Lassan két és fél éve már csak állami ellátás keretében lehet Magyarországon humán reprodukciós programban részt venni. Vagyis ha egy párnak sehogy sem akar jönni a baba, inszeminációra vagy lombikprogramra már csak ilyen intézményben adódik lehetőség itthon. Jelenleg tizenkét meddőségi centrum működik az országban, öt vidéken (Debrecenben, Pécsen, Kaposváron, Szegeden és Tapolcán), hét pedig Budapesten. Ezek valamelyikéhez fordulhatnak azok, akinek segítségre van szükségük a teherbeeséshez.
A meddőség nem ítélet
A meddőség egy orvosi kifejezés, és nem azt jelenti, hogy valakinek soha nem lehet gyereke. A meddőség azt a helyzetet takarja, amikor aktív és védekezés nélküli szexuális élet mellett egy év alatt nem jön létre terhesség. Ez azonban bármikor megváltozhat, akár spontán is, tehát a meddőség nem egy végleges ítélet, és a legkevésbé sem stigma.
Természetesen a közösségi média, mint mindenre, intézményválasztásra is segítséget kínál. A Facebookon számtalan olyan, nagy létszámú és igen aktív csoport van, amelyeknek az a célja, hogy információval segítsék egymást a lombikra várók. Erre szükség is van, hivatalos információhoz ugyanis nagyon nehéz hozzájutni.
Hol vannak az adatok?
Ha valaki a szikár számok, sikerességi ráták alapján szeretné eldönteni, hogy melyik intézet kezébe tegye le a leendő családja sorsát, sajnos csalódnia kell: ilyen adatsorok ugyanis nem elérhetők. Próbáltuk felvenni a kapcsolatot az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóságával (ez alá tartoznak szervezetileg a meddőségi centrumok), de sajnos nem kaptam választ.
Nemrég, egy parlamenti kérdésre adott válaszként, napvilágot látott egy adatsor a beültetések sikerrátájáról, ugyanakkor ebből is csak országos szinten derülnek ki dolgok, intézményekre lebontva nem. Vagyis csak azt tudjuk, hogy Magyarországon, 2021-ben az elvégzett lombikkezelések 16,6 százaléka eredményezett sikert, tehát kisbabát – szemben a 2017-es, 19 százalékos eredménnyel. Ugyanakkor, mivel 2021-ben jóval több ilyen beavatkozást végeztek el, mint négy évvel korábban, a kisebb sikerráta mellett is több lombikbébi született, mint azelőtt.
A legtöbben azonban egyáltalán nem ilyen szempontok szerint választanak intézményt. Több babára váró nővel is beszélgettem, nevüket, a téma érzékenysége miatt kérésükre megváltoztattam.
Csilla jelenleg 28 hetes várandós első, asszisztáltan megfogant kisbabájukkal. Az ő történetük aztán tényleg számos kanyarban bővelkedik, megjártak négy intézetet és három országot is.
A lombikprogramot Kaposváron kezdték el, még évekkel ezelőtt, mert valaki ezt az intézményt ajánlotta. Csilla szerint a legtöbben így választanak intézményt: valaki ajánlására, akinek az adott intézmény segítségével lett gyermeke. Nekik azonban elsőre nem jött össze a terhesség, és nem is voltak teljesen elégedettek, a legtöbb vizsgálatot az állami intézményben is magánúton kellett elvégeztetniük. Az első beültetés sikertelensége után elgondolkoztak az intézményváltáson.
Újabb ajánlás eredményeként a Versys Clinics Humán Reprodukciós magánintézetben kötöttek ki. Ekkor már itt volt az államosítás szele, gyorsan elvégeztek minden vizsgálatot, leszívták és megtermékenyítették a petesejteket, majd szintén magánúton (másképp nem is lehet), elküldték az embriókat a csehországi Brnóba, genetikai vizsgálatra. Közben sajnos kitört a háború, három hónap múlva érkeztek csak vissza a bevizsgált embriók, ekkor viszont már a Versysben nem ültethették be, mivel az az intézmény belföldön nem működhetett többé.
Csilláéknak ekkor ismét dönteniük kellett, hogy hogyan tovább. Ott voltak a bevizsgált, jó minőségű embrióik, amikkel a siker esélye a sokszorosára nőtt, arról viszont senki sem adott információt, hogy hová fogják ezeket szállítani. Így végül úgy döntöttek, hogy Pozsonyba mennek, ahol a szállítással együtt mintegy egymillió forintért be is ültették az embriókat. Mindent egybevetve 5-6 millió forintba került az összes beavatkozás, amit Csilla szerint elég frusztráló volt kifizetni, de mint mondja, megérte.
Vannak azonban olyan leendő szülők is, akik leteszik a garast egy intézmény mellett, és nem váltanak. Kláriék öt beültetésen vannak túl, sajnos sikertelenül. Mind az ötöt a Semmelweis Egyetemen végezték, és ők ezzel sajnos ki is merítették az államilag finanszírozott keretet, a hatodikkal már önköltségen próbálkoznak. Arra a kérdésre, hogy nem gondoltak-e intézményváltásra, Klári azt válaszolta, hogy az orvosa javaslatára maradnak.
Ketyeg az óra
A másik fontos szempont, ami szerint a leendő szülők intézményt választanak, a várólista hossza, vagyis az, hogy mennyi ideig tart bekerülni egy-egy intézménybe. Az idő ugyanis sokszor sarkalatos tényező, mivel negyvenéves kor alatt jóval nagyobb az esély a sikerre, negyvenöt fölött pedig egyszerűen bezárulnak az államilag finanszírozott lehetőségek.
Itthon az egyik “legfelkapottabb” intézmény jelenleg a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrum. Ide legalább fél évig tart bekerülni, de a többi intézménybe is hónapokat kell várni. Másik beszélgetőtársam, Bori szerint amióta ingyenes, még többen ülnek kint a váróban. Annyira, hogy gyakorlatilag négy perc jut egy-egy betegre, nincs idő feltenni a kérdéseket, átbeszélni a dolgokat az orvossal, így aztán mindenki magát kupálja ki a témából. Ilyenkor is jól jönnek a különböző segítő fórumok és csoportok, ahol együttérző és tapasztalt nők vannak.
Egymást támogatják tanácsokkal
Ha azonban valaki először teszi fel a kérdést egy csoportban, hogy hová menjen, melyik intézményt válassza, nyilvánvalóan mindenki azt fogja ajánlani, ahol “megtörtént a csoda”, ahol meg nem sikerült, azt nem javasolja. Ezek tehát elég szubjektív tippek, és ezekből nem is fog kiderülni, hogy hol nagyobb vagy kisebb a siker esélye, hiszen az orvosok személyén és az intézményi körülményeken kívül még számost tényező befolyásolja a kimenetelt. Az viszont nagyon hasznos, hogy a különböző centrumokat megjárt csoporttagok kapásból meg tudják mondani, hogy bizonyos vizsgálatokat hol tudnak elvégezni, hol pedig nem. Így tehát, ha valaki ismert alapbetegséggel indul neki és kellően felkészült, ezen információk alapján már elég jól tud orientálódni, hogy hol fognak érdemben foglalkozni a problémájával.
Ez persze az állami finanszírozás ellenére sem jelent feltétlenül ingyenességet: ha ugyanis valaki időt szeretne nyerni, akkor inkább elvégezteti a szükséges vizsgálatokat magánúton, pénzért. Feltéve, hogy tudomást szerez róla, hogy bizonyos vizsgálatra szükség lenne. Beszélgetőtársaim közül ugyanis többekkel megesett, hogy a siker esélyét jelentősen javító vizsgálatokra egyszerűen nem küldték el őket, az alapos tájékozódást tehát mindenképpen javasolják.
Intézményválasztáskor fontos szempont szokott lenni a távolság is. Van, akinek azért, hogy munka mellett el tudja érni az intézményt, tehát közel legyen, mások viszont éppen ellenkezőleg szeretnék. Grétáék egy kisvárosban élnek és nem akarták, ha kitudódjon a problémájuk, ezért az ország másik végébe jártak lombikkezelésre. Nekik szerencséjük volt, pár alkalommal kellett csak menniük, és ma már négyen alkotnak boldog családot.
Kapcsolódó cikkek
