Kisgyerek
Szobatisztaság: mikor, hogyan?
Számtalan testi-lelki tényező befolyásolja, mikor szabadulhatunk meg végre a pelenkáktól, s hogyan viszonyulnak a gyerekek a bilihez.
Kis lakás – nagy lakás
Akár kicsi, akár nagy a rendelkezésre álló tér, mindenkinek meg kell találni benne a maga helyét.
Fényjátékok: minden gyerek imádja
Korán sötétedik, kezdődhet a diafilmvetítés, ezt minden kisgyerek szereti! Mutassuk meg, hogyan vetíti a filmről a kicsi képet a készülék egy fényforrás segítségével a falra.
Így szerettetheted meg vele a gyümölcsöket!
Nem eszik elég gyümölcsöt a gyermeked? Az alábbi játékok segíteni fognak! Próbáld ki mindegyiket!
Milyenek az egyévesek?
A súlygyarapodás mértékét elsősorban örökletes adottságok, táplálkozási szokások befolyásolják. A legtöbb csecsemő egyéves korára háromszorozza meg születési súlyát, a hossza pedig általában 73-75 centiméter.
Így tanul meg beszélni a gyerek
Nem is telik el túl sok idő, amíg a "gö-gö-gö"-ből "mama" lesz, majd hamarosan jön a "miért" korszak, és végül az anyanyelv tökéletes birtoklása, amikor a kicsi magától mesél, sőt a nyelv alkotásában is részt vesz.
Fejlesszük a szókincsét!
A családi környezetben hallott beszélgetések mindenképpen előmozdítják a gyerek beszédkészségét, legfeljebb a tartózkodóbb gyerekek részéről kevesebb visszajelzést kapunk. Fontos tehát, milyen nyelvi példát mutatunk.
Utunk a nyelvhez
A babagondozási könyvekből megtudhatjuk, milyen lépésekben jut el a csecsemő a gagyogástól az önálló mondatokig. Arról viszont kevés szó esik, hogyan segíti ezt a kisbaba környezete, elsősorban az édesanyja.
Dackorszak: így túlélhető!
Amikor szülés után az ember összebújik azzal a kis szuszogó, meleg csomaggal, akkor biztosan nem gondol arra, hogy két-három (majd tizenhárom) év múlva bizony lesznek hihetetlenül nehéz időszakok az életükben.
A lélek is fejlődik
Fejlődéspszichológusok négy alapérzelmet különböztetnek meg a kisgyerekeknél. Az öröm, a félelem, a düh és a bánat minden életkorban más formában, egyre összetettebben nyilvánul meg.
Képességfejlesztő játékok – Beszéd
A gyermekek mindennapjainak egyik legfontosabb része a játék. Életkortól függően az izgalmas játék sokféle lehet, az azonban közös bennük, hogy a kihívás és öröm mellett azért is fontosak, mert általuk számos képesség gyakorolható és fejleszthető.
A biliről irányítjuk a világot
A szexualitás és a kiválasztás szervei olyan közel vannak egymáshoz, hogy a szobatisztaságra nevelés során kialakult attitűd (is) befolyásolja a szexuális fejlődést. Miért fontos annyira a szobatisztaságra nevelés időszaka? Mi minden dől el ekkor?
Fejfájós gyerekek
A gyerekkori fejfájás nagyon gyakori. Sok kellemetlenséget, bajt okoz, érdemes hát utánajárni, mi okozza. A gyermekneurológiára érkezők legnagyobb részét a pszichés eredetű fejfájással kínlódó betegek teszik ki.
Előzzük meg a fagyási sérüléseket!
Kisgyermekeknél igen ritkák a szerveket is érintő súlyos fagyások, inkább csak első fokú sérüléssel találkozunk, főként a végtagokon, illetve a füleknél. Ilyenkor kipirosodik a bőr, duzzanat alakul ki, és erőteljes viszketés tapasztalható.
Agyhártyagyulladás
Többféle kórokozó állhat az agyhártyagyulladás hátterében. Az egyik a Haemophilus influensae B, ez ellen a két hónapos korban kapott és négy hónapos korban ismételt védőoltás óvja a gyerekeket.