Amikor a négyéves azt kérdezi a derekát tapogató nagymamájától: “hajléktalan vagy?”, huncut mosoly fut át az arcán, hiszen tudja, hogy ez a szó valójában nem a “hajlékony” ellentéte. Játszik a szavakkal, nem jön zavarba, ha valamit nem tud a meglévő szókincséből előhalászni, új szavakat képez, vagy elmagyarázza, mire gondol.
Persze mindezt csak akkor teszi meg, ha örömét leli a beszédben. A szülők sokat segíthetnek ebben.
Nem kell tanítani
Velünk születik szinte minden, ami fontos a nyelv elsajátításához. Ám épp ilyen lényeges, hogy az újszülött születése után azonnal erős késztetést érez arra, hogy a közelében felbukkanó emberekkel kapcsolatot teremtsen: a partner szemébe néz, utánoz bizonyos egyszerű arckifejezéseket, és már néhány hetes korában “párbeszédet” kezdeményez.
Mozgással, hangokkal hívja fel a figyelmet magára, majd vár a válaszra. Ha visszamosolyognak rá, vagy beszélnek hozzá, csupa szem és csupa fül, majd válaszol: mosolyog, kalimpál vagy gőgicsél. Majd újra vár a válaszra – és így tovább. A szülő úgy segítheti a legjobban, ha kezdettől társ a beszélgetésben, figyel a babára, és türelmesen kíséri minden lépését.
Nem kell tanítani a beszédre! Hiszen nem csupán szavak elsajátításáról, hanem annak a bonyolult szabályrendszernek az ösztönös alkalmazásáról van szó, amely a helyes mondatok képzéséhez szükséges. Az anyanyelv használatához számtalan készség együttműködésére és együttes érésére, fejlődésére van szükség. A szülők feladata csupán az, hogy megteremtsék a megfelelő körülményeket.
Mire a zajból kihallatszik a beszéd
Talán bele sem gondoltunk, micsoda munka lehet agyunk számára a különböző zajok közül kiválasztani a számunkra fontosakat. A hallás, a látás nem a fülünkben, szemünkben zajlik, hanem az agyunkban. Ott különülnek el a fontos információk a lényegtelenektől. Ha ez nem így lenne, nem tudnánk értelmezni, ami körülöttünk folyik: zajokból, színekből, fényekből álló kavalkádban élnénk.
A beszéd észlelése tehát nem egyszerű folyamat, a picinek meg kell tanulnia, hogy a saját anyanyelvében megjelenő hangokra különösen figyeljen. Féléves korában még teljesen nyitott a földkerekség bármely nyelvének megtanulására, egyévesen már főleg azokat a hangokat ismeri fel és tudja képezni, amelyekkel a mindennapi életében találkozik.
És bizony abban a formában, ahogy találkozik velük: ha a szülők valamelyike hadar, pösze, raccsol vagy motyog, előfordulhat, hogy a baba nem lesz képes elkülöníteni a hangokat, de az is lehet, hogy hibásan tanulja meg őket.
Fiúk, lányok
A lányok kezdettől fogva előnyben vannak a beszédfejlődés szempontjából. A másfél éves kislány többnyire szómondatokat használ, kétéves korára fogalmaz, pár hónap múlva már a bonyolultabb nyelvtani szerkezetekkel sincs problémája. A lányok kommunikációs előnye egészen iskoláskorig fönnmarad, ez az egyik oka annak, hogy alsóban sokkal több lány visz haza kitűnő bizonyítványt, mint fiú.
A fiúk viszont a szélsőségekre hajlamosak: több köztük a kiemelkedően jó “beszélőkéjű”, illetve nyelvi nehézségekkel küzdő gyerek. A fiúk hajlamosabbak a késői beszédfejlődésre, a dadogásra, több köztük a balkezes, a diszlexiás, diszgráfiás (olvasási, írási zavar). Velük türelmesebbnek kell lennünk, és nagy figyelmet kell fordítanunk a megelőzésre.
Nem beszél – meddig várjunk?
Ha egy mondatban szeretnénk megfogalmazni a választ, elég lenne leírni: hároméves korig. Ám előbb is feltűnhet, hogy a gyerek nemcsak “lustácska”, hanem fejlesztésre szorul. Nagyon komoly problémára utal, ha nem figyel a beszédünkre, nem kapcsolódik be a kommunikációba. Sokan úgy gondolják, hogy nem a beszéd megléte a fontos; ha a gyerek megérti az egyszerűbb utasításokat, teljesíti az egyszerű kéréseket, akkor biztosan nincs baj.
Ez csak akkor igaz, ha egészen biztosak vagyunk abban, hogy jó a hallása és a beszédészlelése. Nem is olyan könnyű ezt megállapítani! A gyerekek ugyanis kezdetben nem annyira a szavakból, mint inkább mozdulatainkból, hangsúlyunkból értenek. Így egy okos, ám halláskárosult gyereknél sokáig rejtve maradhat a probléma. A logopédus ezért küldi hallásvizsgálatra a kicsit.
Előfordul, hogy felső légúti hurut okoz részleges halláscsökkenést. Ilyenkor gégészeti kezelés segíthet a problémán, a lemaradást pedig hamar behozza a gyerek. A beszéd késése azonban nem mindig vezethető vissza ilyen egyszerű okra. Ha a mozgásfejlődés vagy az értelmi, érzelmi fejlődés is lelassul, minél hamarabb meg kell kezdeni a gyerek fejlesztését vagy gyógyítását.
“Jépa, jetek, mogyojó”
Sok gyereknek egy vagy több hanggal is meggyűlik a baja. Ha emiatt a beszéd nehezen érthető, nem elég csak az iskolakezdés előtti évet logopédiai kezelésre szánni. A szakember tudja, melyik hangnak mikor illene jól kialakulnia, így megfelelő gyakorlatokkal, megfelelő sorrendben javítja ki a hibákat.
A magyar nyelvben az “r” az utolsó: elég, ha öt és fél, hatéves korban pereg tisztán. A többivel (például a susogó hangokkal) hamarabb kell foglalkozni. Nem segít, ha a gyerekkel nap mint nap közöljük, hogy nem jól ejti a hangokat. Az sem, ha mi gyakoroltatjuk vele a saját szakállunkra. Ha rossz a módszerünk, akár ronthatunk is a helyzeten. Kérjük logopédus segítségét! Az otthonra adott gyakorlatokat feltétlenül el kell végeznünk a pedagógus útmutatása alapján.
Dadogással sújtva
Előfordul, hogy a gyerek – aki többnyire halaszthatatlanul szeretné közölni mondandóját – belegabalyodik a beszédbe, mivel még gyorsabbak a gondolatai, mint a beszédhez szükséges izmok ügyessége. Ez akár rendszeresen is előfordulhat.
Ha a dadogás zavaróan görcsössé válik, vagy egy évig is elhúzódik, forduljunk szakemberhez! Emellett nagyon fontos, hogy a felnőtt ne szóljon rá a gyerekre, ne javítgassa ki minduntalan, sőt: egyáltalán ne éreztesse a kicsivel, hogy baj van. A gyerekek többségét ugyanis nem zavarja különösebben a saját dadogása. A baj akkor lesz igazán baj számára, ha érzi, hogy azt várják tőle, ne dadogjon.
Ekkor feszülten összpontosít, és még nehezebben jut egyről a kettőre. Nagyon fontos, hogy a szülő a többi családtaggal és a tágabb környezettel (óvodai gondozók, barátok) is megbeszélje ezt a kérdést.
Mivel segíthetjük a beszédfejlődést?
– Beszélgessünk vele már csecsemőkortól;
– énekeljünk, mondókázzunk, meséljünk, nézegessünk képeskönyvet;
– beszéljünk magunk is tisztán, érthetően;
– figyelmesen hallgassuk végig a mondanivalóját;
– vonjuk be mindennapi életünkbe, ne csak a játék idején beszélgessünk!
Mivel vehetjük el a beszéd örömét?
– ha minduntalan kijavítgatjuk a hibásan ejtett hangokat;
– ha nem éljük az életet, hanem végigrohanjuk – autózás közben szinte lehetetlen beszélgetni (nem is látjuk a hátulra bekötött gyereket), séta közben viszont remek alkalom adódik erre;
– ha erőltetjük a beszédet (meséld szépen el, mi volt az oviban; Kati néninek is mondd el az anyák napi verset stb.);
– ha minduntalan félbeszakítjuk;
– ha oda sem fordulunk, vagy gyakran megszakítjuk a szemkontaktust;
– ha sürgetjük;
– ha előtte beszélünk a beszédzavaráról másokkal;
– ha sokat néz számára nem érthető, gyorsan pergő filmeket, rajzfilmeket: ezektől csak feszült lesz, és a tévé kikapcsolása után “megbokrosodik” a sok fel nem dolgozott információ hatására.
Szaktanácsadó: dr. Salné Lengyel Mária fejlesztő pedagógus, Mentor Beszédközpont és Könyvesbolt (tel.: +36 1 343-1893)
Könyvajánló: Richter-Brügge-Mohs: Így tanulnak beszélni a gyerekek (Akkord Kiadó)
További hasznos cikkeink a témában:
– Már jóval az első szavak előtt képesek a beszédre a csecsemők
– “Szólj hozzám, kicsim!” – A megkésett beszédfejlődésről
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
