Két totyogót nevelni jól tudjuk, hogy nem egyszerű feladat, hiszen egy kisgyerek is kihívást jelent. De a nehézségek mellett számos érv is szól amellett, hogy kis korkülönbség legyen a testvérek között, még ha elsőre kisebb sokkal is jár, hogy egy kisbaba mellett újra gyermeket várunk. A sokk a todaysparent.com szerzőjénél sem maradt el, az ő írását közöljük szerkesztett változatban.
„Hat hónappal az első gyermekem születése után a fürdőszoba padlóján ültem, és a terhességi teszt két rózsaszín csíkját bámultam. Éreztem, hogy az agyam rövidzárlatot kap, ahogy küzdött, hogy értelmet adjon annak, amit látok. Terhes voltam. Megint. Félelem és bűntudat lett úrrá rajtam, miközben zokogtam. Hogyan lehet ilyen hamar még egy gyermekem? Nem kellene boldognak lennem? Mert nem voltam az.
Éppen csak kezdtem talpra állni, miután az anyaság teljesen kiütött. Még szoptattam. A testem még gyógyult a szülés után, az agyam pedig még mindig a szülés utáni hormonokkal volt tele. Túlélő üzemmódban voltam. És hamarosan újra kellett kezdenem az egészet, két, két év alatti gyerek édesanyjaként.
Csak a kimerültséget és a káoszt láttam magam előtt.
És ez nem is állt messze a valóságtól, amikor kilenc hónappal később megszületett a második gyermekem. Voltak időszakok, amikor a férjem dolgozott, én pedig a síró kislányomat gyorsan letettem egy utazóágyba és felrohantam az emeletre a kisfiamhoz, hogy gyorsan átfussunk egy mesekönyvet és lefektessem aludni. Aztán visszabattyogtam a földszintre, hogy a következő órákat azzal töltsem, hogy megvigasztaljam a nyűgös kisbabámat, és megpróbáljam elaltatni.
Minden este kimerülten estem össze, miután egész nap egy baba és egy kisgyermek szükségleteit próbáltam kielégíteni. Voltak napok, amikor a rendetlen nappali közepén ültem és csak sírtam.
Amire nem számítottam, az az, hogy mindez mennyire kifizetődő lehet.
A fiam soha nem volt féltékeny a kishúgára, mert nem emlékezett rá, hogy volt nélküle is élete. Imádtam hallani, ahogy a lányom visít a nevetéstől a bátyja minden vicces bohóckodásán. Órákig játszottak ugyanabban a képzeletbeli világban elmerülve, és egymás legjobb barátai lettek. És ami a legjobb: ugyanolyanná vált az alvási ritmusuk.
A dolgok lassan könnyebbé váltak. A kimerítő babafázisok kétszeresen is nehezek voltak, mivel röviddel egymás után küzdöttük végig, de aztán véget ért. Fogzás, bilire szoktatás – a második gyerekemmel már könnyebben ment, mert nem is olyan rég már végig csináltam egyszer. Nem jöttem ki a gyakorlatból.
Aztán, mielőtt pislogni tudtam volna, már túl is voltunk rajta, és az élet egy teljesen más szakaszába léptünk. Már újra nyolc órát alszom.
A testem végre újra a régi, és már újra a sajátomnak érzem. Nem kell aggódnunk az alvás, a cumisüvegek vagy a pelenkák miatt. Rengeteg időt töltenek együtt a gyerekeim, órákig szórakoztatják egymást. Persze szoktak civakodni, de nem hiszem, hogy ezt bármilyen korkülönbség esetén el lehet kerülni.
A két két év alatti gyerek minden egyes nap fizikailag, szellemileg és érzelmileg is próbára tett. De azt nem tudtam, hogy az, hogy a gyermekeim ilyen közel vannak életkorban egymáshoz, életem legnagyobb és legváratlanabb áldása lesz.
Most, ahogy ülök és nézem, ahogy az 5 és 4 éves gyerekeim egy forró nyári napon kergetik egymást a kertben, együtt pancsolnak a kádban, és éjszaka hangosan suttognak a közös szobájukban, ezt a világért sem cserélném el.
Szóval, ha most te is a fürdőszoba padlóján ülve nézed a pozitív terhességi tesztet, és a zokogás fojtogat, tudnod kell, nem vagy egyedül. Az érzéseid, az aggodalmaid és félelmeid jogosak. Igen, nehéz lesz, kimerítő lesz, de ígérem, hogy gyönyörű lesz. És egy nap arra ébredsz, hogy nem tudod már másképp elképzelni az életed.”
Forrás: todaysparent.com
Kapcsolódó cikkek
