Terhesség
A szülésre felkészítő csoportokra nem csak párok járnak, egyedül is nekivághatunk. Még jobb, ha barátnővel, jó baráttal, esetleg rokonnal együtt látogatjuk a foglalkozásokat. Így van kivel beszélgetni a felkavarodó érzelmekről, félelmekről, örömökről. Nem jó mindent odabent tartani! A vizsgálatokra is érdemes azzal együtt járni, akit bizalmunkba fogadunk, és aki hajlandó időt szánni erre.
Jó választás lehet a dúla is. Ő civil segítő, aki maga is anya, és elsősorban a szülés körüli időszakban (sőt a szülésnél) nyújt segítséget annak a kismamának, aki felkéri erre. Nem tanácsokat ad, nem szakember – az a feladata, hogy segítő támogatást nyújtson, közvetítsen, biztonságot adjon.
Szülés
Egyértelműen olyan élethelyzet, amikor jó, ha számíthatunk valakire, aki segít átvészelni a lassan kúszó órákat, aki hallgat és beszélget, vagy egyszerűen csak jelen van, hogy ne legyen minden olyan idegen és új. Nem árt, ha a választott szülésznő és az orvos is tudja, miért nem lesz papás szülés.
Vagy szüljünk mégis együtt a gyerek apjával? Egyik olvasónk így ír erről:
“Maga a szülés kedvező fordulatot hozott párkapcsolatunkban. Addigi távolságtartó viselkedése ellenére a párom végig velem volt a szülésnél. A közös szülés mindkettőnknek életre szóló, csodálatos emlékként maradt meg. A várva várt, megismételhetetlen eseménynek köszönhetően kis időre ismét egymásra találtunk. Sajnos az idill nem bizonyult tartósnak: ennek okát abban látom, hogy addigra lelkileg már eltávolodtunk egymástól.”
Erős a kísértés, hogy abban bízzunk, majd a szülés felkavaró élménye, az újszülött varázsa mindet helyrehoz. Nincs kizárva, hogy így történik! Az viszont fontos, hogy a vajúdásra ne nehezedjék lelki teherként a kimondatlan feladat: most kell visszaszereznem őt! Ezekben az órákban befelé, magunkra és babára kell figyelni, nem jó, ha a szülőszoba is játszmák színterévé válik.
Az első hetek otthon
Persze segítséget kell szerezni. De fogalmazzuk meg egészen pontosan, mire is gondolunk. Nem a babát kell dajkálni és etetni, erre az első hónapokban elsősorban az anya hivatott. Sokkal hasznosabb, ha megszervezzük, ki hoz ebédet, ki vásárol, ki takarít, ki vasal, ki segít elintézni a hivatalos ügyeket. Ha sem rokonok, sem barátnők nem tudnak segíteni, kérdezzük meg jó előre a szomszédokat, hátha szívesen vállalkoznak néhány dolog lebonyolítására.
Érdeklődjünk a helyi önkormányzatnál, ilyen helyzetekben háztartási segítőt küldhetnek a családhoz. Lehetséges, hogy átmenetileg jobb, ha megrendeljük az ebédet, amit házhoz is szállítanak. Jó megoldás lehet a komatál, amikor az ismerősök látják el a gyermekágyas anyát finom falatokkal az első hetekben.
Kapcsolattartás
Új párkapcsolat építéséhez elengedhetetlen, hogy az előzőt le tudjuk zárni magunkban. A radikális szakítások hatásosak lehetnek, de a gyerek érdekei általában nem ezt kívánják. Számára fontos, hogy megismerhesse az apját, és ne váljon a csatározások eszközévé, az egymásnak címzett vádak, sértések közvetítőjévé. Ő egyáltalán nem tehet arról, ami történt, a helyzetből fakadó hátrányok azonban súlyosan érinthetik – nem csak anyagi szempontból. Nem lát maga előtt teljes, legalább bizonyos mértékig jól működő családmodellt, férfimintát. Nem tapasztalja, hogy egy normális család életében bizony megférnek egymás mellett a viták, nézeteltérések egyfelől, a boldog együttlét, a kibékülés, a kölcsönös kompromisszumkeresés másfelől.
Nem elég, ha anyagi javakban mindent megkap: ahhoz is mintát kell szolgáltatniuk a szülőknek, hogyan boldogulhat a másik nemmel majd később, amikor ő is felnőtt lesz. Éppen ezért célszerű az első érzelmi viharok lecsendesedése után arra törekedni, hogy az apa is jócskán kivehesse részét a gyerek neveléséből. Valahogy így:
“A gyerek érdekében próbáltunk együttműködni, és több év alatt sikerült kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot kialakítani. Bár jelenleg is külön élünk, bármiben számíthatunk egymásra. Gyerekünket bármikor látogathatja, és meg is teszi, szinte mindennap. Támogat bennünket anyagilag, igény szerint segít a gyerek ellátásában, részt vesz a közös programokban, melyeket a gyerekkel és nélküle is szervezünk. Ha dolgozom vagy tanulok, ellátja, vigyáz a gyerekünkre.
Nem azt állítom, hogy tökéletes családmodell a miénk, inkább talán az adott helyzetnek megfelelően a lehető legjobb megoldás. A kisfiam a lehetőségekhez képest kiegyensúlyozott, nagyon ragaszkodik édesapjához. Szereti őt: szeretheti” – írja Szünder Nóra, székesfehérvári olvasónk.
Ki vigyáz a gyerekre?
Önmegtagadással, lemondással (számomra csak a gyerek létezik, nem járok sehova, de nincs is szükségem erre) csak látszólag oldjuk meg a kérdést. Tanulságos Ny. G. története:
“A válás után elegem lett a férfiakból, mindenből. Csak a gyerekemnek akartam élni. Pontosan három évig működött is dolog, jól megvoltunk, bár nagyon nehéz volt mindent egyedül csinálni. Aztán egy darázs ébresztett rá, mennyire rossz úton járok.
Nyáron, egyik hajnalban berepült az ablakon, és épp az arcomon kezdett mászkálni. Felébredtem, önkéntelenül is sikítottam, és ekkor a darázs belekerült a számba. Belecsípett a szájpadlásomba, és én szörnyű állapotba kerültem. Alig tudtam eltántorogni az ajtóig, hogy a szomszéd néni segítségét kérjem. Kiderült, allergiás vagyok a darázscsípésre, csaknem megfulladtam, mire megjött a mentő. Amikor magamhoz tértem a sokkból a kórházban, első gondolatom a hároméves gyerekem volt. Hol van? Ki vigyáz rá? Ráébredtem, hogy egy szál magunk állunk a világban, és ez így nem mehet tovább.”
A segítő nagyszülők mellett vagy helyett létfontosságú a baráti kör gondos építgetése. Kölcsönös támasznyújtással, forró dróttal a legváratlanabb helyzetekben is egymás segítségére tudnak sietni a hasonló helyzetben élő családok, hiszen az óvoda, a bölcsőde csak a gondok kis részét oldja meg.
“Együtt járunk nyaralni, együtt karácsonyozunk, vigyázunk egymás gyerekeire, ha vészhelyzet adódik. A hasonló helyzetben élő barátnők összefogása persze nem pótolja a családot, de jól érezzük magunkat együtt, félszavakból is megértjük egymást” – meséli Egresi Kati, a hétéves Bence anyukája.
Miért hullott szét a családunk?
Az évek alatt sikerült magamba néznem: ez segített abban, hogy feltárjam az okokat. Talán segít másoknak, hogy elkerüljék ezeket a csapdákat.
1. A közös tervek hiánya:
Így utólag visszagondolva, kapcsolatunk már akkor sem volt problémamentes, amikor még nem éltünk együtt, csak “jártunk” egymással. Hiányoztak a közös tervek, az egymás iránti bizalom. Talán a szenvedély, a félelem a szeretett társ elvesztésétől, az egyedülléttől, vagy talán mindez egyszerre akadályozta, hogy tisztán lássak. Az együttélés ébresztett rá, mennyire nem ismerem a férfit, akinek gyereket készülök szülni.
2. Nem tervezett gyerek:
Mivel nem terveztük a babát, közös életünk máris kényszerből indult: legalábbis a baba édesapja ezt kényszerként élte meg. A felelősség hamar nyomasztóvá vált a számára, így látványosan menekülni próbált előle. Ezen a tényen sajnos az sem változtatott, hogy megadtam neki a választási lehetőséget a babával és velem kapcsolatban is.
3. Aggodalmak, félelmek:
A legtöbb pár a baba egészségéért aggódik, a többi félelem sokkal inkább egyéni. Ki attól fél, hogy egyedül marad a babával, ki attól, hogy elhízik, ki attól, hogy nem lesz munkája. Ha a baba váratlanul érkezik, a hirtelen életmódbeli változás is félelmeket ébreszthet. A mi esetünkben összeadódtak ezek az okok. Mi tagadás, féltünk feladni addigi életmódunkat, hisz mindketten nagyon élveztük a diákéveket. A párom is ragaszkodott volna régi, megszokott életéhez: ehelyett hirtelen nagy felelősséget kellett vállalnia. Őszintén mondom, megértettem, mit érezhetett akkor.
4. Ijesztő változások:
Növekvő pocakom eltávolított minket egymástól testileg. A lelki változások is megviseltek mindkettőnket.
5. A gyereknevelés nehézségei:
A babát kezdettől fogva el kell látni, ami nagyon nehéz két tapasztalatlan szülő számára. Félünk, hogy megfelelően tartjuk-e a babát, hogy eleget eszik-e, alszik-e, ráadásul a baba minden igyekezetünk ellenére órákig sír, amire nem találtunk magyarázatot. Párom kezdeti lelkesedése az idő előrehaladtával csökkenni kezdett.
6. Együtt, de már külön utakon:
A szakítás után hetekkel, hónapokkal még lett volna esély kapcsolatunk megmentésére. Pokoli volt egyedül, mégsem ment már együtt: kapcsolatunk a “se veled, se nélküled” tipikus példája volt.
7. Az a bizonyos harmadik:
Felbukkanása ritkán oka, inkább következménye a válságba került kapcsolatnak. Általában mély nyomot hagy: nemcsak a megaláztatás, hanem a bizalom megcsappanása miatt is.
8. Kölcsönös vádaskodás:
Bántjuk a másikat, mert úgy érezzük, igazunk van, ám ha meghallgatnánk a másik felet, beláthatnánk, hogy az igazság nem mindig egyértelmű. Egyre többet veszekedtünk, és mintha azt vártuk volna, mikor hibázik a másik. Talán azért, hogy ne nekünk kelljen kimondani a szomorú igazságot: vége, nem tudunk tovább együtt élni.
Otthon Segítünk Szolgálat
Önkéntes segítők és segítségre váró családok jelentkezését várják!
T.: +36 1 365-1436
Kapcsolódó cikkeink:
– Az egyedülálló anyák is lehetnek boldogok
– Hét tanács egyedülálló szülőknek
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
