Sok kisgyermeknél szinte robbanásszerű a változás: minden napra jut egy-egy új szó, kifejezés, esetleg két szó egybefűzése, sőt, egyszerű mondatok is. A beszédkedve megnő, ahogyan egyre árnyaltabban tudja magát kifejezni, észreveszi, milyen óriási hatással van ezáltal a környezetére. Örömmel nyugtázza az elért eredményeket (a mama végre megértette, hogy nem kiflit kért, hanem piskótát).
A beszéd- és kifejezőkészség fejlődésével tehát jelentősen megnövekszik a gyermekben személyes hatékonyságának érzete. Önérzetesen megy felfedezni a világot, új ismereteket szerezni, érdekes jelenségeket megtapasztalni. Jó beszéd- és nyelvi szintje tehát fejleszti megismerő(értelmi)képességeit is.
Kifejezetten beszédfejlesztő játékok ezért nincsenek is. Minden játék, mely fejleszti a beszédet, minden esetben hat az értelmi és szociális fejlődésre, valamint a figyelemre és az emlékezetre. Alapvetően három területre érdemes figyelni: a beszéd tartalmi, formai és nyelvtani megjelenítésére. Még nem érdemes azzal foglalkozni, hogy túlságosan pösze vagy raccsol a gyermek.
Felfigyelhetünk viszont súlyos artikulációs hibákra, amikor szinte egyáltalán nem érteni, mit mond a kicsi, mert nagyon sok hangot egyáltalán nem tud tisztán kiejteni. Ilyenkor mielőbb keressünk szakembert. A nyelvtani szerkezetek csak ezután alakulnak ki, így ezzel sem kell még komolyabban törődnünk, csupán arra ügyeljünk, hogy mi mindig helyesen, tisztán, “egyszerűen” beszéljünk. Ebben az életkorban egy átlagosan fejlődő gyerek esetében főképpen a beszéd tartalmi oldalának fejlődését segíthetjük a megfelelő játékszerekkel való közös játékkal. Nem kell megijedni, ha a gyermek keveset beszél.
Ami fontos, hogy legyenek meg a kellő ismeretei a világról, és értse meg a körülötte zajló cselekvéseket, történéseket, ismerje a szavak, a fogalmak jelentését, ha ő maga még látványosan nem is gyakorolja.
Belső tudása legyen meg, és ezután pedig bízzuk rá, hogy tudását mikor óhajtja majd megosztani a nagyközönséggel. A lényeg: ne legyen kötelező! Hagyjuk meg azt a belső örömöt a gyermeknek, amellyel megjutalmazza magát! Ha sikerült kifejeznie valamit, nem kell külső jutalmakkal (csokival) elrontani, mert akkor szinte cirkuszi produkcióvá tesszük a szóbeli megnyilatkozásokat.
Hajasbaba
Függetlenül attól, hogy fiú-e vagy lány a gyermekünk, jó, ha van a játékai között baba. Erőltetni ezt sem tudjuk, de szerencsés esetben igen jól felhasználhatjuk az apróság kommunikációjának fejlesztésére a szerepjátékok elemeinek első megjelenése során. Sok kisgyerek szinte “beleszeret” egy-egy babába, és azt aztán hurcolja magával mindenhová, ölelgeti, becézgeti, majd nevet is ad neki. Önmagát is jelképezheti a baba, ilyenkor saját nevét adja neki.
Az ember testképének, testvázlatának megismeréséhez is alkalmazhatjuk a babát játék közben: megkérdezzük hol a szeme, a szája, a füle, a karja, a lába stb. Először megint a passzív szókincset fejleszthetjük: mutasd meg a babán, hogy hol van. Ezután kérjük, hogy mutassa meg saját magán is, majd hogy rajtunk is mutassa meg. Haöltöztetjük, vetkőztetjük a babát, szintén kísérjük folyamatos beszéddel a játékot, mikor melyik testrészéről húzunk le valamit, melyiket kell “odanyújtania”, és így azonosíthatjuk az egyes ruhadarabokat a nekik megfelelő testrészekkel. Ha a baba kedvenc lett, és a nap nagy részében velünk van, akkor folyamatosan lehet arról beszélni, hogy a baba most reggelizett, most alszik, most ezt vagy azt csinál.
Kirakók, berakók, építőjátékok
Szerezzünk be a gyereknek valamilyen elemes, nagyobb darabokból álló kirakós, összerakós, formaberakós játékot. 1,5-2 éves kor körül nagyon szívesen kezdenek a gyermekek építeni, összeraknak különböző elemeket, egyedi műveket konstruálnak.
Folyamatos beszéddel kísérjük az építést, és törekedjünk az együttműködésre. Kérjük a gyermektől az egyes elemeket, a kérem-köszönöm formula ismétlésével. Próbálhatjuk az elemeket elhelyezkedésük vagy színük szerint kérni: pl. azt kérem, ami a lábad előtt van vagy azt, ami a baba mellett, illetve azt a pirosat, amelyik pontosan olyan, mint ez (és mutatjuk a már kirakottat).
Ha ez már könnyedén megy, akkor nevezhetjük néven a színeket, és kérhetjük a gyermektől, hogy válassza ki, és adja oda nekünk. A sok-kevés fogalmának megértési folyamatát is indíthatjuk ezzel a játékkal. Jelzőket is hangsúlyozhatunk a közös építés közben, pl. az építmény milyen nagy vagy hosszú.
Ebben az életkorban azokat a kirakókat válasszuk, amelyek képi világukban a kicsiket leginkább érintő dolgokról szólnak: a mindennapos tárgyaik, különféle otthon is látható bútordarabok, kiegészítők, a gyerekszoba, a gyermek játékszerei, ezenkívül az állat- és növényfigurák, majd később az összefüggő képben megjelenő kivehető figurák. Ne váljon a játék mechanikus rakosgatássá: legyen örömteli együttlét.
Persze mindkét variáció lehetséges: az is, amikor egyedül rakja helyére a figurákat, hiszen jó, ha önállóan is tud játszani. Legyenek viszont olyan helyzetek is, amikor ketten rakjuk ki a képeket. Ne akarjuk a csemete helyett minél gyorsabban a megfelelő helyet megtalálni, ne siettessük őt, hagyjuk, hadd próbálkozzék, maga jöjjön rá a hibás megoldásra is. Egy kicsit kapcsoljunk át felnőtt módból gyerek módba: a kísérletezés soha nem lehet “rossz”!
Segítsünk neki szavakkal is: magyarázzuk folyamatosan, miért illik vagy nem illik abba a keretbe az a figura (nézd csak, milyen alakú annak a körvonalnak az alja, olyan, mint a baba cipője). Az első, egyszerűbb formák esetében a papírfigurákat valóságos megfelelőikkel párosítsuk, és hasonlítsuk össze őket egymással. Emeljük ki az azonosságokat és a különbözőségeket is. Legfőbb jellemzőikről szóljunk, illetve beszéljünk a figura hangján (hangutánzó játékok).
Miután sikeresen kirakta a puzzle-t a gyermek – esetleg közösen -, akkor beszélgessünk el a képről. Kérjük a kicsit, hogy mutassa meg a látható dolgokat (hol van a cica?), ezután pedig rákérdezhetünk az egyszerűbb főnevekre: mi ez itt? Mit csinál a cica? Mit mond a cica? Milyen ez a cica? És kérdések sorát tehetjük fel, attól függően, hol tart a gyermek. A képhez kapcsolódó rövid mesével fejezhetjük be a játékot. A kötött kérdések mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy hagyjuk a gyermeket szabadon is beszélni, amihez éppen kedve van az adott kép vagy figura kapcsán.
Ezeket a játékokat minden gyermekkel játszhatjuk. Ha bizonytalanok vagyunk a kiválasztásban vagy az a gyanúnk, hogy valami miatt valóban érdemes külön is foglalkozni a kicsi korai beszédtanulásával, akkor kérjük szakember segítségét.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Anyák Lapja
Kapcsolódó cikkek
