12 hasznos kifejezés, ami megkönnyíti a kommunikációt a gyerekkel
1. “Ugyanakkor”
A “de” szócska sokszor tovább bonyolíthat egy már eleve feszült vagy nehéz helyzetet. Gyakran negatív felhangot ad az előtte kimondott félmondatnak, amivel a kicsi érzéseit is sérthetjük. Gondoljunk például a “Szeretlek, de…”, “Sajnálom, de…” kezdetű mondatokra, amik úgy hatnak, mintha azt akarnánk mondani, hogy “Szeretlek, de nem eléggé” vagy “Sajnálom, de azért annyira nem.” Helyette használjuk inkább az “ugyanakkor” kifejezést, ami kevésbé képez drasztikus ellentétet a két tagmondat között. “Szeretlek. Ugyanakkor, nem engedem, hogy másokat bánts.” “Sajnálom, hogy mérges vagy. Ugyanakkor, elszaladni sem megoldás.”
2. “Szükségem van rá, hogy…”
Ha kérdésként juttatjuk a gyerek tudatára, hogy mit szeretnénk, felajánljuk számára a választási lehetőséget. (Pl. Mit szólsz, indulhatunk? Szeretnéd összepakolni a játékaidat? Készen állsz, ebédelhetünk?) Ez a taktika azonban csak akkor válik be, ha valóban szándékunkban áll választási lehetőséget adni a gyerekünk kezébe. Amennyiben nem, az esetben sokkal egyértelműbbnek kell lennünk. “Szükségem van rá, hogy összeszedd a játékaidat.” “Szükségem van rá, hogy segíts elpakolni a mosatlant.”
3. “Úgy látom…”
“Úgy látom, mindketten ugyanazzal a játékkal szeretnétek játszani.”
“Úgy látom, nagyon mérges vagy.”
A hibáztatás és vádaskodás elkerülése érdekében célszerű először megfigyelő szerepbe helyezkedni, ami mindenki számára megkönnyíti a problémamegoldást. Ez ugyanis azt sugallja, hogy valóban szeretnénk megérteni a helyzetet. Kezdjük azzal, hogy egyszerűen csak megpróbáljuk külső szemlélőként leírni az adott szituációt (lásd fentebb a két példamondatot). Majd hagyjuk, hogy a gyerek egészítse ki a saját mondandójával.
4. “Mondd…”
Az előző ponthoz hasonlóan a kérdezés sokszor célravezetőbb bizonyos helyzetekben, mint konkrét megállapításokat tenni. Például ahelyett, hogy a gyerek rajzát látva felkiáltanánk, hogy “Jaj, de szép maci!” mondjuk inkább azt, hogy “Mondd, mit rajzoltál?” (Főleg, ha nem is macit rajzolt, hanem nyulat). Vagy amikor az egyik gyerek megüti a másikat, ahelyett, hogy odarohannánk, hogy “Nem hiszem el, hogy megütötted!”, megkérdezzük, hogy “Mondd, mi történt pontosan?” (Főleg, ha az ütést kétórányi gúnyolódás előzte meg a másik fél részéről).
5. “Szeretem látni, amikor…”
Ezt a kifejezést érdemes minél gyakrabban használni, hiszen nincs is ennél jobb proaktív kapcsolatépítő szülő és gyerek között. Egyszerűen azzal, hogy a tudatára adjuk, hogy figyelünk rá és tetszik nekünk, amit csinál, hosszú távon az önbizalmát és pozitív önértékelését erősítjük. Például “Szeretem látni, hogy ilyen szépen játszol a testvéreddel.” “Szeretem hallgatni, amikor zongorázol.” “Szeretem nézni, mikor ilyen ügyesen legózol.”
6. “Mit gondolsz, mit tehetnél, hogy…?”
Szülőként szeretünk a problémás helyzetekben azonnal közbelépni, pedig, ha nem tesszük, sokkal többet segítünk a gyerekünknek. Konfliktushelyzetekben megpróbálkozhatunk olyan kérdésekkel, mint pl. “Mit gondolsz, mit tehetnél, hogy a húgod jobban érezze magát?” “Mit gondolsz, mit tehetnél, hogy jóvá tedd a kárt, amit a barátodnak okoztál?” Fontos, hogy miután a gyerek elmondja, hogy mit tenne, meg is tegye azt, és érezze, hogy ez az ő felelőssége.
7. “Hogyan segíthetnék…?”
Van, amikor tényleg segítségre van szüksége a gyerekünknek, azonban ilyenkor érdemes meggyőződnünk róla, hogy valóban segítünk és nem “megmentünk.” Szeretnénk anélkül segíteni, hogy a felelősséget átruháznánk magunkra. “Hogyan segíthetnék, hogy megértsd a házifeladatod?”
8. “Amit tudok, az az…”
Általában akkor, ha szigorúan lerohanjuk a gyereket egy olyan felkiáltással, hogy “Hazudsz!”, majdnem biztos, hogy védekező, menekülő vagy támadó pozícióba helyezzük őt megnyílás és őszinte megbánás helyett. Éppen ezért érdemes ilyenkor inkább felvonultatni néhány tényt kvázi megállapításként. Például “Amit tudok, az az, hogy négy darab keksz volt az asztalon, amikor elmentem.” “Ami biztos, hogy a játékok maguktól nem mennek sehova.”
9. “Segíts, hogy megértsem…”
Az előbbi gondolatot folytatva, ha “meghívjuk” a gyereket, hogy segítsen nekünk megoldani egy problémát vagy megérteni a helyzetet az sokkal kevésbé vádaskodó, mint a direkt felszólítás, hogy “Magyarázd meg.” Ezzel azt mutatjuk, hogy nem értjük, de szeretnénk megérteni. Például “Segítsd megérteni, hogy mi történt.” “Segíts megérteni, hogy ez hogy került ide.”
10. “Bocsánat.”
Sokszor nem is a gyerek a hibás bizonyos helyzetekben, hanem mi magunk. Mi is emberek vagyunk, követünk el hibákat, és gyakran ebből tanulhat a gyerek is a legtöbbet, amennyiben képesek vagyunk ezt beismerni, és bocsánatot kérni. Amikor bocsánatot kérünk, azt tanítjuk, hogy ez mindenkivel megesik, és ők is hajlandóbbak lesznek ugyanezt tenni hasonló helyzetben.
11. “Köszönöm.”
Ugyanúgy, ahogy nekünk is jól esik, ha pozitív visszajelzést kapunk a főnökünktől, a gyerekünk is szomjazik rá, hogy észrevegyük, és megdicsérjük, ha valami jót cselekszik. Mondjuk neki például “Köszönöm, hogy segítettél az öcsédnek felöltözni.” “Köszönöm, hogy elraktad az uzsonnádat ma reggel.” Vagy “Köszönöm, hogy előbb segítettél nekem, annak ellenére, hogy mást akartál csinálni. Nagyon hálás vagyok.”
12. “Szeretlek.”
Tegyünk vagy mondjunk bármit, a legfontosabb, hogy a gyerekünk mindig tudja és érezze, hogy szeretjük őt. Minden kihívást jelentő helyzet előtt, közben és után is tudassuk vele, hogy szeretve és biztonságban van. A feltétel nélküli szeretet bármilyen szülői hibát kárpótol, akkor is, ha épp nem találjuk a megfelelő szavakat, vagy nem úgy és azt mondjuk, amit szerettünk volna. Amikor szeretetből kommunikálunk, és a szeretetünket időről időre egyértelműen ki is mutatjuk, akkor nincs az a probléma vagy konfliktus, amiből ne találnánk vissza egymáshoz.
(Cikk forrása itt.)
Kapcsolódó cikkeink:
- Így neveld, hogy ne legyen mit megbánnod
- A szülő-gyerek kommunikáció 3 éves korig meghatározza a későbbi sikereket is
- Klasszikus szülői mondatok, és ami mögötte van
Kapcsolódó cikkek
