Kisgyerek

Hogy előzhetjük meg a megfázást?

A húsleves tényleg működik, az antibiotikum viszont nem - ilyen és ehhez hasonló okosságokat tudhatsz meg, ha tovább olvasol!
2018. Szeptember 07.
35 tipp, hogy a megfázás elkerülje a gyereket

Miért náthásak a gyerekek olyan gyakran?

Egy 3 év alatti gyerek átlagosan évente 5-6-szor küzd megfázással. “Azt gondoljuk, hogy ennek az az oka, hogy a kicsik immunrendszere, mikor először találkozik bizonyos vírusokkal, még nem képes olyan gyorsan elpusztítani őket, mint később, többedszeri alkalommal” – mondja Dr. Carol J. Baker a Baylor College of Medicine professzora.Másodsorban mivel a gyerekeket annyira nem zavarja, hogy folyik az orruk, így hamar átviszik a vírust a kezükre, ruháikra, játékaikra – ahol akár 30 percig is eléldegélnek. Mikor egy másik gyerek megérinti ezeket a fertőzött tárgyakat, majd megdörzsöli a szemét vagy orrát, máris elkapta a betegséget.A jó hír azonban, hogy ha egy gyerek kiskorában sok kisebb náthán átesik, az védelmet biztosít számára a későbbiekben. Kutatások bizonyítják, hogy azok a kicsik, akik bölcsődében, óvodában gyakran voltak taknyosak, iskolás korukban kevesebbszer lesznek betegek. Ez valószínűleg azért van így, mert az immunrendszerük már felismeri a vírusok nagy részét és hamarabb megküzd velük. Egy német kutatás azt is bizonyította, hogy azok a babák, akik egy éves koruk előtt egynél többször megfáztak, 7 éves korukig kevesebb eséllyel lesznek asztmásak.

Tünetek

A megfázás általában 6-14 napig tart – sokkal tovább, mint ahogyan azt a szülők többsége gondolja. “A tünetek jelentkezésétől kezdve az első 3 napban a legfertőzőbb, de olyantól is elkaphatjuk, aki 2 már hete küzd a náthával” – mondja Dr. David Jaffe a St. Louis Children’s Hospital sürgősségi osztályának vezetője.Tünet: Torokfájás

Mennyi ideig tart: Általában a megfázás legelső tünete és 5-9 napig is eltarthat.Tünet: Orrfolyás

Mennyi ideig tart: A 2. vagy 3. napon kezdődik. A gyerekek 30%-ánál 10 napig, 20%-uknál 14 napig tart.Tünet: Köhögés

Mennyi ideig tart: Körülbelül a megfázás félidejében kezdődik, és akár 3 hétig is eltarthat.Tünet: Láz

Mennyi ideig tart: A gyerekek többségének 38-39 fokos láza van az első 2-3 napban. Keressük fel a gyerekorvost, ha ennél hosszabb ideig lázas a gyermekünk!

Nátha-ellenes tippek

1. Kézmosás

Mögöttes elképzelés: A legkönnyebben úgy kaphatjuk el a náthát, ha a kezünkre kerül a vírus, majd megérintjük az orrunkat vagy szemünket.

Működik?

Igen, de csak akkor, ha legalább 30 másodpercig mosunk kezet szappannal és meleg vízzel. “Az alkoholos kézfertőtlenítő folyadékok is hatékonyak” – mondja Dr. Donald Goldmann a bostoni gyermekkorház orvosa. A University of Pennsylvania kutatói úgy találták, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen használnak kézfertőtlenítőt, 50%-kal kevesebbszer hiányoztak az iskolából, mint azok, akik nem.2. Kezünket a szánk elé tesszük, mikor tüsszentünk

Mögöttes elképzelés: Kórokozók milliói kerülnek a levegőbe, minden egyes tüsszentéssel.

Működik?

“Meglepő módon a levegőben nem terjed olyan könnyen a nátha vírus, hacsak valaki nem közvetlenül az arcunkba tüsszent” – magyarázza Dr. Jaffe. Tehát meglehetősen kicsi az esélye, hogy pont egy orvosi rendelőben vagy a repülőgépen kapjuk el valakitől a náthát. Ettől függetlenül amellett, hogy illik a szánk elé tenni a kezünket (vagy egy zsebkendőt) tüsszentéskor, valamennyit talán véd is a továbbfertőzéstől.3. Melegen öltözünk fel

Mögöttes elképzelés: Ha meghűlünk, könnyebben megfázhatunk.

Működik?

Természetes, hogy hideg időben melegebben öltözünk fel, egy kabát azonban nem fog megvédeni attól, hogy megbetegedjünk. Kutatók egy vizes ruhában reszkető és egy melegen felöltözött csoportot is beoltottak nátha vírussal, hogy megfigyeljék, mi történik. Érdekes módon mindkét csoportból ugyanannyian lettek betegek.4. Kihagyjuk az esti puszit, ha betegek vagyunk

Mögöttes elképzelés: A nátha vírus cseppfertőzés útján terjed.

Működik?

“Kutatások szerint a puszilkodás nem túl hatékony módja a vírus átadásának. Valószínűleg azért, mert ahhoz, hogy megfertőződjünk, az orrunkba vagy a szemünkbe kell bejutniuk a kórokozóknak” – mondja Dr. Goldmann. “Azonban vannak olyan bacik, amik akár egyetlen puszi által is továbbfertőzhetnek, ilyen a torokgyulladás.”

Recept nélkül kapható gyógyszerek

A recept nélkül kapható megfázás és köhögés elleni szerek használata 6 éves kor alatt nem javasolt az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint. “Ezek ugyanis előfordulhat, hogy olyan mellékhatásokat okoznak, mint az ingerlékenység, izgatottság vagy akár a hallucináció” – mondja Dr. Jaffe.A pseudoephedrine (orrcsepp) és dextromethorphan (köhögés-ellenes) tartalmú készítmények szívritmuszavart és izgatottságot válthatnak ki, ráadásul kutatások bizonyítják, hogy sok esetben ezek a szerek 6 év alatt egyáltalán nem enyhítik a megfázás tüneteit a gyerekeknél.

Legyünk jobban gyorsabban!

– “A paracetamol és ibuprofen tartalmú gyógyszerek a leghatékonyabb fájdalom- és lázcsillapítók vírusos eredetű megbetegedések esetén” – mondja Dr. Goldmann. Ha lázas a gyermekünk, mindenképpen hívjuk fel az orvost!- A nagyinak igaza volt: A University of Nebraska Medical Center kutatói szerint a húsleves valóban tartalmaz olyan gyulladáscsökkentő összetevőket, amik enyhíthetik a nátha tüneteit. “Habár nincsen varázsrecept, a húsleves könnyen emészthető, megóv a kiszáradástól, enyhíti a torokfájást és a legtöbb gyerek szereti” – mondja Dr. Baker.- Alvás előtt fújjunk tengeri sós orrspray-t a gyermek orrába, majd használjunk orrszi porszit.- Elhelyezhetünk egy hidegpárásítót is a kicsi ágya mellett, ez segít nedvesen tartani a nyálkahártyát. Az eszközt naponta szárítsuk ki és tisztítsuk meg, hogy megelőzzük a penészedést.

5 megfázással kapcsolatos mítosz

1. Az antibiotikum segít gyorsabban túl lenni a náthán.

Mivel a náthát vírus okozza, az antibiotikumok nem hatékonyak ellenük, hiszen ezek csak a vírusokat képesek elpusztítani.2. Ha zöld a gyerek orrváladéka, akkor arcüreggyulladása van.

A megfázásnak van egy fázisa, amikor az orrváladék színe sárgássá, zöldessé válik.3. A náthát ki kell “éheztetni”.

Fontos, hogy egyen a gyerek, hiszen így fog megerősödni az immunrendszere ahhoz, hogy legyőzze a vírust. Azonban nem kell aggódni, ha a csemeténknek nem igazán van étvágya 1-2 napig. A legfontosabb, hogy eleget igyon! “Ha a gyermeknek láza van és az orra is folyik, nagyon könnyen kiszáradhat” – mondja Dr. Baker.4. A köhögést csillapítani kell.

A köhögés valójában egy védekező mechanizmus, ami segíti a légutak felgyülemlett váladéktól való megtisztulását. Tehát ne adjunk a gyereknek köhögéscsillapítót, hacsak az orvos nem rendeli el.5. Gyógynövényekkel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal megelőzhető a megfázás.

Kutatók hosszasan tesztelték a C-vitamin, az echinacea és a cink hatását, az eredmények azonban kiábrándítóak voltak. Egy másik tanulmány arra jutott, hogy a cinket szedő gyerekek olyan mellékhatásokat tapasztaltak, mint a hányinger, a hasmenés és a torok irritáció.(via)Kapcsolódó cikkeink megfázás témában: