Bármit is hittem az esti randevúzásról tizen- vagy huszonévesen, az bizonyosan nem jutott eszembe, hogy elvált anyaként még attól is rettegnem kelljen, hogy az említett esemény napján gyerekem apja nehogy összefusson új kedvesemmel.
Elváltan is úgy véltem, hogy magánéletem kizárólag rám tartozik majd, és nem az exem szeme láttára kell készülődnöm egy esti találkára. Tévedtem…
Ha a kezdődő kapcsolatban még nem áll szándékodban bemutatni a két pasit egymásnak, időnként olyan váratlan szituációk merülnek fel, melyek erőteljesen megdobják az adrenalinszintet. Mikor megbeszéltem ezt a mai találkozót, még szó sem volt arról, hogy exférj épp aznap kívánja meglátogatni kisfiunkat. Mondhattam volna nemet is, de mivel az apa-fia kapcsolat szent számomra, hagytam, hadd jöjjön.
A délutáni bölcsibe rohanás után multifunkciós üzemmódra kapcsoltam. Lábgyantázás közben, ragacsos ujjakkal építettem várat fakockákból a fürdőszobaszőnyegen a kicsikémmel, majd bábszínházazás közben igyekeztem ráhangolni a lelkem az esti találkozóra. Örömmel konstatáltam, hogy képes vagyok beszéd közben egész máson gondolkodni. Ez akkor dőlt meg, amikor a róka megkínálta borral a vakondot. Ezen a ponton tehát feladtam, és pici fiam aktív, maszatos kezű közreműködésével ékszerek válogatásába fogtam.
Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy apuka késése miatt az egész esti rutin csúszik kissé, előrelátóan megvacsoráztattam a gyerkőcöt, hogy már csak a fürdetés és a mesélés legyen hátra, majd amikor az ex megérkezett, ráhárítottam a többi teendőt, és beviharzottam a fürdőszobába. Valahol mélyen azt reméltem, hogy ha én villámgyorsan elkészülök, ők is időre befejezik a mesét. Nem így történt.
Ugyanakkor már halvány reményt sem láttam arra, hogy estére ellenállhatatlan és csábító Vénusszá változzam. Ha már felmerült az a rémisztő lehetőség, hogy négyesben töltjük az estét, legalább nőiességem teljes pompájában viseljem a megpróbáltatásokat.
Hogy felindultságom leplezzem, kimenekültem az erkélyre, és biztos voltam abban, hogy ha most nem kapok szívinfarktust, akkor valószínűleg soha. Gyerekem apja mit sem sejtve, ráérősen és odaadóan tett eleget apai kötelezettségeinek, miközben én már a mágia eszközeit is bevetve, telepatikusan próbáltam hatni rá, hogy hagyja már abba, és menjen végre haza. Majd ahogy kitette a lábát a lakásból, feltéptem a szekrényajtót, lecibáltam magamról a szolid és visszafogott öltözéket, és belebújtam egy hosszú, fekete ruhába. Ha a tollboámat is a nyakam köré csavarnám, valamint a magassarkúmat, és a könyökig érő kesztyűimet is felvenném… vagy esetleg a parókám… Na de talán ne essünk túlzásokba!
Amikor aztán kedvesem az elvált anyukák szigorú szabályait betartva lábujjhegyen lopózott a lakásba, egy felnőtt este ígéretét hozva magával, az anya titkon vállon veregette bennem magát nagyszerű logisztikai teljesítményéért, majd elbúcsúzott, és átadta helyét a nőnek. Én pedig kedvesem ölébe kuckózva azt képzeltem, hogy a világ összes ideje rendelkezésünkre áll, ami persze hazugság volt, de én kicsit mégis elhittem, mint ahogy azt is, hogy időnként igazi nő lehetek, nem csupán egy lestrapált anyuka.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
