Akárki akármit is mond, az anyák szuperhősök. A világ szinte percről-percre változik, hihetetlen tempóban gyorsul, s a nők helyzete, illetve a feléjük támasztott – sokszor kimondatlan – elvárások egyre csak sokasodnak. Az elintéznivalók száma egyre nő, és legtöbb esetben a családon belül még mindig csak az anya az, aki ennek terhét a vállain hordozza.
A társadalom szerint még mindig az a sztenderd felállás, ha apa dolgozik és biztosítja a család megélhetését. Apa tehát ennyivel és néhány fűnyírással, villanykörtecserével letudta a maga részét. Anya meg…?! Soroljam?
Manapság már legtöbb esetben ő is dolgozik. De mindemellett még…
– főz,
– mosogat vagy berámol kirámol a mosogatógépből,
– mos (szennyest összegyűjt, szennyest válogat, tereget),
– vasal,
– takarít (elpakol, port töröl, seper, porszívózik, felmos, vécét pucol, ablakot mos),
– gyereket hoz-visz bölcsibe/oviba/iskolába/szakkörre/edzésre,
– bevásárol,
– adminisztrál (számlát fizet, lefűz, nyilvántart, beregisztrál, átvezet, biztosít, benyújt, igényel, időpontot kér, egyeztet),
– utazásokat szervez (úti célokat választ, felhív, intéz, foglal),
– összekészül, összekészít, ellenőriz mindig és mindent,
– tanít, tanul,
– menüt állít össze, ellenőrzi a készleteket,
– megrendel, kifizet, átvesz,
– javít, javíttat,
– autót mosat, gumit cseréltet, szervizeltet,
– szülői értekezletre jár, meghallgatja az óvó nénik, tanítók beszámolóit, panaszait, szülői munkaközösségben feladatot vállal, infót összegyűjt a szülők között,
– utánanéz, kiderít, megold,
– kutyát/macskát/hörcsögöt/halat/nyulat etet, takarít, állatorvoshoz visz, kozmetikushoz visz,
– szülinapokat fejben tart, figyelmeztet, szülinapokra megfelelő meglepetést vásárol, szülinapi zsúrokra hoz-visz, szülinapi zsúrokat szervez,
– dekorál, felújít, épít-szépít,
– orvosi ügyeket intéz, oltásra hord, testet-lelket ápol, gyógypuszikat oszt.
És folytathatnánk napestig…
Olyan mintha a nőknek már egy evolúciós lépéssel előrébb kellene járniuk, például minimum két extra kezet kellett volna növeszteni a már meglévő kettő közzé. Nem csoda, hogy egyre gyakoribbak a megbetegedések a nők körében, hisz ki bírja ezt hosszútávon? Az egyre csak szaporodó autoimmun betegségek, alvászavarok, mentális problémák – mint a depresszió vagy a kiégés – mind-mind visszavezethetőek a nőket érő hihetetlen stresszre és figyelmeztetnek arra, hogy valami nagyon nincs rendben a nemek közötti terhek elosztásában.
Évszázadok óta úgy neveljük fiainkat, hogy azt látják – ez így rendben van. Hogy apa dolgozik, s ezzel letudja a kötelességeit a család felé, és annyi. Hazajön, leül a kanapéra telefont nyomkodni, leveszi a zokniját, megkérdezi, hogy “Csinálunk valami vacsorát?” és vár. Tudja, hogy a “csinálunk” az igazából “csinálsz” és azt hiszi, hogy az valami automatikus folyamat az univerzumban. Hogy az a zokni, amit közben már berúgott a kanapé alá, kimászik magától, és néhány nap múlva tisztán, illatosan újra a szekrényfiókjában várja majd.
- Kapcsolódó: Anya vagyok és életvezetési tanácsadó: íme, 5 gondolat, amire most minden szülőnek szüksége van
Sosem fogom elfelejteni, amikor kisfiam 1,5 éves korában egyszer anyósoméknál jártunk. A konyhában ültünk, én pürét etettem a kicsivel, anyósom mosogatott. A kicsi sokáig nézte a vízcsobogást, meg a nagy csörömpölést, aztán megkérdezte:
“Nana mit csi?”
Anyósom mosolyogva hátrafordult és azt felelte:
“Mosogatok lelkem. Szerencséd van, neked sosem kell megtudnod, mi az!”
És ekkor megvilágosodtam, honnan ered a partnerem hozzáállása a “házimunkához”, rájöttem, mi a forrása a vég nélküli vitáinknak a teendők megosztása kapcsán. Hisz neki sosem kellett megtudnia, hogy mi az a mosogatás, a mosás, vagy az, hogy egy számlát be kell fizetni határidőre, vagy ha például az adóhatóságtól jön egy levél, azt szokás minél hamarabb megnézni és hasonlók. Ezt mindig megcsinálták helyette. Neki az volt a feladata, hogy egyen, iskolába járjon, később dolgozzon, utána pedig pihenjen, mert a felsoroltak valószínűleg nagyon kimerítőek voltak számára. De amúgy mások szerint bennem van a hiba, mert én nem vagyok az a “gondoskodó” típus…
- Kapcsolódó: 12 jel, hogy az anyák szuperhősök
Úgy érzem, hogy az alapvető probléma a női természettel van. Egyszerűen nem bírjuk elviselni, ha egy feladat “gyeplője” a földön hever, ha valami nincs elvégezve. Egy darabig várunk, hátha a másik fél is észreveszi, hogy tenni kellene valamit, nem csak mindig átlépni a dolgok felett. Aztán felhozzuk a témát, de hogyha ezt túl sokszor tesszük meg, akkor az meg már nyaggatás, követelőzés. Reménykedünk még egy darabig, hogy csoda történik, s végre talán nem nekünk kell még egy újabb feladat grabancát megragadnunk… De amikor egy bizonyos idő után még mindig ott hever a teendő gazdátlanul, akkor megragadjuk azt a bizonyos gyeplőt – a sokezrediket -, és csináljuk.
A vég nélkül megosztott figyelmünk, a feladatok, amik “pórázaikon” keresztül megállás nélkül nyúznak, húznak minden irányba minket, szép lassan tönkretesznek bennünket. Nem véletlen, hogy az alvást könnyítő, természetes hatóanyagokkal operáló pirulákat is nőkkel reklámozzák.
“Nem tudja megállítani száguldozó gondolatait, nem tud pihenni?”
Hát könyörgöm, hogy tudnánk? Amikor tudjuk, hogy minden erőnket megfeszítve végigtoltunk egy napot, ám reggel ismét ott liheg majd egy rakás elvégzendő feladat a nyakunkban, amikhez habár már rég kellett volna, még hozzá sem tudtunk szagolni.
- Kapcsolódó: Anyaolimpia: te melyik sportágban jeleskednél?
Kezdve például a leszakadt polccal, ami fél éve vár arra, hogy emberem rendesen visszategye. Sikeresen meglököm a bizonytalan illesztést, ahogy megfordulok a serpenyővel a kezemben. A polc elengedi magát, az a rajta tárolt néhány edény – amiről úgy véltük, még elbírja – a földre hullik és ripityára törik. Ember felnéz a kávéjából: – “Mi történt, mit csináltál?” Én pedig elsírom magam, már nem is mondok semmit. Ember jön, vigasztal, tétován böködi a fityegő polcot.
“El is felejtettem, hogy ez le volt szakadva. Miért nem szóltál? Megcsináltam volna” – mondja.
Bárcsak ne kellene szólni.
Kapcsolódó cikkek
