Kisgyerek

7 vicces, vízi játékötlet a nyárra

Pancsolás a kádban, poharakból vizet öntögetni, kézzel vagy lábbal beletapicskolni a vízbe - a vizes játékok nemcsak, hogy nagyon szórakoztatóak, de a fejlődést is segítik.
2022. Június 21.
7 vicces, vízi játékötlet a nyárra (Fotó: Getty Images)

Vízi játékokat lehet játszani kint a kertben, a teraszon, vagy bent, olyan helyen, ahol nem bánjuk, ha a kisgyermek kilöttyinti a vizet.

Milyen előnyei vannak a vízi/vizes játékoknak?

A szenzoros, érzékszervi játékok közé sorolhatjuk a vizes játékokat is, amelyek során a gyermek érzi a víz nedvességét, hallja a fröccsenést, látja a buborékokat, hullámokat, és lehet, hogy meg is kóstol néhány vízcseppet.

Ez egyben nagyszerű tanulási élmény is, hiszen miközben a kisgyermek öntöz, fröcsköl és jól szórakozik, az ok-okozati összefüggéseket is megfigyelheti, kísérletezhet a víz tulajdonságaival, és megismerkedhet olyan alapvető fizikai dolgokkal, mint hogy mi az, ami úszik, és mi az, ami elsüllyed. Ha pedig konkrétan a vízben játszik, a nagymotoros készségeit is fejleszti, hiszen kell némi lendület és erő ahhoz, hogy a vizet ide-oda locsolja, vödörben áthordja, körbe-körbe tologassa.

Ha pedig autómosósat, strandolósat, nagymosásosat, vagy más szerepjátékot játszunk a kisgyerekünkkel, az a szókincsét is jelentősen fejlesztheti.

“A vízi játék a nyelvi és a szociális-érzelmi fejlődést is elősegítheti” – mondta el Allison Wilson, a Stratford School tantervi- és innovációs igazgatója a Parents portálnak.

Hozzátette, hogy a nyelv modellezhető és megerősíthető ezeken a játékokon keresztül, mert időt biztosít a beszédre, a kommunikációra, és a nyitott kérdések feltevésére, és a szülők segíthetnek ebben az eszmecsere ösztönzésével, ha megkérik a gyermeküket, hogy ossza meg, éppen mit csinál. (Például, hogy mit fog tenni a vödörrel, vagy tudja-e, mi fog történni, ha beleteszi a szivacsot a vízbe.)

A választott tevékenységtől függően a vízi játék megnyugtató hatású is lehet. “A kanalazás, az öntögetés és a szitálás ellazíthatja a kisgyermeket, sőt a felnőtteket is” – tette hozzá Wilson.

A portál ajánl néhány szórakoztató vizes játékot kisgyerekek és óvodások számára, amelyek a kognitív és fizikai fejlődést is segíthetik.

Vízszállítás

Egyszerű matematikai és tudományos fogalmakat tanulhat a kisgyermek egyszerű vízszállítási, vízáttöltési tevékenységekkel. Lapátokkal, nagy kanalakkal, szivacsokkal szállíthatja a vizet egyik tartályból a másikba, és meg tudja számolni, hány kanállal vagy szivaccsal kellett áttöltenie az egyikből a másikba ahhoz, hogy az megteljen. “E könnyen megtapasztalható felfedezés révén a gyerekek matematikai fogalmakat tanulnak a számolásról és a térfogat méréséről” – mondta Wilson. “Megfigyelhetik és rögzíthetik az előfeltevéseiket, felfedezhetik az elnyelést és a telítettséget, és láthatják az ok-okozati összefüggéseket a saját világukban.”

Merülő vagy úszó kísérlet

Lee Scott, a Goddard Iskola Oktatási Tanácsadó Testületének elnöke egy olyan, “lebegő vagy süllyedő” nevű kísérletet ajánl, amely során a gyermek kisebb tárgyakat (például palackokat, érméket, gallyakat, fürdőjátékokat, gombokat, kulcsokat, parafadugókat, stb.) helyez a vízbe, hogy lássa, mi süllyed el, és mi úszik a víz tetején. Ezt a játékot lehet játszani a kádban, a mosogatónál, vagy akár egy vödörrel is.

A felhajtóerő és a sűrűség tudományos fogalmait taníthatja ez a játék, és a hipotézis fogalmába is bevezeti a gyermeket, ha előre próbálja kitalálni, hogy valami fenn marad-e, vagy elsüllyed.

Vízfestés

Egy nagyon egyszerű játék, ami a párolgás fogalmával is megismertetheti a gyermeket. Csupán egy vödör vízre és egy ecsetre van hozzá szükség, hogy meg tudja festeni a vízzel a járdát vagy a teraszkövet – a rajzok pedig gyorsan felszáradnak, ha süt a nap. Ez a játék fejleszti a kreativitást és a finommotorikát is.

Présel, kanalaz, súrol

Egy szintén roppant egyszerű játék, amit a fürdőkádban vagy a medencében játszhat a gyermek. Ehhez adjunk neki cseppentőket, kanalakat, mérőpoharakat, spricniket, szivacsokat, súrólókeféket, fürdőjátékokat. Függetlenül attól, hogy mit csinál, hogyan játszik ezekkel a gyermek, az fejleszti a finommotorikáját és a képzelőerejét is.

Szűrés

Ehhez a játékhoz különböző anyagokat, például kavicsot, homokot, stb., kell a vízbe kevernünk, majd egy kávéfiltert vagy egy sajtszűrő kendőt adunk a gyermeknek, és egy poharat. Helyezze pohárra a szűrőt, és öntse bele a vizet. Így megtanulhatja, hogy ez felfogja a nagyobb részeket (például a kavicsot vagy a homokot), a víz pedig tisztább lesz, míg a kisebb szennyeződések, vagy a sár több maradékot hagynak maguk után, mert jobban elkeverednek a vízzel.

Színes örvény

Ez a kísérlet vizuálisan tanít a sűrűségről. Keverjünk össze néhány evőkanál növényi olajat ételfestékkel, és öntsük egy pohár vízbe. Az olaj a víz felszínén marad, hiszen kevésbé sűrű, mint a víz, az ételfesték pedig az alatta lévő vízbe folyik, mert vízbázisú, és sűrűbb, mint az olaj.

Gátak

Scott egy olyan játékot is ajánl, amellyel a gyerekek a valódi gátak működését tanulhatják meg. Ássunk egy kis folyómedret a sárba vagy a homokba, és töltsük fel vízzel. Homokkal, apró tárgyakkal, sárral, stb., a gyermek gátakat alakíthat ki, és látni fogja, hogy a szilárd gátakon nem folyik át a víz. Miután pedig eltávolítja az akadályt, a víz ismét áramlik.

A vízi játékok nagyon szórakoztatóak, de nem szabad megfeledkezni a biztonságról. Először is fontos előre összegyűjteni mindent, amit használni fogtok, hogy ne kelljen játék közben szaladgálni ezekért. A kisgyerekek akár néhány centiméternyi vízben is megfulladhatnak, ezért soha nem szabad őket egyedül hagyni, amikor a kádban, a medencében vannak vagy a vízzel játszanak.

A csúszós felületekre is ügyeljünk, hiszen ezek balesetveszélyesek lehetnek – vízi cipők, csúszásgátló matricák, felületek is segíthetnek a sérülések megelőzésében.

A vödrökkel is érdemes vigyázni, hogy a kisgyermek ne hajoljon föléjük, és a feje ne szoruljon bele.

A medencét is tegyük biztonságosabbá megfelelő burkolattal, medenceriasztóval, kerítéssel.

Források: whattoexpect.comparents.com