Kisgyerek

Segítség, a totyogóm bántja a kistesót!

A testvérféltékenység természetes jelenség, gyakran előfordul, ettől még nehéz helyzet elé állítja a szülőket. Hogyan érdemes kezelni a problémákat?
2022. Szeptember 26.
Anya szoptatja a babát miközben a nagyobb testvér duzzog

A testvérféltékenység természetes jelenség: az addig egyeduralkodó első szülött úgy érzi, letaszították a trónjáról. Osztoznia kell figyelemben, együttlétben, sőt, még a játékaiban is. Bármekkora gyerekről is van szó, ez mindenképp trauma számára. Próbáljuk megérteni, ő min megy keresztül.

Sokszor testvér születésekor az addigi fejlődés megreked, megáll, sőt visszaesik. Előfordulhat, hogy a nagyobb (aki még mindig kicsi), aki már szobatiszta volt, ismét bepisil. Újra ő is olyan pici szeretne lenni, mint az újszülött testvére.

Az is előfordulhat, hogy agresszív lesz a nagyobb a kicsivel. Semmiképpen ne engedjük, hogy bántsa, de ne is büntessük meg. Természetes ne hagyjuk, hogy bántsa a kisebbet, de ne is reagáljuk túl. Most épp azt taníthatjuk meg neki, hogyan bánjon az érzelmeivel, de ehhez szükséges, hogy a szülő is képes legyen bánni a sajátjával. Szabad dühösnek lenni, de bántani mást nem szabad, helyette el lehet vonulni egy kicsit, átmenni a másik szobába például.

Felejtsük el az olyan mondatokat, hogy szeresd, mert ő a testvéred. Ahogy Vekerdy Tamás fogalmazott: „A megparancsolt szeretet pedig egyenesen gyűlöletet kelt.” Olyasmiket se mondjunk, hogy te vagy a nagyobb, az okosabb, add oda neki a játékodat. A helyzet ugyanis az, hogy felborult az élete, jött egy új, számára ismeretlen valaki, mindenki körülötte ugrál, rá kíváncsiak a látogatók. Ez egyáltalán nem könnyű helyzet, pláne akkor, ha a nagyobb is kicsi még.

Ne tiltsuk ki a szobából, váljon ő is részesévé a kisbaba gondozásának. Semmiképp ne szidjuk le, ha hangos, ha zajt csap vagy ügyetlenkedik a kisbaba körül. Amikor a kicsit pelenkázod, legyen neki is valamilyen feladata, adja ő oda a pelenkát. Amikor szoptatod a kicsit, a nagyobb is bújjon hozzád, vagy hozza a babáját és üljön oda ő is mellétek.

A nagyobbnak is nagy szüksége van arra, hogy babusgassuk, odafigyeljünk rá, minden este meséljünk és ne boruljon fel minden, ami eddig szokássá vált a családban. Ha eddig is szokás volt például az esti összebújós mese, akkor ez semmiképp nem maradjon el.

Amíg nem alakul ki a kötődés a testvérek között, addig a féltékenység megmaradhat. A kötelék kialakulásához azonban idő kell és türelem a szülők részéről. Ha jók az energiák a szülők és a gyerekek között, meleg, szeretetteljes az otthoni légkör, akkor könnyen túljutunk ezen a nehezebb időszakon is.

Kép: Getty Images

Forrás: Gyerekszoba.hu