Teherbeesés

A 26 éves háromgyerekes anya videón dokumentálja milyen a teste szülés után

Nem ő az első, aki arra akarja felhívni a figyelmet, hogy szülés – pláne három – után minden nő teste megváltozik és nem alakul vissza egyik napról a másikra.
2023. Május 17.
Női test szülés után
Kép: Getty Images

Noha már más nők is megtették, de minden nyilvánosan vállalt szülés utáni fotó, videó segíthet a szemléletformálásban: nem kell szülés után néhány héttel pont úgy kinézni, mint annak előtte. Sőt, nem is lehet és ez így van rendjén. Rendkívül káros az a nyomás, társadalmi elvárás, ami kimondva-kimondatlanul lehetetlen és a természetnek ellentmondó elvárásokat fogalmaz meg a nők felé. Az irreális elvárás és nyomasztás ellen szeretne tenni Megan Call is, aki márciusban szülte meg harmadik gyermekét.

A fiatal, mindössze 26 éves Megan Hawaiin él, kisfia születése után pedig úgy döntött a TikTok-on mutatja meg milyen a teste, legfőképpen a hasa a szülés után 12 órával, négy nappal, egy héttel két héttel, négy, majd ha héttel és így tovább. A videói elég nagyot futottak, már több mint 12 millióan látták.

A videókhoz Megan olyan pozitív üzeneteket ír, mint “Nincs jobb alkalom, mint szülés után végre megtanulnunk szeretni a testünket és magunkat úgy, ahogy Isten teremtett.” vagy „Ne stresszelj sokat a tested miatt szülés után. A zúzódások, a striák, a megnyúlt bőr, mind rendben van és normális.”

Megan a Good Morning Americának elmondta, hogy általában is életmódról, wellnessről, valamint az anyaságról posztol a közösségi médiában, ezért úgy gondolta, hogy ez egy fontos üzenet.

A közösségi médiában szerettem volna hangot adni azoknak az anyukáknak, akiket nyomaszt a szülés utáni időszak, főként a testük átalakulása miatt. Nagyon sok nagyon-nagyon pozitív visszajelzést kaptam, sokan írták, hogy üdítő látni a szülés utáni időszaknak egy másik, sokkal reálisabb oldalát.

– Ezt minden nőnek látnia kellene, mielőtt szül. Sokkal jobban éreztem volna magam a szülés után, ha ezeket a videókat előtte látom. Köszönöm, hogy megosztottad – írta egy kommentelő.

A szülés utáni időszakot gyakran negyedik trimeszternek is nevezik, mivel a nő teste még mindig hormonális és fizikai változásokon megy keresztül, valamint fizikailag is felépülőben van a szülés után, akár hüvelyi úton, akár császármetszéssel szült.

A fő üzenetem az, hogy a szülés utáni időszak nagyon szép – mondta Call. – És azt hiszem, mindannyiunknak meg kell tanulnunk szeretni a testünket és önmagunkat, függetlenül attól, hogy hol tartunk a szülés utáni utunkon.

forrás: Good Morning America