Amikor a gyerekvállalásra gondoltam, igyekeztem az örömök mellett a nehézségeket is mérlegelni. Tudtam, hogy nem minden éjszakát alszom majd végig, kell majd pelenkáznom és később egy gyerekszobát is rendben tartanom.

Csak egy perc csendre lenne szükségem (Fotó: Getty Images)
Azzal azonban nem számoltam, hogy lesz időszak, amikor képtelen leszek egyedül meginni a kávémat, anélkül, hogy ne botladozna valaki mellettem, alkalmanként a lábamba kapaszkodva. Persze, ha a férjemmel ketten vagyunk otthon, akkor lenne mód, hogy ő játsszon a kicsivel, ám olyan ritka, ha nem szalad el azonnal dolgozni, hogy ilyenkor inkább vele kettesben reggeliznék. Bocsánat, vele hármasban.
A gyermektelen barátnőim pukkadoznak a nevetéstől, hogy a vécére is a követ a kislányom, de alig kétévesen nem szeret egyedül lenni és én sem hagynám szívesen magára a lakásban, még a járókában sem.
Erről az időszakról készített videót egy anya a TikTokon, megjelenítve azt az érzést, amelyet csak a kisgyermekes szülők ismernek, a magány teljes hiányáról.
Ha az anyai énidődet szeretnéd növelni, íme néhány tipp, hogy néha te is lélegzetvételhez juss!