Számtalan oka van persze, soha nem jó csak az egyik felet vizsgálni. Ha ezt tennénk, könnyen azt mondhatnánk, hogy erőszakos, kielégületlen szülők túlzott igényeit lehetetlen kiszolgálni. A másik oldalról pedig: hogy lehet valaki olyan gyenge, hogy felnőtt létére a szüleinek akar megfelelni? Mindkét megközelítés lehet érvényes egyszerre, sőt jellemzően együtt jár. De nézzük a harmadik oldalt: az elvárásokat.
Azt akarom, hogy…
Szakmámból fakadóan nagyon sok emberrel beszélgettem már. Sokszor előkerül a gyerekkor témája, és persze a szülőkkel kialakult viszony. Egyes családokban folyamatosan és kimondva jelen voltak az elvárások a gyerekkel szemben (“jól kell tanulnod”, “engedelmeskedned kell”, “rendet kell tartanod, mert ha nem..”) úgy, hogy ha nem tartotta be, büntetésre vagy szeretetmegvonásra számíthatott. Máshol nem voltak állandóan kimondva, de főleg nem volt “mert, ha nem, akkor nem vagy jó, nem szeretlek, büntetést érdemelsz”. Az elvárások mégis megvoltak.
Csakhogy a szülők elérték (kivárták), hogy a gyerek ezeket belsővé tegye. Miután saját magával szembeni elvárássá ért, hogy tanuljon, rendet tegyen, és tisztelje azt, aki megérdemli, a saját ritmusában képes volt alakulni, és legkésőbb fiatal felnőtt korára már ő maga is ezeket az értékeket vallotta magáénak. Így vált szabad emberré, aki nagy valószínűséggel könnyebben tud szabad embereket nevelni a gyerekeiből, mint azok, akiket felnőttkorukban is a szülői szeretet elvesztésének réme kísért, ha felmerül, hogy valamit nem csinálnak elég jól, ha nem engedelmeskednek.
Szükséges korlátok
Természetesen az utóbbi típusú családokban sem a káosz uralkodik. A gyereknek szüksége van korlátokra az egészséges fejlődéshez. Különben biztosan életveszélybe kerülne. És ezt a mai társadalom már nem engedi meg. Meg kell tanulnia, hogy nem szaladunk az autó elé, nem mászunk át az erkély korlátján, nem rántjuk magunkra a forró levest. Aztán bonyolultabb dolgokat is: nem nyúlunk bele a másik ételébe, zsebkendőbe tüsszentünk, lehúzzuk a vécét. Ennyi mindent kell egyenként megtanítanunk? Szerencsére nem. A legtöbb korlátot úgy állítjuk a gyerekünk köré, hogy szinte észre sem vesszük. Modellként követnek, így megtanulják a számunkra helyes viselkedést (és a helytelent is).
Van, amikor rá kell szólnunk, van, amikor erélyesebben kell fellépnünk és elkapni a grabancát, mielőtt bajba sodorja magát. És van, amit százszor is el kell ismételnünk. De egyetlenegy alkalommal sem kell megfélemlítenünk, megaláznunk vagy megfenyegetnünk a szent cél érdekében. Enélkül is menni fog, mégpedig sokkal jobb eredménnyel. Ha a gyerekünk megtanul valamit, büszke lesz magára, és nem pusztán azt éli át: ezt megúsztam, most nem fognak bántani.
Olvass még többet a gyermeknevelésről:
- Válaszkész nevelés: a legfontosabb tudnivalók
- Rossz anya kontra jó anya
- Árt a gyereknek, ha túl sokat várunk tőle
Kapcsolódó cikkek
