Kisgyerek

Ilyen volt gyereknek lenni 50 évvel ezelőtt

Azok, akik ezeken a retrónak számító képeken voltak kicsik, egészen más élményeket gyűjtöttek, mint a mostani gyerekek. Öveket becsatolni, indul az időutazás!
2024. Május 26.
retro gyerekfotok

Anyák napja alkalmából azt mutattuk meg, hogy teltek az édesanyák mindennapjai 50 évvel ezelőtt, most pedig a gyerekeken a sor!

Ahogy az anyákról szóló összeállításnál sem arra kerestük a választ, hogy kinek volt jobb, most sem akarunk ennek a végére járni, hiszen a régi szép időknek és a mai kornak is megvan a szépsége – meg persze a hátránya is…

Nem jobb vagy rosszabb, hanem más volt

A célunk inkább az, hogy akik akkoriban gyerekeskedtek, nosztalgiázhassanak egy kicsit, akik pedig még világra sem jöttek azokban az időkben, most betekintést nyerhetnek, milyen volt a hetvenes évek derekán kicsinek lenni.

gyerekek 50 éve

Fotó: Fortepan / Wein Sarolta

Öt évtizeddel ezelőtt még hírből sem ismerte senki a világhálót, a közösségi oldalakat és az okostelefonokat, az pedig egészen elképzelhetetlen volt, hogy távoli földrészekről érkezzen az otthonokba pár kattintással rendelt portéka.

Az idejüket egész másképp múlatták a gyerekek (és a felnőttek is), mégsem unatkoztak. Az akkori játszótereken nagyjából egyik játék sem felelt meg az EU-s szabványoknak, és a biciklizeshéz sem volt alapkellék a bukósisak…

14 fotó megtekintése

Nyitókép: Fortepan / Kozák