Kisgyerek

Segítség, lenyelt valamit a gyerek! – Van-e életveszély?

Ha szülő vagy, akkor egészen biztosan ismered a Nagy Lenyelés Parát, hogy a Nagy Félrenyelés Paráról ne is beszéljünk...
2021. Május 22.
Upsz! Fotó: Getty

A szülők egyik legnagyobb félelme ez: a gyerek lenyel valami nem a szervezetébe valót, esetleg fuldokolni kezd bármitől. Az aggódás sajnos nem alaptalan, bár szerencsére ritkán fordul elő, ha előfordul, akkor nagy baj is lehet belőle. Ezért – nagyon helyesen – árgus szemmel nézünk mindent, amit a gyerekünk kézbe vesz, kutatva annak állagát, összetételét, méretét. És persze mániákusan pakolunk el mindent a keze ügyéből. Mindent, aminek a térfogata nagyobbnak tűnik akár a légcső, akár a nyelőcső átmérőjénél.

De valójában mik azok a dolgok, amik igazi veszélyt jelentenek, és mit is kell tennünk, ha megtörtént a baj? Lássuk sorban!

Légcső

Ez a rosszabbik verzió: ha bármi, ami bekerült a gyerek szájába, az nem a gyomra, hanem a tüdeje felé indul el – hiszen ilyenkor fennáll a fulladásveszély. Ez leginkább evés közben szokott előfordulni, darabos ételnél, szerencsére sokkal ritkábban, mint ahányszor aggódunk miatta. Jól működő reflexeknél azért a gyermek vissza tudja öklendezni, köhögni azt, ami félremegy. A legveszélyesebb ebből a szempontból talán a szőlőszem, mert kerek formájával és méretével képes épp elzárni a levegő útját (csak félbevágva javasolják adni). De sajnos mindenféle ételdarabkától meg lehet fulladni, ezért jobb résen lenni. A vészjelek: köhögés, fuldoklás, nyáladzás, nehéz levegővétel. Ilyenkor jöhet a köhögtetés, hát ütögetése, mellkasnyomás, fej lefelé fordítása, rézsútos tartás – ennek pontos technikája van az elsősegély-útmutatókban, ezt érdemes átböngészni. Ha a tárgy túl mélyre csúszott, az orvos légcsőtükrözéssel tud segíteni, és akár el is távolítani a tárgyat altatásban.

Nyelőcső

Itt kicsivel több időnk van, és van esély a természetes úton való távozásra, de azért nem kevésbé ijesztő a dolog – bár a kockázati fokozat nagyban függ a lenyelt tárgy formájától és anyagától. Nézzük először a gyakran előforduló, ám kevésbé veszélyeseket!

Zsírkréta, gyurma

Színesek és szépek: pont úgy néznek ki, amit hároméves kor alatt jó ötletnek tűnhet megkóstolni. Sokan pánikba esnek, ha azt látják, hogy egy darabka már le is csúszott, de ha nem nagy mennyiségről van szó, akkor nincs nagy gond: az anyag egyszerűen távozni fog. A gyártók ma már csak “gyerekbarát” összetevőket használnak, így mérgezéstől nem kell tartanunk.

Hajszál

Az egyik leggyakoribb nem emészthető dolog, ami a gyerekek gyomrába kerül, mivel mindenütt ott van, és elég nehéz időben észrevenni. Szedegessük ki szorgosan a kezükből, de ha egy lecsúszik, nagy eséllyel nem lesz belőle baj: ki is fog jönni.

Popsikrém, fogkrém, fürdető

Hát, nem valami finom, de a babakozmetikumokban nincs mérgező anyag, úgyhogy nem lesz bajuk tőle.

Pisi, kaki

Bocs, de sajnos előfordul. Nekünk gusztustalan, de nem fogja megbetegíteni a gyereket, és az az igazság, hogy a legtöbbekkel megtörténik, hogy a kezükről véletlen a szájukba kerül.

Virágok, levelek, kavicsok

Szintén szerves, így természetes anyagok, semmi bajuk nem lesz tőle. Kivéve, ha kimondottan mérgezőekről van szó, ekkor természetesen orvoshoz kell fordulni.

Kisebb műanyag-darabkák, játék, kupak, lufi, rágó

Várjunk két napot, és szorgosan nézzük át a székletet – ha nincs viszontlátás, akkor azért érdemes bevinni a picit egy vizsgálatra. Angol gyerekgyógyászok egyébként szellemes kísérletet végeztek: hatan lenyeltek egy-egy legókockát, mert kíváncsiak voltak rá, hogy mennyi idő alatt halad át a szervezetükön. Az eredmény: 1,71 nap. Ilyenkor egyébként érdemes segíteni az emésztést rostban gazdag ételekkel, kenyérrel, krumplival. A legjobb mondás: ami befért fent, az lent is kifér.

És akkor nézzük a veszélyes tárgycsoportot, aminél ne a pelenka tartalmát várjuk, inkább egyből irány az orvos!

Mágnes

Ez különösen akkor probléma, ha több mágnes vagy fémtárgy is került a baba szervezetébe, ilyenkor ugyanis ezek összetapadhatnak, összecsíphetnek egy darabot a bélfalból, és az kilyukadhat.

Gombelem

Ha a gyomorsav szétmarja az elemet, abból olyan káros anyag szabadul fel, ami károsíthatja a belső szerveket.

Szög, tű, hajcsat

Magyarázni sem kell: szúrósak, átszúrhatják a belet vagy bármilyen szövetet. Ezzel együtt ez nem szokott megtörténni, általában kijutnak maguktól ezek a tárgyak is, úgyhogy inkább röntgennel megfigyelik az útjukat, és csak hosszabb elakadás esetén van szükség műtétre.

Aprópénz, ékszer

Nem jó, ha bekerül, de azért képes távozni. Kell, hogy ellenőrizzük röntgennel, de általában nagyobb baj nem lesz belőle.

Vegyi anyagok

Ez az egyik legrosszabb verzió, ezért az ilyesmit nyilván csak magas polcon tartjuk. Ettől még előfordul, hogy vásárláskor még a padlón van az öblítő, és… ilyenkor jobb, ha mentőt hívunk- ők kérdezni fogják a folyadék összetételét, és eldöntik, van-e szükség sürgős beavatkozásra, hánytatásra, gyomormosásra.

Bármilyen anyagról, tárgyról, bármelyik esetről legyen is szó, elsődlegesen azért inkább legyünk résen, hogy lehetőleg ilyesmi ne is forduljon elő – persze ezt mondanunk sem kell. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy majdnem minden gyerekkel történik ilyesmi… ettől még nem vagyunk rossz szülők.