Teherbeesés

Hármas ikrek, 4 év korkülönbséggel

„Én és a nővéreim többpetéjű hármas ikrek vagyunk, akiket négy év választ el…”
2022. Szeptember 06.
kismama es gyerekei

Az IVF és a termékenységi kezelések sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben, és sok olyan ember van, aki ma nem is létezhetne enélkül.

Az amerikai Nashville-ből származó TikToker, Shelby is egyike azoknak, aki ma nem lehetne a világon a termékenységi szakemberek segítsége nélkül – és az ő történetében van egy egyedi csavar is –, írja a Kidspot.

Shelby egy azóta nagyon népszerű TikTok videóban osztotta meg a történetét, miszerint a szüleinél nem sikerült a gyerekvállalás a ’80-as években, ezért úgy döntöttek, hogy kipróbálják az akkor új, ”in vitro” nevű dolgot, „így 1990-ben összekeverték a hímivarsejteket és a petesejteket egy Petrie-csészében, és így lettek ezek az embriók” – fogalmazott a videójában.

„Az embriók felét beültették az édesanyámnak, mert nem akarták mindet beültetni, nehogy végül kilenc gyerekük legyen” – magyarázta Shelby. „Beültették (az embriók – a szerk.) felét, és így lettek az ikertestvéreim, akik 1990-ben születtek, majd 4 évvel később úgy döntöttek, hogy az embriók másik felét felolvasztják, de az orvosok azt mondták az anyukámnak, hogy ez nem fog működni, mert túl sokáig voltak lefagyasztva. Végül pedig így lettem én… Egy csoda vagyok!”

„Tehát én és a nővéreim többpetéjű hármas ikrek vagyunk, akiket négy év választ el, mert 1990-ben mindannyian egyszerre fogantunk, én pedig négy évig fagyoskodtam a bolygón.

A videó a megjelenése óta 17,4 millió megtekintésnél jár, és a TikTokon nagyon érdekelte az embereket ez történet. Többen kérték, hogy mutassa meg a testvéreit is, és rengeteg hasonló történetet is megosztottak más IVF kezelés segítségével született emberek.

Egy következő videóban Shelby közös fotókat osztott meg a testvéreiről, és megkérdezte, hogy mások látnak-e hasonlóságot köztük, mert ő maga nem. Ennek kapcsán valaki hozzászólásban megjegyezte, hogy: „Az ikrek nem hasonlítanak egymásra, de te valahogy olyan vagy, mint mindkét ikertestvér”.

Forrás: kidspot.com.au

A nyitókép illusztráció. Nyitókép forrása: Getty Images

Forrás: Gyerekszoba.hu