“Amikor meglátta, hogy valaki szemből közeledik a járdán, a háta mögött álló épület falához támaszkodott, és várta, hogy elhaladjanak. Később a boltban a sorban állásnál hatalmas távolságot tartott a közte és az előttünk álló ember között, az én felszólításom nélkül. Még nincs 3 éves, de hetek óta figyeli a társadalmi távolságtartást, és úgy néz ki, elsajátította annak szükségességét, hogy távol maradjon másoktól.
Ez bizonyos mértékig megkönnyebbülés a számomra, kevésbé szorongok amiatt, hogy állandó emlékeztetés nélkül betartsa a társadalmi távolságtartás szabályait a sétáink, és az időnként szükséges bevásárlások alkalmával. De közben elgondolkodtatott azzal kapcsolatban, hogyan hat ez arra, amit az emberek közötti interakcióról gondol.
- Kapcsolódó: Ezért szenvedünk annyira az érintés hiányától
Nem érti ugyanis még, hogy ezek csak ideiglenes intézkedések, amelyeket a szokatlan körülmények hoztak. A társadalmi távolságtartás nem segít a normális emberi interakciót megérteni, hiszen a társadalmi etikett egy teljesen más formájába esik. Mondd, hogy “kérem” és “köszönöm”, ne beszélj teli szájjal, és tarts legalább másfél méter távolságot mindenkivel, akik nem a szüleid, a testvéred vagy a kutyád” – írja Stephanie Murray, édesanya, a Romper.com szerzője.
Ha minden jól megy, a társadalmi távolságtartásra vonatkozó korlátozások idővel megszűnnek, de nem lenne meglepő, ha ez tartósan hatással lenne a gyerekek személyes térrel, határral kapcsolatos megértésére. A szerző éppen ezért megkérdezte dr. Michael Grazianot, a Princeton Egyetem pszichológia és idegtudományi professzorát.
- Kapcsolódó: Ezért szenvedünk annyira az érintés hiányától
Graziano szerint a személyes tér nem csupán egy absztrakt személyiségjegy, hanem egy neurológiai gyökerű védekező mechanizmus is, amelyet a test körüli teret figyelő periperszonális neuronok hálózata tart fenn. Ez úgy működik, mint egy láthatatlan második bőr, amely nyomon követi a körülöttünk lévő tárgyakat, személyeket. Ez teszi lehetővé például azt, hogy a szobában úgy navigáljunk, hogy nekimennénk a bútoroknak, de azt is, hogy felmérjük és szabályozzuk a köztünk és más emberek között fennálló teret is. A személyes védő-lökhárító azonban nincs rögzítve, helyzetspecifikus, és folyamatosan változik: csökken a családtagok, szeretteink, ismerőseink felé, és növekszik, ha idegenek vannak a közelünkben.
A személyes tér fontos szerepet játszik az emberi interakcióban, formálja az interperszonális ítélőképességünket és viselkedésünket. Nem vesszük észre a személyes teret, de elmosódó és zavaró lehet, ha valamilyen probléma lép fel – például ha egy kolléga túl közel áll, vagy valaki a tömegközlekedésen túl szorosan mellénk ül. Az interperszonális szorongás pedig nagyon eltérő átlagos személyes térhez vezethet. Ezt bonyolítja az a tény, hogy a személyes tér egyébként is egyénenként változik. Azok közül a tényezők közül, melyek meghatározzák a személyes teret, számos ismeretlen, de Graziano szerint azt ki lehet mondani, hogy a személyes tér a szorongás növekedésével bővül. – Az emberek különbözőek annak a tekintetében, hogy mekkora óvatossággal viszonyulnak másokhoz, ez az interperszonális szorongás pedig nagyon eltérő átlagos személyes távolsághoz vezet – fogalmazott a szakember.
Tehát a személyes teret a tapasztalat is alakítja. – A nőknek általában szélesebb a személyes tere, mint a férfiaknak, amelyekre hatással lehetnek a kulturálisan tanult szorongások, és a biztonságérzet – mondta Graziano.
A szakember szerint az állatok is hasonló védőbuborékkal, személyes térrel rendelkeznek, és ha egy általuk veszélynek érzékelt, fenyegető állat vagy személy lép be ebbe a térbe, elugranak, hogy visszaállítsák azt. A jelenlegi világjárvány hasonló hatást válthat ki az emberekben, még a társadalmi távolságtartásra vonatkozó korlátozások megszűnése után is. Az idegenek, akiknek korábban megérintettük a vállát, nem zavart, ha hozzájuk értünk utazás közben, most valódi fenyegetést jelentenek a személyes biztonságunk tekintetében. Így a mi személyes terünk mérete is bővül. Fontos, hogy a térbeli mechanizmus, amely ehhez alapul szolgál, nem lesz újratervezve, és ez a szorongás helyzetfüggő növekedését idézte elő. – Ez nem befolyásolja, hogy helyezzük el magunkat a család, a barátaink körében, csak az idegenekkel, akiknek tartózkodási helye, utazási módja ismeretlen a számunkra – hívta fel rá a figyelmet a szakember.
Tehát az idegenekkel szembeni hiperóvatosság és szorongó távolságtartás tanulható, és tovább fennmaradhat a kultúránkban, mint azt szeretnénk. Így a gyerekek, aki az interperszonális óvatosság korai kialakításának szakaszában vannak, sebezhetőbbek ennek a hiperóvatosságnak a tekintetében. De meg tudjuk védeni őket ettől.
A legfontosabb, hogy igyekezzünk megóvni őket a szorongástól, és ne hagyjuk, hogy azt gondolják, hogy a társadalmi elhatárolódást stressz és félelem okozza – mert ezeket az érzéseket elraktározhatják, és ez hatással lehet arra, hogy akár évekkel később is miként lépnek kapcsolatba idegenekkel. A szakember elismerte, hogy a stressz megszüntetése nehéz az adott körülmények között, de minden segíthet, amelyet annak érdekében tehetünk, hogy a gyermekek biztonságban érezzék magukat. – Jó ötlet, ha az aktuális szabályokat megpróbáljuk egy játékként, valamilyen szórakoztató, nyugodt dologként kezelni – tette hozzá -, mintsem valami félelmetesként.
(VIA)
Kapcsolódó cikkek
