Pázmándi Eszter (30), Rózi (3) és Sári (1,5) anyukája igazi ösztönanya. Már a kezdetekkor sem voltak félelmei, ha kíváncsi volt valamire, mindig megkérdezte rutinosabb ismerőseitől vagy védőnőjétől, akiben a mai napig megbízik. Nem akarta követni az anyai mintát, nem akarta, hogy bárki is hozzájuk költözzön szülés után, ő leginkább egyedül, illetve a férjével közösen akarta megfejteni a gyermekgondozás rejtélyeit.
– Én soha senkitől nem szeretek, nem akarok függni, érzek magamban annyi erőt, hogy meg tudjam oldani a dolgaimat – szögezi le Eszter. – Anyu személyiségével egyébként is ütközünk, ezért aggódtam, amikor már az első karácsonyt magunkban akartuk tölteni, de szerencsére nem volt sértődés. Anyósommal is megállapodtunk abban, hogy kedden jön látogatóba, csütörtök délutánonként meg anyuhoz és dédihez visszük a lányokat, ez az egyensúly jól bevált.
Kilencéves korom táján a szüleim válása miatt megromlott a hangulat egy időre, anyu akkor kicsit szétesett, és az akkori életünk is elkerülendő példa ma már. Tizenhárom éve vagyunk együtt a férjemmel, a válás lehetősége az utolsó utáni megoldásként létezik bennünk. Viszont úgy érzem, hogy anyuék válásának hatására egy-egy nagyobb veszekedés alkalmával én mindig könnyebben vágom Gyuri fejéhez, hogy oké, akkor el lehet menni – ezen tudatosan szeretnék változtatni.
Nancy Friday írta My Mother/My Self című könyvében, hogy egyetlen nő sem vállalja, vagy lesz boldog attól, ha azt mondják neki: hasonlítasz anyádra. Várkonyi Zsuzsa pszichoterapeuta elmélete szerint a fiúk leválása természetes módon megtörténik, a lányok leválása ellenben nem, és ezért egyfajta túlkötődés, sokszor „küszöb alatti gondolatok” alakulnak ki az anyával szemben.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek
