Kisgyerek
Jelek, hogy a kisgyermekednek több közös időre van szüksége veled
Ha valaki otthon marad a gyermekkel, vagy éppen otthonról dolgozik, akkor érezheti úgy, hogy szinte soha sincs egy kis szünete. Ilyenkor megfordulhat a fejében, hogy hogyan lehetséges, hogy még több szüksége van a gyermekének az osztatlan figyelmére?
Sokkal kisebb hatása van a döntéseidnek a gyerek életére, mint azt hiszed
A szülőkre hatalmas súlyként nehezedik a felelősségtudat, miszerint rajtuk múlik, gyermekeikből milyen ember válik - mennyire lesznek sikeresek, eredményesek, boldogok. Pedig a szülői döntéseknek közel sincs akkora hatása, mint azt gondoljuk.
Anyukája esküvőjén verte földhöz magát egy kislány
Elsőre kínosnak gondolnánk, ha egy kisgyerek botrányt okoz egy esküvőn - az édesanya azonban remekül reagált a váratlan előadásra.
“Mindig az én pici fiam leszel”
Legyen fiúnk vagy lányunk, néha felsóhajtunk: bár sose nőnének fel! Pedig ők nem a mi tulajdonaink, útjukra kell engedni őket. Az első közös évek azonban mindig megmaradnak nekünk - erről ír egy fiús édesanya nyílt levelében.
Dolgok, amiket ne mondj egy egyedülálló szülőnek
Akár ha tanácsnak is szánjuk, vagy a jó szándék vezérel is minket, a következő mondatokat jobb kerülni.
A táplálkozás szerepe az egészséges életmód kialakításában
A kisgyermekek egészséges táplálkozása komoly feltörést okozhat a szülőknek. Ebben a cikkben sorra vesszük az 1-3 éves korosztály speciális igényeit, és azt, mivel biztosíthatod ennek az intenzív időszaknak a tápanyagigényét.
Ezt a 10 kérdést tedd fel magadnak, mielőtt kiskutyát kap a gyereked
A legtöbb gyerek életében elérkezik a pillanat, amikor kiskutyáért vagy valamilyen háziállatért kezdi nyúzni a szüleit.
Videón, milyen, mikor empátiával válaszolunk a hisztire
Egy édesapa videójában mutatta meg, miért az empátia a legjobb válasz a hisztire.
Okozhat hányást a gyermeknél a fogzás?
A fogzás tünetei kisbabánként eltérőek lehetnek, néhány babának pedig nem is okoz tüneteket, ha fogzik. Megint más picik ingerlékenyek lehetnek, erősebben nyáladzanak, étvágytalanok lesznek, vagy éppen többet sírnak a megszokottnál.
DIY: húsvéti nyuszi WC-papír gurigából pofonegyszerűen
Lehet belőle asztaldísz, ültetőkártya, de akár ajándékdobozként is használhatod a húsvéti papírnyuszit. Nem kell hozzá kézügyesség, tényleg gyerekjáték elkészíteni!
5 ok, amiért érdemes együtt kertészkedned a gyermekeddel
A gyermekedet is érdemes magaddal vinned, amikor kertészkedni indulsz. Ez csökkentheti nála az elhízás kockázatát, javíthatja a táplálkozási szokásait, és a mentális egészségére is jótékonyan hat majd ez az időtöltés.
Van értelme? Mit tud a 3 napos wc-re szoktatás tréning?
Remekül hangzik, hogy ez a módszer pár nap leforgása alatt szobatisztaságra tanítja a gyerekeket, de vajon működik? Mivel segíthetsz a gyerekeknek abban, hogy minél zökkenőmentesebben szokjanak bilire, vécére? Egyáltalán szükséges irányítani a folyamatot?
Magyar orvosi bravúr: új kezet kaptak a hároméves ikrek
Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően új kezet kapott egy budapesti ikerpár. A két kisfiú egy ritka genetikai betegséggel, az Apert-szindrómával született.
Covidos gyermek ápolása otthon – hogy segíthetjük a gyógyulást?
A szülőben rendszerint több kérdés is felmerül, amikor a gyerek koronavírus-tesztje pozitív lesz - az egyik legfontosabb, hogy gyógyszerrel, vitaminnal, ásványi anyaggal segíthető-e a gyógyulás folyamata?
Játszótérhasználat kapcsán is adott tanácsokat Müller Cecília
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília a játszóterek biztonságos használatáról és a játszótéri eszközök tisztításáról is szólt.