A hetvenes évek kisdedei korán megismerhették az élet árnyékos oldalát. Hamar bölcsibe kerültek, de beszoktatásról szó sem lehetett. A mamák gondozónő kezébe adták a levetkőztetett gyereket, akit az ajtó túloldalán szépen fölöltöztettek az egyen-mackónadrágba, és mehetett a dolgára. Persze rendszerint nem ment, hanem bömbölt. Ő bent, a mamák kint. Ez a világ rendje, gondolták akkoriban, és beletörődtek a megváltoztathatatlanba.
Szerencsére az évek során a gyermekintézményekben oldódni kezdett a poroszos rend, a higiéniai előírások egyeduralma mellett előtérbe került a lélek is. A kórházakban meghonosodott a kötetlen látogatás, a szülészeteken az együtt szülés és a rooming-in, a bölcsődékben, óvodákban a fokozatos beszoktatás. Sokan a mai napig nem értenek egyet ezzel a nagy “lazasággal”, de a gyakorlat az új divatot igazolja.
Háztűznéző bölcsiben, oviban
A gyerekeket legjobban a váratlan, ismeretlen dolgok rémítik meg. (Valljuk be, így vagyunk ezzel mi, felnőttek is.) Ezért jó, ha az elválásra, a bölcsődébe, óvodába járásra már hetekkel az első bent töltött nap előtt elkezdjük felkészíteni. A másfél-két éves gyermek már ért ugyan a szóból, de inkább még tapasztalatok útján fogadja be az új ismereteket. Sétáljunk gyakran a bölcsőde felé. Kukucskáljunk be együtt az ablakon, vagy figyeljük az udvaron játszó gyerekcsapatot, beszélgessünk vele a látottakról. Ha van rá mód, járjunk el a bölcsődei játszóházba (a legtöbb bölcsiben már működik ilyen), ahol mi is megismerhetjük a környezetet és a leendő szülőtársakat.
Az óvoda előtt álló “nagy” háromévessel már könnyebb a dolgunk. Mivel az óvodák nyitottak, szinte sehol nincs akadálya annak, hogy rendszeresen eltöltsünk néhány órát majdani óvó nénink csoportjával az udvaron, akár hónapokkal az óvodába lépés előtt. Sok oviban szokás meghívni a leendő óvodásokat, és az “öreg óvodások” kifejezetten erre az alkalomra készített ajándékkal várják az újoncokat.
A gondozónő igazi pótmama
Mivel a bölcsődékben a gyermek igazi pótanyukát kap, aki csak vele foglalkozik, bensőséges kapcsolat alakulhat ki. A gondozónő a kicsi bölcsődei pályafutása alatt alkalmazkodik egyéni igényeihez, szokásaihoz, megpróbál anyja helyett anyja lenni. Egy gondozónőnek egyszerre csak egy beszoktatós gyereke lehet, hogy a lehető legnagyobb figyelmet tudja szentelni az újoncnak.
A kialakult gyakorlat szerint eleinte csak egy órát, majd napról napra egyre több időt töltsünk a játszószobában. Kezdetben mi játsszunk az aprósággal, tegyük tisztába, etessük, majd szépen, fokozatosan adjuk át a gyermek ellátását a gondozónőnek. A második héten már ki-kimehetünk a teremből, majd akár egy-két órára is magára hagyhatjuk a gyereket. Nagyon fontos, hogy ne válasszuk azt az első látásra kíméletesebbnek tűnő módszert, hogy amíg a gyerek nem figyel oda, egyszerűen meglógunk előle. Elvesztheti belénk vetett bizalmát, összeomolhat minden, amit eddig felépítettünk: a gyerek szorongani fog attól, hogy a mama csak úgy ukmukfukk bármikor eltűnhet.
A mama tényleg visszajön
Mielőtt kilépünk a szobából, mindig magyarázzuk meg a kicsinek, hogy elmegyünk, de nemsokára visszajövünk. Fontos tudnunk, hogy a kicsinek még nincs időérzéke, fölösleges tehát hosszan győzködni arról, hogy most csak tíz percre megyünk ki. Az a fontos, hogy megtapasztalja: a mama tényleg visszajön, ha egyszer azt mondja.
Meglátjuk, csupán két hét, és a kicsi már egyedül fog bemenni a csoportszobába. Szinte biztos, hogy még szorong, de már nem fél, hiszen ott várja őt Marika néni, aki olyan szépeket szokott énekelni, Tomi, akivel jót lehet csúszdázni, a hintaló, a sok-sok labda és a játékvasaló, ami pont olyan, mint a mamáé.
A beszoktatásból néha elég egy-két nap, de eltarthat akár két hétig is. Választhatjuk azt a megoldást, hogy eleinte csak egy, majd két órára visszük be az apróságot, de néhány nap múlva már hagyjuk, hogy ott ebédeljen, esetleg ott is aludjon. Az óvodások többnyire könnyebben veszik az akadályokat, mint a bölcsisek, főleg, ha a csoportban ismerős barátokkal találkoznak.
Ne bizonytalanodjunk el, ha újra sír!
Sokszor tapasztaljuk, hogy a beszoktatás simán megy, úgy tűnik, az első egyedül töltött hetek nem terhelik meg túlzottan a gyereket. Ám egyszer csak mintha minden a visszájára fordult volna: a kicsi reggelente sírva ébred, nem akar elindulni, belénk kapaszkodva bömböl, alig lehet becsalogatni a csoportszobába. Ne gyanakodjunk azonnal arra, hogy valami rossz élmény érte vagy valaki bántotta. Talán most jött rá, az otthontól való elválás nem átmeneti állapot. Ilyen esetben egyáltalán nem célravezető váltig azt ismételgetni, hogy “De hát az óvoda nagyon jó hely, szeretnek a gyerekek, látod, a Lali nem bömböl!”. Tartsuk tiszteletben a gyerek érzéseit, ne bagatellizáljuk a helyzetet. Engedjük meg, hogy magával vigye kedvenc állatkáját, ez kapcsolatot jelent számára az otthonnal. A lehető legrosszabb, ha a vonakodó gyermek láttán mi is elbizonytalanodunk, és reggelente sajnálkozva indulunk útnak. Ez csak táplálja szorongását.
A mi gyerekeink vegyes óvodai csoportba jártak: ez tulajdonképpen megkönnyítette a helyzetünket, mivel gyakorlatilag egymást szoktatták be. Rám nem volt nagy szükség, hiszen az aktuális báty mindent elmagyarázott a soron következő kicsinek, fogta a kezét, ha kellett. Ettől függetlenül végigüldögéltem néhány napot, és figyeltem a csemetéimet, akik velem is voltak, meg nem is. Nagyon tanulságos volt. A legkisebb fiamat annyira izgatta a dolog, hogy emiatt választotta el magát. Egyik este bejelentette: a háromévesek már óvodások, az óvodások pedig nem szopnak. És így is lett.
Sz. J., Törökbálint
Janka másfél évesen került bölcsibe. Végigcsináltam a beszoktatás két hetét, de még ezután is volt néhány kritikus napunk. Észrevettem, hogy nagyon megnyugtatta, ha azzal búcsúztam: ebéd után megyünk haza. Janka abbahagyta a reggeli nyöszörgést, és ezzel egy időben azt vették észre a gondozónők, ha elszontyolodik, magát vigasztalja a bűvös szavakkal: “ebéd után megyünk haza.”
Sz. Csilla, Budapest
A mi óvodánkban már júniusban tartunk egy szülői értekezletet. Mindig hangsúlyozom, hogy a beszoktatásra ugyanannyira szüksége van a szülőnek, mint a gyermekének. A beszoktatási idő alatt a szülő megismeri az óvoda életét, a pedagógusokat. Ettől általában megnyugszik: igen, jó helyen van a gyermekem. Sajnos sokszor vagyok tanúja annak a jelenetnek, hogy a viszonylag kiegyensúlyozottan érkező óvodás végül elsírja magát, mert a szülő olyan hosszúra nyújtja a búcsúzkodást. Ennek egyértelmű oka az, hogy a szülő nem akar leválni a gyerekről, és az emiatt kialakult szorongását átplántálja a kicsibe.
Persze van, amikor mélyebb szorongásról van szó, amit néhány személyes beszélgetéssel talán enyhíthetünk. Ha nincs más megoldás, megkérjük a családot: próbálják ki, hogy a másik szülő hozza be a gyereket. Ez általában hat. A minden reggel a mama szoknyájába kapaszkodva síró kislány higgadtan búcsúzik a papától, és egész nap kiegyensúlyozottan viselkedik. A beszoktatás akkor is kudarcba fulladhat, ha túl korán kezd a kicsi oviba járni.
Tapasztalatom szerint a szobatisztaság nem elégséges jele annak, hogy valaki óvodaérett. A legtöbb gyermek csak négyéves kora körül jut el arra az érzelmi szintre, hogy az “anyameleget” szívesen fölcserélje a kortársak nyújtotta izgalmakra. Nemegyszer tapasztalom, hogy a mama föllélegzik, amikor azt javaslom, a még csak hároméves apróságot tartsa még otthon egy évig. Kiderül, hogy szíve szerint nem adná óvodába gyermekét, csak a család vagy a környezet nyomására hozta el. Nálunk valahogy bevésődött az emberek fejébe: hároméves kortól óvodában a helye a gyereknek. Pedig a legtöbb csöppség ebben a korban még nem profitál semmit az oviból. A társas kapcsolatokból pedig pontosan elég neki annyi, amennyit a játszótér nyújt.
(2015.szeptember 1-től érvényes törvény szerint: A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.- a szerk.)
Balogh Anna, óvodapszichológus
Sajnos nálunk nem divat a beszoktatás. Szinte alig van szülő, aki hajlandó bennmaradni eleinte, de ők sem bírják tovább néhány napnál. Azután vagy eltűri a gyerek a megpróbáltatásokat, vagy nem. Ez teljesen egyéni. Sokszor büszkék arra, hogy a gyerek meg sem nyikkan, annak ellenére, hogy szó nélkül ott hagyják. Én erre csak azt mondom: nekem mindig gyanús, ha egy ilyen apró jószágnak fel sem tűnik, hogy idegen helyen magára hagyják a szülei.
Steinbach Renáta, óvónő
Kapcsolódó cikkeink:
- Óvodakezdés: hogyan segítsük az elengedést?
- Így készítsd fel az ovira!
- Így könnyítsd meg az óvodai beszoktatást
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
