A „meddőségi” esetek meglepően jelentős részét adják azok, ahol nem találnak semmilyen okot a háttérben. Nincs szervi elváltozás vagy működésbeli probléma, nincs hormonzavar, megfelelően termelődnek az ivarsejtek mindkét félnél, a nő ciklusa is szabályos. Mégsem történik fogantatás – akár évek alatt sem.
Egy rejtélye a biológiának (talán a pszichológiának?), amit még nem sikerült megfejteni.
Sokaknak épp ezért különösen nyomasztó, ha ilyen helyzetben vannak, azt mondják, ennél az is jobb volna, ha tudomásuk lenne konkrét problémáról, ami miatt nem jön a baba. Hiszen akkor legalább megpróbálhatnának tenni érte valamit.
Nonna is ebben a helyzetben volt, meddőség miatt vizsgálták, bár ő azt mondja, nem szereti ezt a szót, hiszen véglegesnek hangzik, miközben tudjuk, hogy valóban: sokan, akiket annak bélyegeznek, ma már édesanyák.
Őt is hiába vizsgálták sokáig, semmi nem derült ki. Egy autoimmun pajzsmirigybetegséget ugyan megállapítottak nála, ám az tis mondták, ez nem feltétlen akadálya a teherbeesésnek.
Különösen nehéz volt azzal szembesülnie éveken át, hogy ami másoknak „egyszerűen megy”, az neki akkor sem sikerül, ha komoly áldozatokat hoz érte. Emellett hallgathatta a szokásos, empatikusnak szánt, mégis inkább nyomasztó mondatokat, mint például: „ne stresszelj rá”, amitől úgy érezte, valójában saját magát kellene okolnia a sikertelenségért.
Ő mindenesetre szigorú diétákat tartott, többször is, és végül három és fél év után lombikbeavatkozás segítségével esett teherbe. A folyamat – mint oly sokaknak – megterhelő volt számára fizikailag és lelkileg is, sőt, mint őszintén elmondja, a kapcsolatát is megviselte a párjával.
Végül sikerült a dolog, és Nonna azóta is elérzékenyül, amikor azt meséli, hogy életében először pozitívat tesztelt, és ez hatalmas erőt adott neki a folytatáshoz.
Forrás: Hoztam e világra
Kapcsolódó cikkek
