A bukfenc hatása az agytekervényekre
Az agykutatás legújabb módszerei megerősítették azt a korábbi feltételezést, hogy az élet első éveiben elsajátított fizikai készségek nagy mértékben kihatnak az intellektusra, sőt az egész személyiségre.
A tudósok hosszú ideig egészen másként képzelték el az agy kifejlődését az egyes embereknél. A genetikai örökség meghatározó mivoltából kiindulva feltételezték, hogy mindenki előre beprogramozott agytekervényekkel születik.
Az elmúlt évtizedekben az agykutatás teljesen új technikai eszközök segítségével egy sor alapvető felismerés birtokába jutott. Ma már sokkal árnyaltabb képünk van mindarról, ami a koponyánkban történik, mivel például a nagy felbontású számítógépes tomográfok (PET) az agyi folyamatokat működés közben képesek mutatni, jelezve az egyes agyterületek különböző aktivitását.
A mai álláspont szerint egy kifejlett agy százmilliárd idegsejtet tartalmaz, amelyek egymáshoz való kapcsolódásaik révén hozzák létre azt a számtalan bonyolult funkciót, amiből az emberi magatartás összeáll. Minden egyes idegsejt akár több ezer másik idegsejthez kapcsolódhat, és így érintkezések trilliói keletkeznek. Az egyébként parányi idegsejtek közötti hálózat hossza több, mint százezer kilométer.
Az élet fenntartásához szükséges legfontosabb agyi “áramkörök”, amelyek a légzésért, a szívműködésért, a belső szervek irányításáért, a reflexeinkért felelősek, valóban velünk születettek, de a finomabb funkcióinkhoz szükséges agyi ideghálózat a környezetből érkező ingerek hatására, és a környezet megtapasztalása során alakul ki. Az emberi agy felépítése csak ezeknek a külső hatásoknak révén fejlődhet ki teljes egészében.
Az élet első éveiben a mozgás és az érzékszervi benyomások révén jön létre az az ingertömeg, ami az újszülött agyát folyamatosan “érleli”. Az idegsejtek közötti kapcsolatok – a szinapszisok – erősségét és bonyolultságát ezek a tapasztalatok határozzák meg. Azok a kapcsolatok, amelyeket nem aktivizálnak, nem használnak eleget vagy gyengék, egyszerűen elsorvadnak, éppúgy mint egy fa gyenge ágai. Ha viszont a neuronok sokat vannak “edzésben”, akkor az agyba való integráltságuk, a saját áramköreik bonyolultsága fokozódik. Ezzel magyarázható, hogy az egypetéjű ikrek genetikailag egyébként teljesen azonos agya mégis eltérő jellemet, érzelmi életet stb. hozhat létre.
Az agykutatók másik nagy felfedezése a közelmúltból az ún. időablakok megismerése. Kiderült, hogy az egyedfejlődés során csaknem minden kötelezően elsajátítandó készségnek és képességnek van egy különösen alkalmas tanulási periódusa, ezt hívják időablaknak. Ha ezt a gyerek valamilyen okból elmulasztja, akkor az agyában az adott funkcióhoz szükséges ideghálózat valószínűleg nem fejlődik ki teljes terjedelmében. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy fogyatékos lesz a gyerek, bár szélsőségesen hátrányos helyzetben, amikor nem kapja meg a szükséges külső ingerek, élmények minimumát sem, még ez is előfordulhat.
Ezen ismeretek birtokában a szülők sokat tehetnek azért, hogy gyermekeik agyfejlődését serkentsék. Nem különleges okosító feladatokról van szó, hanem csupa olyasmiről, aminek látszólag nem sok köze van a későbbi értelmi képességekhez.
Az élet első két évében az elsődleges, ún. motoros – vagyis mozgási – készségek tökéletesítése járul hozzá leginkább a megfelelő agyi hálózat fejlesztéséhez. Ennek érdekében a gyereknek minél több, az egész testet igénybe vevő mozgásra van szüksége mászásra, kapaszkodásra, ugrásra, ütésre, dolgok elkapására, gurítására stb. A születés után hamarosan megkezdődik a finomabb izmok kontrolljának kifejlesztése is, ez teszi lehetővé az írást és a rajzolást, és általában a kéz munkára való használatát.
Az elmúlt évtizedekben a kisgyerekek szüleit már nem egyszer próbálták meggyőzni, hogy használják ki a szivacsként működő fiatal agy kapacitását, és igyekezzenek minél hamarabb, minél többet megtanítani a gyerekeknek. Ezt a nézetet időközben jócskán felülvizsgálták a témával foglalkozó kutatók, miután kiderült, hogy a túl korai intellektuális fejlesztésnek több a hátránya, mint a haszna. A tudomány mai állása szerint attól nem kell tartanunk, hogy ha a két-hároméves gyerekünk sokat biciklizik, bukfencezik, futkos, táncol, a többiekkel birkózik, akkor olyasmit csinál, amivel megelőzi a saját életkorát. Sőt, a játékok mellett ez fejleszt csak igazán. De a kicsik tudományos szakirodalom nélkül is ezeket az elfoglaltságokat szeretik leginkább. A szülőknek csak annyi dolguk van, hogy mindehhez megteremtsék a feltételeket, elősegítve ezzel a gyermek képességeinek megfelelő kialakulását.
Lektorálta:
Tauzin Tibor Miklós
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
