Kisgyerek

Bunyózni is tudni kell

Mielőtt rászólunk gyerekünkre, mérjük fel, milyen indulatok állnak a háttérben. Az "üss vissza", "ne hagyd magad" biztatás mindig helytelen, bízzuk inkább rá, milyen harcmodort választ.
2008. Január 26.

A kisebb akár naponta többször is próbálkozik, hogy bátyját legyűrje. Évek is eltelhetnek, míg a versengés megszűnik köztük, és megtalálják azt a területet, ahol ők a jobbak. Addig is legyünk résen, de csak akkor állítsuk le a bunyót, ha valóban eldurvul.

Például, ha többen mennek rá egy gyerekre, a gyengébb nyilvánvalóan szenved, megsérülhet. Tereljük másféle erőpróbákra a figyelmüket, persze csak akkor, ha hasonló korú és erejű “ellenfelekről” van szó. A szkander, a húzódzkodás, a fekvőtámasz, a távolugrás, a versenyfutás mind remek lehetőség, hogy összemérjék erejüket.

Valódi nézeteltérés esetén közvetítsünk a veszekedők között, biztassuk őket, hogy szavakban mondják el sérelmeiket. A dühöt, indulatot levezethetik kiabálással, párnacsapkodással, földre vethetik magukat, de a másik ember ne váljon a tettlegesség céltáblájává. Hosszas üldögélés (például tévénézés, társasjáték) után indítványozzunk valamilyen élénk mozgással járó tevékenységet, mielőtt egymásra zúdítják felgyülemlett energiájukat.

Néha szálljunk be a bunyóba: a legnagyobb öröm, ha a papát vagy mamát lehet csiklandozni, földre teperni. Ilyenkor van lehetőség arra is, hogy tisztázzuk a szabályokat: övön aluli ütés nincs, testünkön kívül más eszközt nem használunk, a haj- és ruhatépés tilos, valamint elengedjük a másikat, ha kéri.

Ezek is hasznosak lehetnek:

Dühöngő “ifjúság”

Így neveld a fiútestvéreket!

Túlságosan eleven?

Forrás: Kismama magazin