – számolt be róla a Telex.hu.

A programozóiskola modellje szerint különböző területekről érkező tanulókat képezték át néhány hónap alatt programozóvá, majd azután az elhelyezkedésüket is segítették. Az iskola decemberben jelentette be, hogy bezárnak.

A lap szerint a programozóiskola egyik nagy előnye versenytársaihoz képest az állásgarancia volt: segítettek állást szerezni a tanulóknak a képzés befejeztével, kiajánlották őket a partnervállalataiknak, és felkészítették őket az interjúra, még az önéletrajzírásban is segítettek. Cserébe a tanulók nem kereshettek egyénileg munkát, ha mégis így tettek, kötbért kellett fizetniük.

Az iskola bezárásakor a Green Foxnál tanuló diákokat végül a CodeCool programozóiskola vette át.

A Green Fox szerint a bezárás pillanatában 80 aktív diákjuk volt Magyarországon, ebből 74-en döntöttek úgy, hogy a CodeCoolnál folytatják.

Most több mint negyven tanuló fogott össze a lap szerint, hogy kártérítésért pereljenek. Olyanok is vannak köztük, akik már befejezték a képzésüket, amikor az iskola végleg bezárt, így az állásgaranciát már ők sem tudták érvényesíteni, miközben a szerződésekben az szerepelt, hogy a vizsga utáni első három hónapban csak a Green Fox kereshet a tanulóknak állást a szektorban, különben 800 ezer forint kötbért kell fizetniük.

A lapnak többen is arra panaszkodtak, hogy a bejelentés után a vállalat elérhetetlenné vált és nem válaszolt az emailekre. A Telex.hu-nak válaszolók között olyan, a képzést már befejező diák is volt, aki egészen februárig nem tudta, hogy él-e még az állásgarancia, és ki kell-e fizetnie a kötbért, ha informatikai állást talál magának. A programozóiskola ugyanakkor azt nyilatkozta a lapnak, hogy megfelelő volt a tájékoztatás.