Teherbeesés

Azt hitte nem lehet babája, méhátültetéssel segítettek rajta

Chelsea Jovanovich mindig is anya szeretett volna lenni, de egy ritka rendellenesség miatt kamaszkora óta tudta, hogy nem lehet gyermeke. Ma kétgyermekes édesanya, miután méhátültetésen esett át.
2023. Február 13.
anya babát táplál cumisüvegből
Kép: Chelsea Jovanovich, Youtube kép

Chelsea Jovanovich-nál még kamaszkorában állapították meg, hogy nem lehet gyermeke, mert egy ritka rendellenesség következtében méhe nem fejlődött ki rendesen.

Chelsea úgy fogalmazott, hogy amikor 15 évesen megtudta a diagnózist, nem nagyon foglalkozott vele, de ahogy teltek az évek, egyre szomorúbb lett, hogy nem lehet anya. Férjével Jake-kel először úgy gondolták, hogy béranya segítségét kérik, de ez mégsem sikerült. Már majdnem elvesztették a reményt, de ekkor felmerült a méhátültetés gondolata.

Chelsea Jovanovich és férje, Jake

Chelsea Jovanovich és férje, Jake. Kép: youtube pillanatfotó

„Édesanyám látott egy műsort a méhátültetésről. Azt mondta, szerinte nekem is meg kéne próbálnom” – emlékezett vissza Jovanovich. “Úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és ma itt vagyok, két gyermekem van. Ez maga a csoda.”

Chelsea először 2021-ben lett édesanya, a Today-nek úgy fogalmazott, hogy teljesen irreális volt, hogy teherbe esett, és nagyon sokat aggódott végig a terhessége alatt. Másodszor már jobban tudta élvezni a várandósságot, és sokkal kevésbé aggódott.

Chelsea-nek a második gyermeke megszületése után eltávolítják a méhét. Erről az orvosa így nyilatkozott: „Erre azért van szükség, mert a méhátültetésen átesett nők immunszuppresszív gyógyszereket szednek, amelyeknek hosszú távú negatív hatásai lehetnek. Amikor már nem akarnak több gyereket, akkor eltávolítjuk a méhüket, így az életük visszatérhet a normális kerékvágásba.”

A méhátültetés még mindig ritkaságnak számít, világszerte körülbelül hetven esetben végezték el. A méhátültetés élő és elhunyt donorok méhsejtjeit egyaránt felhasználja. Chelsea találkozott is donorjával, Cheryl Urbannal, akivel barátok lettek.

„Belenézek a visszapillantó tükörbe, és hátul kis lábakat látok. Nem veszem magától értetődőnek, hogy gyerekruhákat, játékokat pakolok össze esténként. Minden nap hálát adok azért, hogy ez a csoda, ráadásul kétszer is, megtörténhetett velem” – fogalmazott Chelsea.

Forrás: today.com