Gyakran zavarba jövünk, meglepődünk és nem tudjuk eldönteni: mi lenne a helyes reakció. Arról ugyanis csak nagyon halvány, globális emlékeink maradtak, hogy valaha mi is ilyenek voltunk. A kétéves kor tájékán átélt élmények egy idő után a tudat alá süllyednek, és teljesen kiesnek az emlékezetünkből. Így azután a kisgyermek felnőtt fejjel elfogadhatónak vélt magatartását toleráljuk, a furcsa viselkedéssel azonban nem tudunk mit kezdeni.
Hidd el, minden rendben van a kis haszontalannal
Nagyon sok szülő fordul segítségért pszichológushoz, mert azt hiszi, valami nincs rendben gyermekével. A szülők által elmondott tünetek néha kísérteties hasonlóságot mutatnak. Gyakori panasz, hogy a kisgyermek beletúr a mosásra előkészített ruhakupacba, és minden darabot széthajigál a lakásban. A szép szó vagy a dorgálás hatástalan. Összeszedegetjük a szétdobált ruhákat, ám egy óvatlan pillanatban a kis haszontalan újra ott terem, és elölről kezdődik minden.
Kusza vonalakat rajzol egy papírra, majd hirtelen fölugrik és – ha nem tudunk időben közbelépni – alaposan összefirkálja a falat. Vajon a felnőttek bosszantására, tudatosan csinálja? Szó sincsen bosszantásról. Kétéves korában a baba még nem tudja eldönteni, mit szabad és mit nem szabad megtennie. Ő csak annyit lát, hogy a mama is rakosgatja a szennyest, miért ne tehetné meg olykor ugyanezt.
A kisgyermeknek példaértékű minden, amit a felnőtt csinál. Gonoszkodásnak véljük azt, ami neki felfedezés, tapasztalatszerzés vagy hőstett. Olykor csak segíteni akar nekünk, és nagyon meglepődik, hogy jó szándéka nem talál kellő fogadtatásra.
Képzeljük magunkat a kicsi helyébe. Tegnap megdicsértük azért, mert szép házacskát rajzolt a papírra. Ma pedig őrjöngünk, ha ugyanezt a produkciót meglátjuk a gyerekszoba falán vagy ajtaján. Neki érthetetlen, fölfoghatatlan ez a reakció. Természetesen nem engedhetünk meg minden “ostobaságot” a kisgyereknek. Ám ha arra gondolunk, hogy a rajzolgatás a kreativitás kezdetleges megnyilvánulási formája, máris megváltozik a véleményünk. Hasznosabb, ha szidás helyett elbeszélgetünk a kis poronttyal.
– Szeretem, ha rajzolsz, nagyon ügyes vagy. De nézd meg milyen csúnya lett a fal. Most rögtön lemossuk, és apunak nem tudjuk este megmutatni, milyen ügyes a kisfia. Megkérlek, hogy legközelebb csak a papírt használd.
Az érvelés többnyire hasznos, hiszen a baba szeretne a papától is bezsebelni néhány elismerő szót az alkotásért. A kicsinek másfél éves koráig nincs veszélyérzete. Ezért aztán elzárunk, rögzítünk minden mozdítható tárgyat, néha valóságos erődítménnyé válik a lakás. Ez így helyes, de lassanként mégiscsak meg kell ismertetni a babát a környezetében lévő, rá leselkedő veszélyekkel.
Kétéves korában már megérti, hogy bizony nem szabad megfognia minden fantáziáját izgató dolgot. Lényeges, hogy felhívjuk erre a figyelmét, mert ellenkező esetben azt hiszi, hogy minden lakásban “védett”, és csak akkor döbben rá, hogy nem így van, amikor a kedves szomszéd néni lakásában bóklászva majdnem magára ránt egy ingadozó polcot.
Tévedés lenne ezek után azt hinni, hogy a kisgyermek fejében a “tilos” és a “szabad” szavak fogalma teljesen összemosódik. Figyeljük meg: ha olyasmit tesz, amit előzőleg megtiltottunk, szeme sarkából lopva figyel minket, és a csínytett végrehajtása után gyakran rácsap a saját kezére. A kétéves baba néha már tudja, hogy helytelen, amit csinál.
Két alapérzés motiválja, egyrészt szeretné elbűvölni a nagyokat: lám, ő megérti a “tilos” szó fogalmát. Másfelől ellenállhatatlan vágyat érez a tiltott dolgok elkövetésére. Az unalomig csépelt tétel változatlanul igaz: a kisgyermek neveléséhez sok-sok türelem, megértés és szeretet kell.
Ezeket is olvasd el:
Forrás: Baba Magazin
Kapcsolódó cikkek
