Apaszemmel nézem a kisdiákokat
Horváth Sándor Zsolt tanító, dráma-és médiatanár
gyerekek:
Horváth Csenge Míra 11 éves
Horváth Zsombor Jakab 3 éves
Horváth Zsejke Hanna 1,5 éves
Horváth Sándor tanító, dráma- és médiatanár, iskolaigazgató, aki, ha kedve tartja, fest, rajzol, zenél, emellett pedig alkalmanként egyszemélyes interaktív bábelőadásokkal vagy éppen táncházzal szórakoztatja a gyereksereget. Ebben sok segítséget kapott a gyerekeitől.
-Az otthon és az iskola nálunk nagyon szorosan összekapcsolódik. Az itthoni élményeim átvándorolnak tanítási módszereimbe, amit pedig pedagógusként látok, azt a családomban is használom. Az első gyerekem megszületése tizenegy évvel ezelőtt hatalmas változást hozott: megtapasztaltam egy csodát, ami átszínezte egész addigi életemet. Azt kell mondjam, hogy tanításom első éveiben kemény kézzel fogtam a gyerekeket. Ami nem azt jelenti, hogy szív nélkül, inkább azt, hogy a saját értékrendemből fakadóan. A kislányom viszont nagyon hamar, szinte már a terhesség időszakában megtanította nekem, hogyan kell igazi odafigyeléssel a gyerekekre hangolódni. Egyszeriben másként láttam az osztályomban nyüzsgő kisfiúkat-kislányokat. Egy kicsit apai szemmel. Észrevettem a felszín alatti érzelmeket, egy-egy helyzetbe beleképzeltem az otthon történteket is.
– Ma már három gyerekem van, és mindegyiktől mást tanultam – folytatta. Ahogy változnak a gyerekek, ahogy alakulnak az igényeik, érdeklődésük, úgy alakulok és változom én is, a nevelői énem is. Fontos tény, hogy habár most egy általános tantervű iskolában dolgozom, képzett Waldorf-tanító vagyok, ami különösen nagy hatással van az életünkre. Korábban tanítottam ilyen szemléletű intézményben is, és az a néhány év sokat formált a családunkon. Megváltoztak például az ünnepeink. A feleségemmel addig is szép, bensőséges hangulatú karácsonyokat éltünk meg, de az iskolai közös ünnep olyan hatással volt ránk, hogy azóta átszőtte a családi hagyományainkat is. De a különböző tanfolyamokon látott-hallott módszereket sem csak az iskolában alkalmazom – tinilányomnál éppolyan jól működnek, mint a diákoknál. Most, hogy a középső kisfiam lassan óvodás lesz, pedagógusként is az ő korosztálya felé fordultam kicsit: ősztől indul alapítványi óvodánk, amit egész biztosan nem kezdeményeztünk volna, ha nincsenek gyerekeink.
Utánpótlás az ölben és a pályán
Bácsalmási Gábor testnevelő, kosárlabda szakedző
Gyereke: Péter 1 éves
1932-ben Los Angelesben, majd négy évvel később Berlinben is Bácsalmási Péter atléta vihette az olimpiai magyar zászlót. A bajnok dédi fényképe alatt játszadozó egyéves Petinek fontos családi öröksége a mozgás.
– Petinek már a génjeiben van a sport – állapítja meg mosolyogva a büszke papa, Bácsalmási Gábor testnevelő, kosárlabdaedző. – Nagyapám, majd édesapám is a Testnevelési Egyetem oktatói voltak, ahol ma már én is tanítok.
– A feleségem szintén testnevelő – mondja. – Korábban versenyszerűen úszott, az utóbbi években pedig óvodásoknak is tart kosárlabdaedzéseket. Peti sem fogja “megúszni” mozgás nélkül, és valószínűleg akarja is majd csinálni, hiszen ebben nő fel. Azt viszont nem szeretnénk – ismerve a dolog rossz oldalát is -, ha profi sportolóvá válna. Ami biztos, hogy már most, egyévesen nagyon aktív, mozgalmas életre szoktatjuk. Tornáztatjuk, segítünk neki, hogy minél jobban megismerje a testét, ügyesedjen. Egyik kedvenc játéka, amikor a fejünkre rakunk valamit, és ránk kell másznia ahhoz, hogy elérje. Biztonságos környezetben egyáltalán nem korlátozzuk a mozgásában, bár nem is nagyon lehet – egyszer próbáltuk meg beletenni a járókájába, aminek igen hangos tiltakozás lett a vége. Mostani magassága alapján két-három centivel nő majd a fejemre, és mivel olyan közegben van, ami mozgásra ösztönzi, hamar megügyesedik. Amióta megszületett, a munkámban is a pici gyerekek felé fordultam. Korábban utánpótlás-, majd később NB I-es edzőként dolgoztam, most elsősorban óvodásoknak és alsós általános iskolásoknak tartok kosárlabdaedzéseket, ami valójában labdás ügyességfejlesztő foglalkozás. Amint Peti eléri azt a kort, viszem magammal. Nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a labdával tudjon bánni, hanem tanuljon meg közösségben viselkedni, győzni, veszteni.
– Az óvodásokat négyéves koruk előtt nem nagyon fogadjuk a foglalkozásokon, mert sem érzelmileg, sem mozgásukat tekintve nem alkalmasak arra, hogy egy edzést végigcsináljanak. Ha Peti már két-három évesen ott figyelgeti mellettem a pályán zajló eseményeket, várhatóan korábban megérik majd erre is, és ha minden jól megy, nagycsoportos korára a mozgáskultúrája egy harmadikos gyerekének fog megfelelni. Most egyelőre ezekkel a kúszó-mászó játékokkal szórakoztatjuk egymást, de amikor majd valóban elkezd járni, futni, akkor lesz igazán jó dolgom.
Szúnyog adja a szurit
dr. Veres Gábor gyermekgyógyász
gyerekek:
Kata 8 éves
Botond 6 éves
Anna 3 éves
Dr. Veres Gábor, lapunk gyermekgyógyász szakértője három gyerek édesapja. Sokan már tapasztalhatták, milyen meghatározóak az életében a saját gyerekeivel szerzett élményei – talán éppen ezért olyan hiteles számunkra.
– Három gyerekem nagyon sokat segített abban, hogy jobban átérezzem a szülők és a kis betegek helyzetét. Amióta megszülettek a kicsik, a napi problémák testközelbe kerültek, a saját életemben tapasztalhatom meg mindazt, amiről addig csak beszéltem az aggódó szülőknek. Óriási különbség van aközött, ha orvosként azt mondom, hogy a gyerek kapjon egy kanál orvosságot, és ha ugyanezt apaként kell beadnom. Azóta tudom, mindez hogyan működik. Ennek köszönhetően rengeteg személyes példát mesélek egy-egy betegség kapcsán, mert ezt a szülők jobban elfogadják, és máris könnyebben átvészelhetőbbnek tűnnek a bajok – mondja.
– A gyerekeim szerencsére keveset betegeskednek, de ha mégis, akkor én gyógyítom őket. Eleinte ez kicsit furcsa volt nekem, de mivel a feleségem családjában erre már volt jó példa – a szülei fogorvosok, és a gyerekeik fogait mindig is ők kezelték -, egyértelmű volt, hogy én leszek a háziorvos. Nagyon jól működik ez a családon belüli orvoslás, a kicsik is elfogadják. Eddig minden betegségüket én kezeltem, de arra már volt példa, hogy kollégáktól megerősítést kértem olyan betegségek esetén, amelyek nem az én szakterületemhez tartoznak, nehogy tévedjek. Jó, ha az ember tisztában van a korlátaival. Attól sosem féltem, hogy haragudni fognak rám amiatt, mert mondjuk tőlem kapják a kötelező oltásokat – ha a gyerekkel őszinték vagyunk, és mindig beavatjuk abba, ami történik vele, könnyen együttműködik, a lényeg, hogy az ő nyelvén szóljunk hozzá. Az oltásokat például mindig egy kis szúnyogos játék előzi meg, utána jöhet a szuri.
– Anélkül, hogy túlzásba esnék, bevonom őket a munkámba is, mert érdekli őket, és én is fontosnak tartom. A testi folyamataikat jól ismerik, de már azt is tudják, mi a különbség a vírus és a baktérium között, és hogy mikor kell antibiotikum. Alapvetően laza szülőnek tartom magam, de ez inkább a személyiségemből fakad, és nincs összefüggésben a hivatásommal. Otthon arra törekszem, hogy apaként legyek jelen a gyerekeim életében: megvannak a hétköznapi szokásaink, az esti rituálék, amiket nagyon fontosnak tartok. A munkámból adódóan nálunk kicsit később van este, mint másoknál, és talán éppen ezért az együtt töltött időt igyekszem széppé varázsolni számukra. Remélem, jó emlékeket őriznek majd az első tíz-egynéhány évükről.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
