Kisgyerek

Erre van szüksége az Alfa generációs kisgyerekeknek

A 2010-es év után születettek, az úgynevezett Alfa generáció tagjai a digitális éra gyermekei. Lehet, hogy még oviba sem járnak, de már magabiztosan kezelik a kütyüket, de vajon jól van ez így?
2020. Július 18.
Mire van szüksége az Alfa generációs kisgyerekeknek? (Fotó: GettyImages)

Bizonyára mindannyiunknak átfutott már az agyán gyermekét figyelve, hogy a mi gyerekkorunkban még mennyivel másabb volt az élet a különböző – ma már természetesnek számító – kütyük nélkül. Hogy akár órákig is el tudtunk játszani a babáinkkal, imádtunk szerepjátékozni – hol tanárnéniként, hol királynőként, a fiúk pedig lovagok, autóversenyzők és akcióhősök voltak. A rajzolás, színezés egész délelőtt lefoglalt bennünket. A fantáziánk szárnyalt, a bokrokból bunkikat varázsoltunk, párnákból építettünk palotát, és a kertben gyűjtött kavicsokkal, botokkal, termésekkel végtelen számú játékot tudtunk kitalálni, a piacozástól elkezdve a kalózos kincskeresésig.

Ehhez képest gyermekeink már egy teljesen más, egy sokkal felgyorsultabb és ingergazdagabb közegben nevelkednek. Az életükben zajló események, programok és elfoglaltságok gyorsabban váltják egymást, mint egy-egy akciófilm eseményei. A gyerekeknek szóló játékok, mesék és filmek, színesebbek, pörgősebbek és hangosabbak, mint valaha. A legidősebb alfa generációs gyerekek idén 11 évesek és az IKT- eszközök (információs és kommunikációs technológiák) már az életük szerves részét képezik. Probléma nélkül szörföznek az interneten és keresik, váltogatják a kedvükre való tartalmakat, nem okoz számukra problémát az okostelefonok használata és hosszú órákig képesek elszórakoztatni magukat egy táblagép segítségével. Felmérések is bizonyítják, hogy az okoseszközöket már az 1-3 éves korosztály is használja.

A kérdés az, hogy miként biztosíthatjuk egy alfa generációs totyogó számára a legszebb – és fejlődésük szempontjából legegészségesebb – gyermekkort úgy, hogy közben nem akadályozzuk a technikai újdonságokkal való megismerkedésüket sem, hisz a digitális tudás má nélkülözhetetlen a mai világban.

Mi az az Alfa generáció?
Az alfa generáció alatt a 2010 és 2024 között születetteket értjük. Az elnevezés Mark McCrindle ausztrál kutatótól ered, aki úgy gondolta, hogy a latin ABC-ből eredő elnevezések (Y generáció, Z generáció stb.) után ideje a görög ABC használatára váltani. A “generációváltás” Z-ből alfába nem véletlenül esik 2010-re, hiszen ekkor számos hatalmas jelentőségű informatikai fejlesztés látott napvilágot. Piacra dobták az iPad-et, megszületett a napjainkig hihetetlen népszerűségnek örvendő Instagram és az év szava az “app” lett.

A digitális kor hátrányai

Az alfa generációs gyerekek számos pozitív képességre tesznek szert a felgyorsult élet, a figyelemmegosztás és a kütyük használatának köszönhetően, de sajnos mindennek vannak árnyoldalai is. A kütyühasználattal járó folyamatos kézhasználat, az érintéses mozgások segítik a finommotoros készségek alakulását, azonban a túlzott képernyőidő visszaveti a különböző audiovizuális készségek fejlődését.

A hosszas egy helyben való üldögélés miatt sokkal kevesebb inger éri az egyensúlyrendszert is, mely a mozdulatok és a vizuális-tapintásos észlelések koordinálására és a figyelem megalapozására lenne hivatott. Emiatt a kicsik információfeldolgozása, és koncentrációs képessége is erősen gyengül.

A túlzott képernyőhasználat ráadásul elképesztően visszaveti a kicsik szociális fejlődését. Ahogy a nagyobbaknál már látszik is, az alfa generáció tagjai non-stop “online-ak”, folyton kapcsolatban állnak barátaikkal, ismerőseikkel, ám közben mégis magányosabbak, mint bármely előttük élő generáció tagjai.

Ezekre figyeljünk, ha alfa generációs csemetét nevelünk

Úgy tűnhet, hogy a világ a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően egyre jobban kinyílik, de valójában inkább bezárul. Gondoljunk csak bele: a számítógépünk előtt ülve látszólag felfedezhetjük az egész világot, pedig csak egy szobában ülünk és a négy fal vesz körül bennünket. Így van ez a gyerekekkel is. Megismerkedhetnek a természetben élő állatokkal a dokumentumfilmek, mesék segítségével, de ha megtehetjük, teremtsünk inkább lehetőséget élőben a találkozásra farmlátogatás, állatkerti, vadasparki vizitek, természetjárás formájában. Ne fosszuk meg a tapasztalás ezen formájától őket!

Nagyon fontos, hogy a gyerekeink minél több időt töltsenek a szabadban, a természetben télen és nyáron egyaránt. Ez nem csak szellemi fejlődésüknek kedvez, de testüknek, immunrendszerüknek is rendkívül fontos. Éppen ezért próbáljunk meg már kicsi kortól nagyon odafigyelni arra, hogy a kütyühasználatra szánt idő soha ne menjen a szabad levegőn történő játék, testmozgás rovására.

Sokan esünk bele abba a hibába, hogy folyamatosan foglalkoztatjuk, programról programra cipeljük a kicsiket, mert egyszerűen úgy érezzük – semmi se köti le őket elég ideig. Ez hiba, és érdemes átkapcsolni magunkat kisebb fokozatra, hogy az apróság élete is lelassulhasson. Ne terheljük le a gyerekeket, hagyjunk időt a szabad játékra! Amikor azt csinálhatnak, amit csak akarnak, nincsenek időkorláthoz vagy feladatokhoz kötve. Engedjük őket szabadjára a játszótéren, hagyjuk felfedezni a kertben vagy csak matatni a szobájukban a játékaikkal. Ne ijedjünk meg, ha eleinte gyakran hiszti vagy “unatkozom” reakciók övezik a hirtelen jött szabadságot. Idővel megtanulják “elszórakoztatni” magukat, ennek köszönhetően pedig kreativitásuk, fantáziájuk meglódul.

Mérsékeljük a kütyük használatát, illetve tegyünk meg mindent azért, hogy az apróság maximális biztonságban használhassa az online eszközöket. Állítsunk be megfelelő szűrőket, melyek megakadályozzák, hogy a gyermeket korának nem megfelelő, agresszív esetleg veszélyes tartalmak érhessék el. Kizárólag reklámmentes, kifejezetten gyermekeknek készített applikációkat és játékokat engedélyezzünk, hiszen a felugró reklámok nem egyszer rejthetnek olyan tartalmat, ami közel sem kiskorúkompatibilis. Beszélgessünk már pici kortól kezdve az internet biztonságos használatáról, ezzel is megalapozva azt, hogy később gyermekeink felkészülten böngészhessenek, tisztában legyenek az online lét potenciális veszélyeivel (cyberbullying, pornográf tartalmak, scam oldalak és emailek stb.), s ezáltal elkerülhessék az ezekből fakadó problémákat.

A gyerekek manapság az animációkon, meséken nőnek fel, a képernyő ezüst tálcán kínálja a kész képeket. Mivel nem kell maguknak megalkotniuk a történetek hallatán a saját belső képeiket, így a képzetalkotási képességeik is jelentősen gyengülnek. A későbbiekben ez jelentősen rontja szövegértési képességeiket is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minimalizáljuk a képernyőidőt – a 0-3 éves korosztálynál amúgy sem ajánlott szinte egyáltalán a képernyőidő – és nézegessünk képeskönyveket, olvassunk, meséljünk minél többet gyermekeinknek. Ilyenkor ugyanis a mese a saját kis fejecskéjükben teremtődik meg és ezáltal nem csak a fantáziájuk, de számos később rendkívül hasznos tanulással, viselkedéssel kapcsolatos terület is aktivizálódik.